Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2017-11-21   199
Cholnoky Jenő, Mécs László, Benda Jenő, Rády Elemér és Juhász Vilmos jegyezte az 1940-ben kiadott "A Felvidék múltja és jelene" c. kötetet. A 150 oldalas mű csaknem egyharmadát a "Felvidék a magyar történelemben" c. tanulmány alkotja. Talán a mai olvasó számára sem érdektelen írás...  

A Felvidék a magyar történelemben


Magyarország négy nagy tájegysége közül a Felvidék őrzi leghívebben, legteljesebben a magyar mult emlékeit. A történeti városok bástyái, kapui, árkádos uccasorai, a régi apátságok, a változatos tájképek fölött uralkodó várromok, nemritkán épen maradt részleteikkel még életteljesen érzékeltetik, hogy a Felvidéknek milyen nagy szerepe volt a történeti magyar élet változásaiban. Hisszük, hogy éppen ilyen nagy szerepe lesz a magyar jövő alakulásában is. A Felvidéknek éppen olyan sajátosan magyar a színezete, mint akár az Alföldé s ennek a műemlékekből és a tájból, az emberek életéből és a mult számtalan hagyatékából kiáradó magyar levegőnek megvan a maga egészen különös varázsa, amely mindenkit meghódít, aki a magyar Felvidék valamelyik részletét megismeri. Hiába épített a csehszlovák uralom Bata-felhőkar-colókat, a történelmi városok főtereire, kiáltóan megbontva a régi házak harmonikus egységét, a magyar levegőt nem tudta „kiszellőztetni". Embereket kiüldözhetett, de az évszázadok, egy teljes évezred hagyományait, a multak hazajáró lelkét kiüldözni nem tudta.  A csehszlovák uralom   húsz   éve   ennek   ellenére  sokkal  több  volt   a magyar történelem  és  magyar  élet  szemszögéből  múló  epizódnál; mély tanulságokat rejt magában. A Felvidék helyét azonban a magyar élet elkövetkező, bizonyára boldogabb évtizedeiben elsősorban ez az évezredes magyar mult szabja meg. A Felvidék egy részének visszaszerzése, amit bizonyára a revízió újabb állomásai fognak követni, a magyar történelem egy tragikus korszakát zárja le és bizonyosan egy új, fényesebb és virágzóbb korszakának a nyitánya; ennek a ténynek a jelentőségét csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha megismerkedünk a Felvidék történelmi szerepével a magyar múltban.

 
A Felvidék őslakosságát nem ismerjük. Valószínű, hogy finn-ugor és trák-illir törzsek küzdöttek itt a népi érvényesülésért, amikor a Kr. e. I. évezred elején a kelták telepedtek meg. A keltákat KÍ e. 500 körül a germánok a Felvidékről a Duna túlsó partjára űzték. A Felvidék különböző helyein nagy mennyiségben talált kelta pénzek nem a kelta uralom emlékei; a dunántúli kelta fejedelemségekből kerültek a Felvidéket megszálló germán törzsekhez. Ezek közül a germán törzsek közül legnagyobb befolyásra és területre a Vág és a Garam vidékén megtelepedő kvádok tettek szert: szövetségesei voltak a markomannok-nak, akiknek a későbbi Csehország helyén sikerült ideig-óráig erőteljesen megszervezett s Rómával is dacoló birodalmat létrehozni. A Pannóniát fenyegető markomannok és kvádok ellen indít Kr. u. 164—180-ig Marcus Aurelius római császár hadjáratot. A békeszerető császár, aki uralkodása javarészét a barbárokkal való hadakozásban volt kénytelen eltölteni, emlékiratait, a stoikus bölcselet egyik remekművét, valószínűleg a Garam partján írta, A római birodalom határa ugyan északon a Duna volt, de a légiók átkeltek a nagy folyón és mélyen benyomultak a rakoncátlan germán törzsek területére. Többek között a trencséni vár római felirata őrzi a római hadak utjának nyomát. A népvándorlás fergetegét a Duna védelmi vonala nem tudta megállítani s a felvidéki germán törzsek is előretörnek a bomladozó római impérium gazdag vidékeire, hogy ott elpusztuljanak, rövidéletű vagy tartós birodalmakat alapítsanak. A Felvidékről indulnak el a vandálok, magukkal ragadva a kvádokat, hogy Spanyolországban, majd Afrikában alapítsanak nevezetes birodalmai Amikor a pusztavidékeken Attila hunjai uralkodnak, a Felvidék neki hódoló germán törzseknek, rugiaknak, heruloknak, své-veknek a lakóhelye. Valószínű azonban, hogy az Északkeleti Kárpátok őserdőövezetébe északkeletről már akkor szláv hordák szivárogtak be, hogy egymástól egészen elszigetelten megtelepedjenek az irtásokon. Feltűnő, hogy a germán törzsek uralma milyen kevés hatást tett a Felvidék későbbi népességének összetételére. Ez arra mutat, hogy a germánok itt mindig csak vékony felső réteget alkottak és hogy a régi őslakosság nagyrészt még megmaradt, így például a bányászatban jártas trák törzsek. Az első nagy szláv inváziót sajátságos módon a magyarral távolról rokon türk-mongol népnek, az avarnak az uralma hozta a Felvidékre. A Felvidék is része lett az Attila uralmával vetekedő, a Kaukázustol Bajorországig terjedő hatalmas avar birodalomnak. De az avarok ezen a roppant területen csak a harcos, űri réteget alkották. A szolgai munkákat, elsősorban a földművelést szláv alattvalóikkal végeztették s így tulajdonképpen az avarok nyitottak utat Középeurópában a nagy szláv inváziónak. Nagyon jellemző az avar urak és szláv szolgáik viszonyára, hogy az avar — óbor — szó minden szláv nyelvben óriást jelent. Az avar műipar fejlettségéről és gazdagságáról többek között a nemrég feltárt dévényűjfalusi avar temető nagyszerű leletei tanúskodnak. Az avar hatalomtól védetten már meglehetősen zárt, szláv tömegek éltek a Felvidéken és a Dunántúlon. A Kis-Alföld északi peremén ebben az időben a morva-szlávok telepedtek meg. Az avar uralom messze délre elvitte ezeket a szláv szolgatörzseket, a horvátok és a szlovének valószínűleg a Felvidék északnyugati határterületeiről jutottak el mai hazájukba. A szlovák és a szlovén azonos népnév, a horvát népnév pedig azonos gyökü a Kárpátokéval.


Ezek az avar fennhatóság alatt lassan szétterjeszkedő szlávok megmaradtak a Duna-medencében akkor is, amikor a Nagy Károlytól megszervezett germánság megdöntötte az avar nagyhatalmat. Itt éltek békés, laza, szűk kis közösségekben. Az Északkeleti Felföldön pedig elkeveredtek a hunokkal és magyarokkal rokon, benyomuló bolgárokkal. Hogy ezeknek a bolgár-szlávoknak nagy hatása lehetett később a magyar kereszténység kibontakozására, bizonyítja sok bolgár-szláv eredetű vallási jövevényszavunk. (Kereszt, oltár, zarándok, feszület, angyal, szent, karácsony stb.) A bolgár-szlávok területe nyugatra a zólyomi erdőkig terjedt, de befolyásuk egészen a Kis-Alföldig ért, ahol szembetalálták magukat a morvái szlávokkal. Zemplén, Nógrád, Bodrog, Laboré, stb. bolgár-szláv eredetű elnevezések. A szláv terjeszkedésnek ebben a korszakában először a morva-szlávoknak sikerült a Morva-folyó körül nagyobb, egységes államot létrehozniuk a IX. század elejém A tőlük északra lakó tótok és horvátok is uralmuk alá kerültek. Ez a morva-szláv birodalom, amely létrejöttét egyedül annak köszönhette, hogy Nagy Károly megsemmisítette az avar nagyhatalmat, kezdettol fogva germán befolyás alatt állott. A kereszténységet német papok közreműködésével Pribina, a nyitrai szlovének fejedelme, szervezte meg ezen a vidéken. Pribinát híveivel együtt 835-ben Mojmir morva fejedelem elüldözte a Felvidékről. A morva-szláv birodalom ezt követő testvérharcaiba beavatkoztak a németek és a még Etelközben élő magyarok is.  Rasztiszláv  morva herceg védelme alatt alapozzák meg Cirill és Metód szerzetesek a szláv szertartású egyházat. Reformjuk később meghódítja a Balkán szláv népeit, de a Felvidéken Rasztiszláv ellenfele, Szvatopluk, törekvéseiket a német püspökökkel szövetségben megsemmisíti. Szvatopluk a német császárt ismeri el hűbérurának, ami nem gátolja abban, hogy hamarosan ne indítson harcot Arnulf pannóniai herceg, későbbi német király ellen. Szvatopluk uralma alatt éri el a morva-szláv birodalom legnagyobb erejét és kiterjedését. 890-ben Szvatopluk leigázza a cseheket; ekkor már oly veszélyessé válik ez a szláv ék a kelet felé előretörni akaró germánság számára, hogy Arnulf az etel-közi magyarsággal köt szövetséget Szvatopluk ellen. Szvatopluk legyőzi ugyan Arnulf seregét, fiai és örökösei azonban kénytelenek békét kötni Arnulffal, a magyarság honfoglalása pedig végleg megpecsételi a morva-szláv birodalom sorsát.

 
A magyarság nagyobb része Erdély szorosain, kisebb része pedig a Vereckei szoroson nyomul be 895-ben az új hazába. Itt a mindenütt elterjeszkedő szlávok és a nagyon gyér számú germán telepesek mellett rokonfajű néptöredékeket is találnak. A Felvidéken a Kis-Alföld, tehát a morva-szláv birodalomtól délre elterülő pusztavidék megmaradt az avarok birtokában, akik itt a honfoglaló magyarokhoz hasonlóan pásztor-nomád életmódot folytattak s így könnyen beolvadhattak a rokon hódító népbe. Részben valószínűleg ez magyarázza meg, hogy a magyarság miért szállta meg mindjárt a honfoglaláskor ezeket a területeket. A Kis-Alföldön és az ettől északra fekvő peremvidékeken Huba-Léi törzse telepszik meg. Ez a törzs, amelynek hatalmi középpontja a Csallóköz, játssza a vezetőszerepet a nyugati kalandozásokban. Ez természetes is, hiszen ezentúl mindmáig a dunai kapu lesz a magyarság Nyugattal való érintkezésének legfőbb útvonala. A honalapító magyarság legharcosabb törzsének szomszédságában Szvatopluk   fiainak hanyatló morva-szláv birodalma természetesen nem állhatott fenn. 902-ben a magyarok megsemmisítik Nagy-Moraviát. Ezzel nemcsak az Északnyugati Felvidék, hanem közel  egy évszázadra  Morvaország  is magyar uralom alá alá kerül. Ahogyan a türk-avaroknak köszönhették a szlávok terjeszkedésüket,  úgy  most a türk-ugor-magyarságnak köszönhették népi fennmaradásukat a germánok mind erőszakosabban fenyegető túlerejével szemben. Lamanszkij, a szlávság egyik legkiválóbb történetírója szerint a magyarságnak köszönhető, hogy a németek nem semmisítették meg és olvasztották be a szláv népeket. A szlávság nem sokat tanult a legutóbbi időkben kiváló történetírójának e felismeréséből. A szlávok ezentúl ugyanazt a szolgahelyet töltik be magyar uraik alatt,, mint három évszázaddal azelőtt az avar harcos űriréteg szolgálatában. Kétségtelen azonban, hogy a megtelepedett szláv földművesek szervezete hatást gyakorolt a magyar államiság kibontakozására az űj hazában Közigazgatási szervezetünkkel kapcsolatos szavaink egy részét a leigázott szlávoktól vettük át (udvar, vár, megye, ispán, nádorispán, vajda, király, királyné, szolga stb.). Már 906-ban, tehát alig néhány évvel a morva-szláv birodalom megsemmisítése után, magyarok és szlávok közösen harcolnák Ottó és Henrik szász hercegek ellen. A Huba-Léi törzs lakóhelyeitől északra a Nyitra és Vág vidékét hódolt, magyaroknak adózó, szláv szolgatörzsek lakják. Hasonlóképpen meghódolásra és szolgálatra kényszerítette a honfoglaló magyar törzsekkel benyomuló kabar törzs az Északkeleti  Felvidék  bolgár-szláv népeit. A szláv  szolgák  különösen keresztény hatásokat közvetítettek magyar uraiknak. Nem véletlen, hogy I. Géza fejedelem alatt az ősi nyitrai prépostság közelében  a Zobor-hegyen alapítja meg Szent Ipoly remetemonostorát A zoborhegyi remeték szigorúan aszkétikus élete nagy hatást tett a későbbi magyar szerzetességre. A monostor  több szentet adott a katolikus egyháznak.


I. Géza korában jelentek meg a Felvidéken az első német jövevények, mint a nyugati hűbéri keresztény szellem közvetítői. A sváb Hont és Pázmány lovagok 975 körül jönnek az országba és Géza fejedelemtől Esztergomtól északra a Duna balpartján nagy birtokokat kapnak, ahová a részben velük jött s hamarosan elmagyarosodó néptársaikat telepítik le. Hont—Pázmány nemzetsége (Hont megye) számos történeti szerepet játszó magyar család őse lesz. Államalapító, országépítő nagy királyunk, Szent István alatt a Felvidék az Alföldtől és a Dunántúltól elütő politikai fejlődésnek indul. Amíg ugyanis a Dunántúl és az Alföld jóval nagyobb része a honfoglaló nemzetségek szállásbírtoka, a Felvidék, déli peremrészétől eltekintve, királyi birtokká lesz. -A Szent Istvántól megszervezett első vérmegyék közül ott találjuk Komáromot, Nyitrát, Esztergomot, Nógrádot, GÖmört, Zemplént, Ungot, Barsot és Pozsonyt. A hegyvidék déli peremén Szent István az erős földvárak sorát építi ki, Pozsonyt, Nyitrát, Barsot, Hontot, Nógrádot és Gömört, Borsódot, Zemplént, Ungvárt. Ezek a királyi székvárosok nagyobbrészt már a honfoglalás előtt i& az avarok, morva-szlávok, vagy a bolgár-szlávok megerősített helyei voltak. Nyitra vára hamarosan szomorú nevezetességre tesz szert, itt vakíttatja meg az udvari német párt befolyására István pogányhajlandóságú unokaöccsét, Vazult. A királyi birtokok, a megyék vársorától északra, a szlávoktól nagyon gyéren lakott erdőövezete terült el, amely fokozatosan ment át az ország védelmét és elkülönülését szolgáló lakatlan gyepűbe. Szent István korában ennek a gyéren lakott területnek nyugati részét Boleszláv lengyel királynak sikerül átmenetileg uralma alá vetnie. Ez az első hatalmi kapcsolat a két annyira rokon sorsú és történetű szomszéd nép: a magyar és a lengyel között. A magyar-lengyel kapcsolatoknak ettől kezdve mindmáig természetszerűleg a Felvidék volt a közvetítője és ez a szerep is önálló helyet biztosít a Felvidéknek a magyarság politikai és kulturális arculatának kialakításában.
 

Vazul fiai, Levente és Endre, Péter és Aba Sámuel dicstelen uralma után a keresztény hit és az idegen befolyás ellen lázadozó felkelők hívására a honfoglalók útján, a Vereckei szoroson jönnek be az országba. A felkelők, akik Vazul fiai elé mentek az országhatárig, hiába várták Endrétől az idegen uralom megszüntetésével együtt a kereszténység kiirtását és az ősi hithez való visszatérést. Endre királynak sikerült tökéletesen egybeforrasztania a nyugati keresztény kultűrközösségbe való beolvadást, a nemzeti önállóság teljes védelmével. A német császárság azonban,  amely  fokozatosan kelet felé szorította a szlávságot, a Duna-medencére is igényt tartott és nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy ott végleg megalapozódjon egy idegen és tőle teljesen független nemzeti királyság. A nyugati Felvidék évszázadokig színtere az ország  leigázására  irányuló német betöréseknek.  A  németség a Dunai  kapun  át  szinte  évtizedenként  meg-megújuló kísérleteket tesz arra, hogy a Magyar Medencét legalább is hűbéri függésbe hozza. Az ürügyet a beavatkozásra többnyire az Árpád-házban úgyszólván állandósuló trónviszályok adták meg. Az uralkodó fitestvérei, a keleti hódító lovasnépek szokása szerint jogot formáltak az ország területének egyrészére, hasonlóképpen a trónörökösök, az ifjabb királyok. így Endre király öccse, Béla teljes királyi joggal uralkodott a Felvidéken Pozsonytól és Nyitrától egészen Szatmárig és Biharig. Árpádházi királyaink többnyire teljes sikerrel küzdöttek meg a német császárok hűbéri igényeivel. 1052-ben III. Henrik császár eredménytelenül ostromolja Pozsonyt. Zoetmund búvár megsemmisíti a német hajóhadat. A pozsonyi vár áll először útjában a Duna vonalán betörő német hadaknak. Salamon királynak Géza és László öccseivel vívott testvérharcát is a német beavatkozás mérgesíti el. A megvert Salamon, akinek tragikuma, hogy koronája megvédése érdekében elismerte a nőmet hűbéri igényeket, fivérétől elszenvedett veresége után Pozsony vidékén húzódik meg. Megsegítésére IV. Henrik császár, a pápaság nagy ellenfele vezeti hadait Pozsonyba. Amikor az ország már Géza és László hatalmába kerül, Salamonnak Pozsony vidékén Henrik császár hűbéreseként egy időre sikerül még tartani magát. A pozsonyi várat valószínűleg még az avarok emelték azután a szlávok, majd frank bevándorlók megerősített helyévé lett Most uj német telepesek kezdenek Pozsonyba beszivárogni, de Pozsony vidéke és befelé az egész Kis-Alföld az ország egyik legkeletiesebb népességű területe marad. Az itt meghúzódó avarokat felszívta a magyarság, a nyugati kalandozásokban kipusztult Huba-Léi törzs helyébe pedig a honfoglaló magyarokkal rokon életformájű pásztornomád besenyőket telepítették a XI. században királyaink. A kalandozások korában még a nyugat felé irányuló támadások sarkpontja volt ez a terület, hiszen akkor Ausztria is egészen az Enns folyóig, az Operencia (Ob der Enns) határáig magyar uralom alá tartozott; most pedig a védekezésé. A német betöréstől állandóan veszélyeztetett nyugati gyepű védelme pedig elsősorban a harcos pásztor-nomád életmód mellett megmaradt besenyőkre van bízva. A besenyők mellett később a kunok töltik be a határvédő népnek azt a szerepét, amely keleten a székelység feladata, A Kis-Alföldtől északra és keletre, Liptótól Trencsénen és Nyitrán át egészen Barsig húzódik egy belső védelmi öv, amelynek őrzése szintén elsősorban a besenyőkre van bízva. Egy oklevél „SicuM de Vagonok nevezi ezeket a határvédő besenyőket, akik Bagomér comesük vezérlete alatt állanak. Nem székelyekről van itt szó, hanem a Vág-menti határkerületet, széket védő besenyő határnépről.

 
A megtelepedett besenyők és kunok védték a németek ellen a nyugati határt, de a honfoglaló magyarság után áramló nomád kunok és más pusztai pásztornomád lovasnépek betörései állandóan fenyegették az ország keleti határait. Ezt a kelet felől jövő veszélyt, éppen úgy mint a nyugatit többnyire a Felvidéknek kell felfognia. A trónja vesztett Salamon is 1085-ben kun hadakkal tör be Magyarországra, de László Ungvár és Borsóvá vidékén megveri a kunokat és ezzel épűgy útját állja egy új nomád inváziónak, mint ahogy útját állta IV. Henrik nyugatról fenyegető hatalmi törekvéseinek. A XII. század fordulóján királyaink tovább terjesztik ki észak felé a várszervezetet. Ebben az időben, 1090 és 1110 körül, Szent László és Kálmán király uralkodása alatt épült Trencsén, Bolondóc, Bána, Galgóc, Sempte és Zólyom vára. A Kálmántól tartott tarcali zsinattól pedig kezdetét veszi a Felvidék sajátságosan nagy szerepe a magyar törvényalkotásban. Nyugatról ebben az időben a német betörések mellett új veszedelem fenyeget. A Duna lesz a Szentföld visszahódítására induló keresztesek főútvonala. A lovagokat pedig mindenkor egy számban magasan felettük álló, rablásra vágyó csőcselékhad kíséri. Így rabolja végig 1096-ban az Orléansi Folker kereszteshadái kísérő csőcselék a felvirágzó Vág-völgyet. A német beavatkozás Kálmán alatt sem szünetel és az ürügye megint a testvérháború. Álmos, Kálmán öccse V. Henrik császár és Szvatopluk cseh herceg támogatásával ostromolja Pozsonyt, de ép oly eredménytelenül, mint előtte minden német uralkodó. A következő évben Álmos morva és cseh harácsoló és pusztító hadakkal egészen Nyitráig hatol, de a területet tartani nem tudja.
Ebben az időben a magyarság alkotó munkája nyomán a Felvidék tájképe fokozatosan átalakul. Még mindig roppant kiterjedésüek, különösen északon és északkeleten, a lakott tisztásokkal csak nagyon gyéren megszakított irdatlan őserdők. A hegyi legelökön egymással szinte minden érintkezést kizáró távolságban szláv pásztorcsaládok húzódtak meg juhnyájaíkkal, primitív és boldog elszigeteltségben a torténelem áramlanak véres küzdelmeitől. De a délfelé nyíló folyóvölgyed mind északabbra húzódnak fel a hegyeket koronázó várak es a festői helyeket előszeretettel kereső bencés apátságok és monostorok. A hatalmas királyi uradalmakon mindig északabbra tör előre a katonaköteles magyar kisbirtokosság, a lándzsások, életformában őseik a Felvidéki kisnemességnek. Előretörnek Zólyom, Szepes, Sáros, Bereg erdeibe és az évszázadok folyamán valami sajátságos határszéli életmódot alakítanak ki, amely a maga magányosságában és védekező családiasságaban az amerikai vadnyugati trapperek életformájára emlékeztet. A késöbbi gentry tulajdonságai az évszázadok folyamán lassan fejlődnek ezen a magányos erdővidékeken. De ez az északi erdővidék már nem is olyan elhagyatott. Az előretörő magyar lándzsások más, és céltudatos bevándorlókkal találkoznak itt. A XII. században megkezdődik a nagy német beáramlás a Felvidékre.


A középfelvidéki bevándorlásnak három korszaka van. Szórványosan a XXI. század elejétől szinte szünet nélkül szivárognak be német telepesek a magyar erdővidékre, főként sziléziai erdőirtó földművesek. II. Géza királyunk (1141—1162) azután megszervezi a Szepesség idegenekkel való betelepítését. Elsősorban szászok jönnek, ők adják meg a szepesi „német" városok alapszínezetét, de mellettük frankok, flamandok, sőt francia vallonok is. Egyáltalán kétségtelen, hogy az Árpádkor alatt a felvidéki városok idegen népessége nem volt fajilag és műveltségileg még annyira német, mint a későbbi időkben. A francia, olasz, spanyol stb. városi elem azonban sokkal erősebben felszívódott a magyarságba, mint a tömegesen érkező, hazai életformájukhoz ragaszkodó és a vendéglátó magyarságtól szigorúan elkülönülő németek. A német bevándorlás harmadik nagy középkori hulláma a tatárjárás pusztításai után áradt a Felvidékre, IV. Béla szervezett telepítései révén; ezek főként a Duna felől jövő bajorok voltak és ők adták meg a felvidéki bányavárosoknak a szepesi szász városoktól erősen elütő jellegét. Ezek az idegen bevándorlók sem ütköztek a nemesi vármegye mind erőteljesebben kialakuló szervezetébe, éppen úgy a királyi birtokokon telepedtek meg, mint a magyar katonáskodó kisbirtokosok, akiket a mai vitézi rend őseinek lehetne talán tekinteni. Ezek a német bevándorlók megkezdték a felvidéki hegyek, különösen a középhegység gazdag kincseinek kiaknázását. Nem ők voltak az úttörők; egészen bizonyosan tudjuk, hogy már évezredekkel előttük is bányászták ezeknek a hegyeknek a termékeit, leginkább trákok és valószínű, hogy ilyen trák bányászcsaládok elszórtan megmaradtak itt egészen a magyar uralom koráig.


A katonáskodó kisbirtokosok és a német városlakók bevándorlását kiegészítette az egyház békés térhódítása. 1074-ben I. Géza király megalapítja a garamszeiitbenedeki apátságot, amelynek templomát és kolostorát később annyi  műremek gazdagítja.  1083-ban  az egyház a zoborhegyi remeték szentté avatásával hívja fel a magyarság figyelmét e felvidéki vezeklők példájára, 1090 körül Szent László király a nyitramegyei Koloson alapít gazdagon megajándékozott bencésapátságot. 1105—1110 körül Kálmán király megszervezi a nyitrai püspökséget A XIL század elején alakul meg Zemplén megyében a leleszi prépostság, később nevezetes hiteles hely, ahol mintegy Isten színe előtt,, s a társaskáptalan őrizetére bízva, a birtokjogi szerződéseket, egyessé-geket kötöttét Legészakabbra a Vág völgyében a szkalkai, továbbá a szepesi prépostság hatol az erdővidékre, csak a nagy turóczi, zólyomi, liptói erdőt kerülik el még majdnem teljesen a világi és egyházi települések. A bencésekhez társulnak később a premontreiek, akiknek első magyarországi kolostorát   a Hont—Pázmány nemzetség alapítja, a hontmegyei Bozókon. A nógrádmegyei Garábon épül meg az ország második, romjaiban ma is látható premontrei apátsága. Az észak fele való magyar-német és egyházi előretörésnek két főiránya van, az egyik a Vág völgye, fel Trencséntol északra, a másik a Hernád és a Sajó völgye egészen a Szepességig.

 
A XII. században ismét érvényesül a pozsonyi vár birtokának kulcsszerű jelentősége. Mikor 1162-ben III. István királytól a trónkövetelők elfoglalják az egész országot, egyedül a pozsonyi vár marad a kezén és ennek az egyetlen várnak a birtoka megadja a lehetőséget, hogy innen visszaszerezze egész országát. A magyarság ekkor tör előre először az északi erdőhatáron túlra. III. Béla király Lengyelország egyrészét, Halics fejedelemséget Magyarországhoz csatolja és ettől kezdve a magyar királyok, mint Halics és Lodoméria hercegei a legtevékenyebben avatkoznak be a lengyel állam politikai életébe. Ennek a kapcsolatnak a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Magyarország és Lengyelország Kelet-Európának az a két állama, amely már a korai középkorban gyökeresen szakított a nomád életforma hagyományaival, önálló nemzeti egyéniségének fenntartásával alkalmazkodott a nyugati életmódhoz és a legmélyebben magáévá tette Krisztus igéjét Ez a két állam tartja távol az. Európát fenyegető újabb pusztai nomád inváziókat s mindkettőnek átmeneti belső gyengesége és bomlása tette lehetővé a legborzasztóbb pusztai hódítóknak, a tatároknak a pusztításait. Újból ki kell emelnünk, hogy a lengyel kapcsolatoknak az őrzője és közvetítője szükségszerűen mindig a Felvidék volt és ezért is sorsdöntő fontosságú a Felvidék minél teljesebb, egészen a Magyar Medence kárpáti széléig érő birtokolása a magyarságra nézve. Azt a belső bomlást, amely utat csinált a tatárjárásnak, a beregi egyezmény igyekezett megakadályozni. 1232-ben kötötte II. Endre király a Szentszékkel az Egyház sérelmeinek orvoslására és az állami jövedelmeket bérlő izmaeliták és zsidók megrendszabályozására. A beregi erdő, ahol II. Endre a Szentszék képviselőivel az egyezményt kötötte, mintegy a sors útmutatásaként ahhoz a keleti határvidékhez tartozik, amelyet legelőször fenyegetett a keleti pusztulás új inváziója.

 
Alig 9 év múlva, 1241 márciusában nem messze innét, az Oroszkapunál a Vereckei és Uzsoki szorosoknál a benyomuló tatár áradat megsemmisíti végleg Dénes nádor seregét és hulláma ellenállhatatlanul elönti Magyarországot. A több hadoszlopban betörő tatársereg Ungvárnál egyesül és onnét indul a Sajó felé, hogy meghódítsa azt a legnyugatibb földet, amely értesülései szerint megfelel pusztai életmódjának. A mohi csata után IV. Béla a Rima és Ipoly völgyén át menekül Nyitra várába és innen tovább nyugatra Frigyes osztrák herceghez. Batu kán hordái, akikhez a Jablonkai hágón át betörő Orda serege is csatlakozik majdnem teljesen megsemmisítik a Felvidéken a magyarság országépítő munkáját. Az ekkor már majdnem az északi határokig előnyomuló katonáskodó kisbirtokosság legnagyobb részét a tatárok kiirtják. De nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy pusztításuk előtt a Felvidék életformája, levegője úgyszólván teljesen magyar volt és ezt a magyar jelleget a tatár uralomnak époly kevéssé sikerült megsemmisítenie, mint a későbbi idegen bitorlásoknak és foglalásoknak A felvidéki várak és városok közül Trencsént, Nyitrát, Komáromot, Pozsonyt a tatároknak nem sikerült bevenniük Sáros, Szepes, Zemplén magyarsága a nagy   erdőségekben   igyekezett a tatár irtás elől menedéket találni. Rogerius és Spalatói Tamás tanúsága szerint a tatároknak sikerült ravasz cselekkel az erdőkben meghúzódó magyarokat előcsalniuk, bizonyos azonban, hogy a két szemtanú az átélt borzasztó események hatása alatt nagyon általánosít, s hogy az erdővidéki magyarság egyrészének — ha kisebb részének is — sikerült túlélnie a tatárok rémuralmát. A Felvidék azonban újra olyan néptelen lett, mint legalább másfél évszázad előtt. Frigyes herceg tűzzel-vassal pusztította az országnak a tatároktól aránylag legkevésbé szenvedett nyugati kulcsvidékét, Pozsony megyét. IV. Béla második országépítésének munkáját a tatárok pusztításaihoz   hasonlóan akadályozták a féktelen oligarchák dúlásai. Üj tatár invázió fenyegetett; úgy látszott, hogy a tatárok visszavonulása csak alkalomszerű, ideiglenes. Az újra elhagyatottá vált Felvidéken új várvédelmi rendszert kellett kiépíteni. Zólyom vár, Turóc vár, Szepes vár a királyi erdőbirtokokon későbbi vármegyék középpontjai lettek. A király azonban egyedül nem építhette ki az ország védelmét és így a várrendszer kiépítését éppen a királyi hatalom legveszedelmesebb ellenfeleire a nagy oligarchákra, a hatalmaskodó főrangú családokra kellett bíznia. Ezek a nagy főrangú családok ekkor kezdenek először döntő szerepet vinni a Felvidék életében és ezt a szerepüket sehol az orfezágban nem tartották meg olyan erőteljesen és keményen, mint éppen a Felvidéken; egyszer az egységes Magyarország javára, másszor pedig kárára. IV. Béla az idegenek, különösen németek nagyarányú új betelepítésével is igyekezett az elpusztult Felvidéket újra felvirágoztatni. Olyan kiváltságokban részesítette ezeket a jövevényeket, amelyek eddig példa nélkül állottak a magyar történelemben.


Korpona város német lakóinak például IV. Béla király azt a kiváltságot adta meg, hogy a német ellen folytatott perben csak német tanú vallomásának van perdöntő súlya, magyar tanú vallomása nem elegendő. A szepesi német telepesek, a cipszerek egészen kivételes jogokat kapnak, önálló jogszolgáltatásuk, a Zipser-Willkür az államhatalomtól belpolitikailag majdnem független, szabad városokká teszi őket. Ezek a nagy kiváltságok biztosították a felvidéki német települések városias fejlődését, viszont fokozták elszigeteltségüket a környező, magyar világgal szemben és hozzájárultak ahhoz, hogy német népességük nem olvadt be a magyarságba. A főrangú családok, különösen a Hont-Pázmányok várépítkezései, az idegenek városi települései mellett a magyar kisbirtokosság is ismét megindul, hogy nemzetének a Felvidéket visszahódítsa. Mi sem mutatja jobban a magyarság törhetetlen életerejét, minthogy ezeknek a szabad paraszt vagy kisnemesi pioníroknak minden idegen telepítés és a megmaradt szláv pásztornépesség ellenére sikerült a Felvidéket szinte néhány év alatt ismét magyarrá tenni. Most, IV. Béla új országépítésének keretében épül ki a vármegyei szervezet az egész Felvidéken az országhatárig. Fontos különbség azonban az ország többi területeivel szemben, hogy a Felvidéken, amely majdnem teljes egészében királyi birtok volt, úgyszólván kizárólag királyi vármegyék alakulnak, nem pedig nemesi vármegyék, mint az ország többi részében. Ez a magyar állam egysége szempontjából előnyös vagy hátrányos lehetett, aszerint, hogy a királyi hatalom erős volt-e vagy gyenge. Az uralkodó kénytelen volt a királyi birtokok legnagyobb részét felosztani hívei, a harcban és békés munkában vezető főrangú nemzetségek között. így vált az eredetileg királyi birtokban lévő Felvidék a főrangú nemzetségek igazi hazájává. Várbirtokos főrangú családok, akik többnyire még erősen tartották a nemzetségi, atyafiságos kapcsolatot; idegen, főként városi, német telepesek, színmagyar kisbirtokosság és túlnyomóan szláv szolganép; ezek voltak ebben az időben a Felvidék lakosságának, társadalmi rétegeződésének főelemei.


A magyarság történetének első századaiban, a magyar nemzeti állam megalapozásának korszakában, a Felvidék van leginkább kitéve nyugatról és keletről jövő ellenséges támadásoknak. A felvidéki magyarok a magyarság igazi pionírjai, úttörői, az ő életük a legküzdelmesebb, legnehezebb, leginkább felelősségteljes minden magyar terület népességének élete közül. Lényegében így maradt ez később a német és török időkben is és csodálatos sorsszerűsége a magyar történelemnek, hogy most is a felvidéki magyarság lett a magyar revízió úttörője, elindítója. A Felvidék az örökös harc területe és a szakadatlan védekezésnek ez az állapota a felvidéki magyarság külső és belső életére maradandóan rányomta a maga bélyegét.
A XIII. század második felében ismét Pozsony, a magyarság nyugati kulcsvárosa, lesz a színhelye az uralkodóház testvérharcainak és az ezekbe mindig belekapcsolódni igyekvő idegen támadásoknak. Németek és csehek szinte lankadatlanul éber figyelemmel szegzik pillantásukat a nyugati végekre, hogy mikor adódik ott ürügy a beavatkozásra, mikor lehet megrohanni a magyar nemzetállam nyugati gyepűit. 1262-ben IV. Béla, aki maga is fellázadt apja, II. Endre ellen, most Pozsony körül készülődik harcra, fia, IV. István ellen. A harc megegyezéssel végződik, az ország nagyobbik része István uralma alá kerül, az Északnyugati Felvidék és a Dunántúl azonban Béla király uralkodása alatt marad. 1271-ben Ottokár cseh király magyar árulók közreműködésével indít hadat V. István ellen, elfoglalja Pozsonyt és martalócai kifosztják az egész Felvidéket. Végül azonban V. István a cseh hadakat kiveri az országból. V. István és Ottokár Pozsonyban kötik meg 1272-ben a békét. A főrangúak árulása azonban tovább támadja a királyi hatalmat és a magyar nemzetállam egységét. Monoszló Egyed Pozsony megyét felajánlja Ottokárnak, Pozsony néhány évre valóban a cseh király kezébe kerül. Az utolsó, gyenge Árpád-házi királyok alatt a föld és vele együtt a hatalom, különösen éppen a Felvidéken a hatalmas oligarchák birtokába kerül. Ezek egymást, főként egymás jobbágynépét pusztítják, irtják. A Csákok és Kőszegiek pártharcai különösen a Szepességet dúlják fel. Ezeknek a fél évszázadon át szakadatlanul tartó oligarcha-pártharcoknak, amelyek gyakran egész rablóhadjáratokká fajulnak, igazi áldozata azonban a Felvidék legértékesebb, a magyarság szempontjából legfontosabb társadalmi rétege, a szabad magyar kisbirtokosság, a magyar terjeszkedés és határvédelem pionírjai. A hatamaskodó nagyurakkal szemben csak egy módon védhetik meg földjüket és életüket; valamelyik nagyúr szolgálatába kell állniok s ez azzal a következménnyel jár, hogy személyi szabadságukat és birtokuk szabad tulajdonát elvesztik és ők fokozatosan lesüllyednek a jobbágyi rétegbe.


Ottokár cseh király hatalmi törekvéseinek ellenfele Habsburgi Rudolf osztrák herceg és német császár. Mindkettő hegemóniára törekszik a Felső-Duna völgyében. Magyarországot ebben az időben sokkal inkább veszélyeztették a cseh törekvések, hiszen Ottokár közvetlenül igényt tartott a Felvidékre. IV. László ezért Habsburgi Rudolffal szövetkezik, serege a morvamezői győzelem előtt, amely véget vetett a cseh nagyhatalmi ábrándnak, Pozsony alatt táborozott. IV. Lászlót féktelen, a keresztény erkölcs kereteibe beilleszkedni nem tudó egyénisége, a keleti nomád népelemekkel való szoros kapcsolatra készteti. Az oligarchiával szemben a kunoknál igyekszik védelmet találni. Ez a féktelen nép azonban nem volt alkalmas arra, hogy a király amolyan rendcsináló protóriánus-gárdát szervezzen meg belőle. 1285-ben a kunok feldúlják az Északnyugati Felföldet Amikor azután IV. László szembentalálja magát az ország közvéleményével, a tatár veszedelmet idézi fel saját népe ellen. A tatárok, kívánságára, az Északkeleti Felföldön át betörnek az országba, maga IV. László tatár hadakkal a Szepességben harácsol, tatárai kirabolják a gazdag szepesi káptalant. 1287-ben új tatár horda tör be a Szepességbe, most a várakkal és nagy hadsereggel bíró oligarchák azok,  akik megakadályozzák, hogy a tatárok megismételhessék elsö országpusztításukat. A királyi hatalom hanyatlását és a belső zűrzavart szinte szükségszerüen használják fel a nyugati határon figyelő németek a beavatkozásra. Habsburgi Albert osztrák hercegnek 1280—90-ig sikerül birtokában tartania az Északnyugati Felvidék legnagyobb részét, de 1291-ben kénytelen ezeket a területeket visszaadni az utolsó Árpád-házi királynak, III Endrének. A Felvidék és egész Magyarország leghatalmasabb ura az utolsó Árpád-házi király uralkodása alatt és az Árpádház kihaltát követő zűrzavaros években, II. Csák Máté, Trencsén ura, aki majdnem az egész Északnyugati Felvidékre kiterjeszti hatalmát. A magyar koronától egészen független országot alapít ott és Trencsénben fejedelmi udvart tart. Csák Máté egyénisége és működése leghívebben mutatja az oligarchia uralmának kettős arculatát. A művelt és vitéz nagyúr a saját hatalmas területén belül sokkal inkább rendet tudott tartani, mint a lehanyatlott királyi hatalom. De ellenfeleinek, a királynak vagy a főuraknak birtokait olyan kíméletlenül pusztította, népét úgy irtotta, mint a legkegyetlenebb idegen ellenség.

 
A cseh Vencelnek, a bajor Ottónak és a francia-olasz Károly Róbertnek a magyar trón birtokáért vívott küzdelmét az oligarchia aztán arra használta fel, hogy teljesen szabadjára engedje féktelen hatalmi vágyát és pusztító kedvét. Károly Róbert, akinek legtöbb esélye van a trónra, hiszen az Egyház mellette áll, elsősorban a Felvidék urával, Csák Mátéval találja magát szembe. A trónviszály Vencel cseh királyfi jelöltségével kapcsolatban ismét tápot ad a csehek dunavölgyi hatalmi törekvéseinek. 1304-ben Károly Róbert Pozsonyban lép szövetségre Habsburgi Albert római királlyal és fiával, Rudolf osztrák herceggel, Vencel cseh király ellen. A szövetséget Pozsony, Bécs és Bécsújhely városok pecsétjükkel megerősítik. Vencelnek le kell mondania az Ausztria és Magyarország megszerzésére irányuló igényeiről. Ez időtol egészen a mohácsi nagy katasztrófáig három hatalom igyekszik azon, hogy hegemóniára tegyen szert a Duna völgyében. A Habsburgokat uraló Ausztria, a változó dinasztiák uralma alatt álló Csehország és az Anjouk, majd pedig Mátyás király Magyarországa. A három hatalom dunai törekvéseinek ütközőpontja pedig mindenkor a magyar Felvidék. E küzdelem nemcsak a Felvidék politikai és társadalmi életére, hanem műveltségére is nagy hatással volt. A harc kölcsönhatásokkal járt és a magyarság szellemi arculatát ilyen módon leginkább a Felvidék gazdagította új színekkel. Magyar földön legtöbbször a Felvidék az új szellemi áramlatok, kulturális törekvések csiráztatója. 1305-ben Bajor Ottó kísérli meg eredménytelenül Pozsony birtoklásával megszerezni a magyar trónt. Az Északnyugati Felvidék ura továbbra is Csák Máté marad, fejedelemségétől keletre Abaűjvár, Sáros, Zemplén, Ung, Szepes vidéke az ország második leghatalmasabb oligarcha nemzetségének, Aba Amadé nádornak és családjának tulajdonában van. Az Amadék kiskirályságától délre Borsod és a Felvidék délkeleti pereme Ákos István nádor birtokában van. Károly Róbert király főtörekvése, hogy leszámoljon a Felvidéknek a királyi hatalomtól teljesen elszakadt oligarcháival.

 
1311-ben Aba Amadé meg akarja kaparintani a Felvidék egyik leggazdagabb városát, a Lengyelország felé irányuló kereskedelem központját, Kassát. A polgárok azonban megölik. Károly Róbert, az Amadék és a kassai polgárok egyességet kötnek; az Amadé-fiaknak azonban természetesen eszükbe se jut az egyességet betartani, tovább fosztogatják a királyi területeket, mire a király megindítja ellenük hadait. Csák Máté, a Felvidék igazi fejedelme és Károly király egyformán tudják, hogy most nem az Amadé-fiak megbüntetéséről van szo, hanem a küzdelem a Felvidék birtokáért, a királyi Magyarország egységéért folyik. Csák Máté az Amadék mellé áll, a Kassa közelében megvívott, rozgonyi csatában a királyi hatalom megsemmisítő vereséget mér a felvidéki oligarchiára. Az országnak ez a „legkirályibb" területe, egykor szinte teljes egészében az uralkodók birtoka, visszakerül tehát a királyi hatalom alá. Csák Máté azonban továbbra is szűkebb birtokának, a Mátyusföldnek és Trencsénnek ura marad és most a magyar királlyal szemben vesztes nagyúr a királyok nyugati külpolitikáját folytatja: a Habsburgokkal szövetségben betör Morvaországba és győzelmes hadjáratot vezet János cseh  király ellen.

 
Csák Máté halála után (1321) a Felvidék ismét a magyar királyság nemzeti hatalmának és az Anjouk alatt fénykorát élő nemzetközi jelentőségének fellegvára lesz. Károly Róbert a nyugaton éppen kibontakozó rendiség szellemében építi át a magyar társadalmat. Kiváltságos helyet jelöl ki a rendiség keretében a bandériumokat kiállító főnemességnek és főpapságnak anélkül, hogy a főrangúak kiváltságai csorbíthatnák az uralkodói hatalmat és tekintélyt. Az Anjou-uralom, amely nemcsak az ellenséget tartja távol az ország határaitól, hanem megszüntette a még veszedelmesebb belső háborúkat, nagyon felvirágoztatja az ország gazdasági életét. Az ország legfontosabb kereskedelmi útvonalai pedig mind a Felvidéken haladnak át és Buda kivételével úgyszólván kizárólag felvidéki városok jólétét gyarapítják. Az Ausztria és Németország felé irányuló pozsonyi és a Lengyelországba vezető kassai vonal mellett nagyon fontos a Csehország felé tartó kereskedelmi út. 1335-ben Károly rendeletet ad ki ennek a cseh-morva határtól Budáig terjedő útvonalnak a rendjéről. Károly Róbert és különösen fia, Nagy Lajos király Magyarországot a Dunavölgy nagyhatalmává teszik és ennek folytán a legnagyobb súllyal léphetnek fel a Magyarországot érintő külpolitikai kérdésekben. Magyarország azt a szerepet játssza ekkor a középeurópai külpolitikában, amelyet a legutolsó időkben Olaszország tölt be a Duna völgyében. Ennek a következménye, hogy most már nem védekeznie kell a nyugat és kelet felől jövő támadások ellen, hanem a magyar érdekek körét a határon túli területekre is kiterjesztheti. Észak és nyugat felé természetszerűleg a Felvidék ezeknek a törekvéseknek a közvetítője. 1345-ben Nagy Lajos király észákmagyarországi hadai mentik fel Szécsi Miklós vezetésével Krakkót a csehek támadásától. A magyarság nagy ellenfele ebben az időben Csehország, amely Luxemburgi IV. Károlynak az uralma alatt nagyhatalommá lesz és a Németbirodalom élére készül.  A Luxemburgok törekvése, hogy a Németbirodalmat és Ausztriát egyesítsék Csehországgal oly módon, hogy az §o cseh házi hatalmuké legyen ott a vezető és irányító szerep; ez az egyesült német-cseh nagyhatalom pedig terjessze m befolyását az egész Dunavölgyre. Ezekkel a cseh törekvésekkel szemben ismét a lengyelek voltak a magyarok természetes szövetségesei. 1364-ben Lajos király seregével a morva határon áll, hogy megindítsa IV. Károly német császár és cseh király ellen a hadjáratot, de a brünni béke utját álja a hadviselésnek. A Luxemburgok cseh-német birodalma és az Anjouk Magyarországa között éppen az hoz létre bizonyos egyensúlyi helyzetet, boiv:mind a két hatalom külpolitikai hatóerejének tetőpontján van ekkor. 1368-ban a bajor hercegek Pozsonyban kötnek IV. Károly ellen Lajossal szövetséget, de most sem kerül sor háborús kirobbanásra. Magyarország dunavölgyi vezetőhelyét alátámasztja, hogy 1370-ben Kázmér király halála után a lengyelek Lajost választják királyukká. A lengyel rendek gyűlése, amely kiváltságaikat a királyi hatalommal szemben a „nagy privilégiumban" biztosítja, 1374-ben Kassán ül össze. Kassa kereskedelme a szoros lengyel kapcsolat révén Nagy Lajos alatt éri el fénykorát Az Árpádházi királyok német telepítései után most az Anjouk alatt a soha nem szünetelő szláv beszivárgás csap fel hullámszerűen egészen magasra. Az elhagyatott északkeleti határvidékek benépesítésére Ungban, Beregben, Máramarosban moldvai és havasalföldi oláhokat telepítenek le. Ezek az oláh jövevények kenézeik vezetése alatt zárt nemzetiségi szervezetekben érkeznek.


Lengyelország felől pedig igénytelen rutén jobbágyok jönnek, akik a lengyel uraiktól szenvedett elnyomatás elől menekülnek magyar területre, megtelepednek Máramarosban, Beregben, Ungban és a nincstelenek módjára gyorsan szaporodva terjeszkednek nyugat felé. Északnyugaton viszont a szlovák hegylakók mindinkább alászállanak a völgyekbe a magyar birtokosok jobbágyaiként. A keleti rutén-oláh hullám összeütközik a nyugatról jövő szlovák előretöréssel és a két előrenyomuló szláv népcsoport elkeveredik egymással A szívósabb még szaporább szlovákok lesznek a győztesek; a nyugatra túlságosan előremerészkedő rutének beléjük olvadnak. Még nagyobb lendületet ad ennek a békés szláv terjeszkedésnek egy titokzatos hegyi pásztornép csendes, lassú, szinte észrevehetetlen beszivárgása: valahonnan a déli Balkánról jövő vlach hegyi pásztorok ezek, akik a Kárpátok magashegyi legelőin délről  északra vonulva mind az oláhokkal, ruténekkel, mind a szlovákokkal elkeverednek. A szláv jobbágynép szaporodása és terjeszkedése ellenére a Felvidék akkor még sokkal magyarabb volt mint most; a szláv jobbágynépség kulturálisan nagyon keveset jelentett, s a bevándorló németség is sokkal kevesebbet, mint hisszük. Az a terület, amelyet a csehektől a népi elv alapján most visszaköveteltünk és teljes egészében nem kaptunk vissza, kizárólag magyaroktól lakott volt s a magyarság a völgyekben felhatolt egeszén az északi és északkeleti nagy  erdőhatárig. Ezt az északi határvidéket a sárosi, zólyomi, turóci, liptói, szepesi váxjobbágyok, vagyis szabad parasztok és kisnemesek védték. A Felvidék éppen olyan magyar volt akkor, műveltségében és életformájában, mint az ország bármely területe, sőt talán még magyarabb, mert magyarsága megtámadottabb és védekezőbb volt, tevékenyebb, nyugtalanabb lendületesebb. Nagy Lajos alatt új oligarcha családok hatalmasodnak el; az északi határvidék nagy oligarchái a Czudarok és a Drugethek voltak; Czodar Péter orosz vajda képviselője az északkelet felé irányuló magyar expanziónak. A Csehországban uralkodó Luxemburgoknak Zsigmond trónraléptével sikerült a magyar trónt is megszerezniük anélkül, hogy a német-cseh főséget csak a legkisebb mértékig is kiterjeszthették volna Magyarországra. Ez kétségtelenül a főrangú nemzetségek érdeme, akik az uralkodó minden ilyen törekvését megakadályozták. Zsigmond „akklimatizálódása" az idők folyamán annyira sikerült, hogy a németek és a csehek panaszkodnak magyar érzelmei miatt. Kezdetben azonban a nemzeti önállóság szempontjából egyáltalán nem látszott veszélytelennek Zsigmond uralma. Szorult helyzetében Trencsén, Nyitra és Pozsony megyéket, azt a területet, amely egyedül állott Magyarországon uralma alatt, átadta Jodok és Prokop morva örgrófoknak. Zsigmond magyar hívei azonban hamarosan kiszorítják a morva urakat és éppen ezen a vidéken, ahol néhány évtized előtt Csák Máté uralkodott, most is valóságos fejedelemség felett parancsol Zsigmond legvitézebb és leghívebb embere^ Stibor pozsonyi főispán. A történelem kiváló hadvezérnek és államférfinak tekinti, a nép viszont nyilvánvalóan nem szerette, inert a váraihoz fűződő mondákban igen ellenszenvesen örökítette meg alakját. Bizonyos, hogy űj típusa volt a felvidéki nagyúrnak. Zsigmond uralmi módszerei ekkor még aimyira ellenkeztek az ország érdekeivel, hogy a főnemesség fogságra veti, a köznemesség tapolcsányi gyűlése pedig 1401-ben a fogoly Zsigmond helyett Ulászló lengyel királyt hívja meg a magyar trónra. Egy korszak következik, amikor nem a magyar nagyhatalom igyekszik Lengyelország felé kiterjeszteni befolyását, hanem megfordítva a lengyel uralkodók iparkodnak Magyarországon megvetni a lábukat és ebben a törekvésükben Magyarországon főként a köznemesség támogatja őket, míg á főnemesség viszont többnyire a német Habsburg hatalom felé tekint. A lengyel egyesség hírére Jodok őrgróf morva őrséget állít Pozsonyba, Szentgyörgybe és Nagyszombatba. Látjuk, hogy a dunavölgyi válságokban a csehek úgyszólván mindig éppenűgy szemben állnak a lengyelekkel, mint a magyarokkal, s a magyarság és lengyelség többnyire szövetkezik egymással a cseh törekvések ellen. Ebbe a hármas játszmába, amelynek szálai a Felvidéken futnak össze, belejátszik a hatalmas negyedik is; 1402-ben a pozsonyi szerződés biztosítja a Habsburgok trónkövetelését Magyarországon. Ezt a szerződést idők folyamán még több azonos rendelkezés is fogja követni, még pedig mindig Pozsony lesz a színhelye a Habsburg-igényekhez fűződő ígéreteknek. A királynak hatalmilag bizony nem túlságosan sok köze van ebben az időben a Felvidékhez; majdnem korlátlanul uralkodnak ott az új oligarcha családok: Stibor, a Pálócziak, Perényiek, Bebekek, Rozgonyiak, Forgáchok. Ezek az oligarcha családok kót nagy családi szövetségbe tömörülnek és ennek a fcéí szövetségnek a kezén van majdnem az egész Felvidék. Zsigmond azonban nemcsak a saját hatalmától, hanem a magyar nemzettől is elidegeníti a Felvidék egy részét, amikor 1412-ben a 13 szepesi várost elzálogosítja Lengyelországnak, hogy ezek csak Mária Terézia korában kerüljenek vissza a Magyar Szent Korona uralma alá.


Csehország felől űj, s minden eddiginél fenyegetőbb veszedelem zúdul a magyarságra. Nem uralkodói aspiráció, hanem elemi erejű népmozgalom, a középkor legnagyobb szociális forradalma. A prágai Husz János eretneksége vallási reformnak indult, de amikor a tömegek felkapták és magukévá tették, nemzeti és szociális forradalom lett belőle: a cseh parasztság vallási cégérű forradalma a német birtokos urak ős gazdag városi polgárok ellen. Zsigmond 1420-ban magyar őrséggel igyekezik Csehorszában a forradalmi huszitizmust megfékezni,  de már 1427—28-ban a táboriták, a hadirendbe álló huszita paraszttömegek betörnek az Északnyugati Felvidékre és ott mindent ami csak útjukba kerül feldúlnak és elpusztítanak. 1429-ben Zsigmond pozsonyi udvarában kénytelen tárgyalni és egyezkedni a taborita forradalmár paraszttömegek vezérével, Prokoppal. 1430-ban a huszita néphadsereg űj inváziója tör az országra, s éppen a termékeny Kis-Alföldet dúlja fel. Nagyszombat mellett a királyi sereg vereséget szenved a táboriták szekérha^-dától. 1431-ben újra a Garamig nyomulnak előre, de a magyar hadaktól súlyos vereséget szenvednek. Ekkor észak felé fordulnak és egészen Berlinig pusztítják a német területeket. 1432—33-ban azonban újra a magyar földet tarolják le, elfoglalják Nagyszombatot, kirabolják Körmöcbányát, végigpusztítják a Szepességet. Az északmagyarországi várak évekig a kezükön maradnak. Sikerüknek vallásilag fanatizált forradalmi lendületükön kívül az volt a titka, hogy bizonyos visszhangra találtak a magyar és német parasztságban. Kétségtelen, hogy bizonyos szociális igazság szólt a törekvéseik mellett, de ebből az igazságból a magyarságnak, a magyar jobbágynak épűgy mint a magyar nemesnek és a papnak, csak dúlás és pusztítás, kínzás és mészárlás jutott.
Hasonló „szociális igazságszolgáltatásból" később is volt részünk a csehektől. A huszita inváziókkal járó felfordulás alkalmat adott egy cseh kalandornak, hogy Zsigmond híveként kaparintsa kezébe a Felvidék jó részét. Giskra, Zsigmond zsoldos vezére, mintegy három évtizeden át még szuverénebb ura lesz a Felvidéknek, mint azelőtt Csák Máté. Nagy különbség volt a két uralom között. Csák Máté minden hatalmaskodása és a nemzeti királyságot fenyegető féktelensége ellenére ösztönösen magyar szellemben gyakorolta hatalmát, amíg viszont Giskrának az volt a főtörekvése, hogy szellemileg és politikailag elcsehesítse, elszlávosítsa a Felvidéket. Ez époly kevéssé sikerült neki, mint egy félévezred múlva a huszitaság modern zászlóvivőjének, Benesnek. De a szándék kétségtelenül meg volt. Uralma alatt a Felvidéken számos eretnek kelyhes egyház keletkezett, sőt még a XVI—XVII. században is sok kelyhes pap működött a Felvidéken. A husziták a Felvidéken több könyvnyomdát alapítottak és énekeskonyveik a magyar népdalra is bizonyos hatást gyakoroltak Giskra azon is igyekezett, hogy minél több zárt cseh települést hozzon létre a Felvidéken; ezt a receptet is tőle vette tehát a modern Csehország. Ezek a csehek beleolvadtak részben a szlovákságba, részben a magyarságba és egykori jelenlétükről csak a számos felvidéki Csehi végződésű helységnév tanúskodik.
 

Albert uralkodásával a Habsburgok először kerülnek Magyarország trónjára. Albert özvegye, Erzsébet Komáromból igyekszik a maga és itt született fia, a későbbi V. László király számára biztosítani Magyarország uralmát. A köznemesi tömegek azonban, élükön Hunyadi Jánossal, ellenzői ennek a német orientációnak és a lengyel Ulászlót választják királlyá, aki a népdal tanúsága szerint a széles néprétegek között népszerű volt. Giskra most már a trónjához ragaszkodó Erzsébet megbízásából gyakorolja kényuralmát a Felvidéken és máig is érvényes  cseh  recept  szerint meg akarja akadályozni a magyar-lengyel kapcsolatot.  A  felvidéken  általánossá válik a  fosztogatás  és a rablás, amiben Giskrának méltó versenytársa a kalandor Szentmiklóssy Pongrác. Amíg északnyugaton Giskra uralkodik, addig az Északkeleti Felvidék jórésze a köznemességből felemelkedett és a magyar önállósági törekvéseket képviselő Hunyadi János kezén van, birtoka az Északkeleti Felvidéken félmillió holdat tett ki; az Északnyugati Felvidéken pedig a trencséni váruradalmak kétszázezer holdjának a birtokosa- 1443-ban Ulászló Giskrával, mint egyenrangú féllel kénytelen szerződést kötni; a szerződés szerint a Giskra uralma alatt álló területeken minden királyi jövedelem a cseh kalandort illeti. 1449—50-ben a nemzeti közösség képviselője, Hunyadi János indít háborút Giskra ellen. A cseh uralom alatt álló terület egyrészét vissza is foglalja, de még mindig hatalmas terület és több gazdag város — Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Körmöc, Selmec, Besztercebánya — marad Giskra fennhatósága alatt A felvidéki városok a csehek és a rablólovagok pusztításai ellen védekezve szövetségeket alkotnak, legfontosabb az „ötváros", Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Kisszeben szövetsége, amely ezektől a még mindig virágzó kereskedelmi gócpontoktól többnyire távol tudta tartani a rablókat. Hunyadi János, mint a nemzet vezére, 1452-ben Pozsonyban országgyűlést hív össze és ott köt szövetséget az osztrák rendekkel, Bécs város képviselőivel, a hatalmaskodó III. Frigyes ellen, aki unokaöccsét, a gyermek Lászlót és a magyar Szent Koronát nem akarja kiadni. Említésreméltó, hogy V. László, mint cseh király a magyar koronázási esküt teszi le Prágában.


Mátyás alatt Magyarország ismét a Duna völgye és Középeurópa vezető hatalmassága lesz, s ő ismét a cseh és a német hegemonikus törekvésekkel találja magát szemben. Az előbbit Habsburg Frigyes, az utóbbit a huszita Podjebrád György képviseli. Mátyás sziléziai, cseh és osztrák háborúinak az a célja, hogy egy magyar hegemónia alatt álló nagy középeurőpai birodalom összekovácsolása után teljes erővel tudjon fellépni az egész Európát fenyegető török nagyhatalom ellen. Mátyás győzelmes nyugati hadjáratainak sugarai mind a Felvidékről indulnak ki ás ez megint sokirányú kulturális kölcsönhatást jelent. Ezekről a hatásokról tanúskodik a Felvidék magyar művészetének nagyszerű felvirágzása. Ezek a nyugati szellemi kapcsolatok a Felvidéken, ahol szinte ösz-szefutottak, még sokkal termékenyebbekké válhattak volna, ha Mátyásnak sikerül ott teljesen megszüntetni a belső anarchiát. Mátyás azonban éppen nagyfokú külpolitikai lekötöttsége folytán kénytelen volt bizonyos fokig alkalmazkodni az ottani állapotokhoz — tette ezt egészen addig a pontig, amíg a mérték azután be nem telt 1462-ben Mátyás meghódolásra kényszeríti Giskrát, de a cseh kényúr területeit a királyi főhatalom elismerése mellett megtarthatta, 1465—70-ben azután a cseh huszita és az osztrák pusztítások olyan méreteket öltenek a Felvidéken, hogy valóságos rablóvilág alakul M; a husziták népmozgalma bestiálisán kegyetlen rablólovagok irtóhadjárataivá züllik. Az osztrák és cseh fosztogató betörések szinte egy hétig sem szünetelnek és a nagyhatalmi politikától igénybevett Mátyás az egyik pusztító osztrák urat kénytelen pozsonyi gróffá tenni. Végül azonban Mátyásnak sikerül a rabló husziták kiirtása az adományaiból felemelkedett űj felvidéki főnemesség közreműködésével. Ezek közül az új főrangú családok közül a Pozsony vidékén gyarapodó Szentgyörgyi grófok és a Szepes földjét megszerző Zápolyák nevezetesek. Mátyás király főként a legyőzött huszitákból szervezi meg nevezetes fekete seregét. A Felvidék ennek az űj főnemességnek a Zápolyáknak, Szentgyörgyieknek uralma alá kerül. Ez az űj felvidéki főnemesség is, amely mindent Mátyásnak köszönhetett, pártfogója ellen fordul, mert úgy érzik, hogy Mátyás nagyhatalmi törekvései meghaladják az ország erejét. A főnemesség és a főpapság megint csak a lengyel szövetséghez fordul, Kázmér   lengyel királyt akarja Mátyás trónjára ültetni. 1471-ben Kázmér betör a Felvidékre, szövetségben a Hunyadiak egyik legrégibb hívével, Vitéz János esztergomi érsekkel. Kázmér azonban Nyitra várába kénytelen visszavonulni* a várat Janus Pannonius, a kiváló humanista költő, Vitéz János unokaöccse és pártütésénék osztályosa adja át Mátyásnak. A cseh és osztrák ráblóhadjáratokat most lengyel betörések váltják fel a Felvidéken és ezekben a magyar urak, így pl. a Perényiek is közreműködnek. A fentiekből nyilvánvaló, hogy mennyire joggal neveztük a Felvidéket Magyarország támadásoknak leginkább kitett, ellenségektől legjobban fenyegetett országrésznek. Ez az állandó védekezés és a vele járó szakadatlan készenlét azonban mintha csak előmozdította volna a Felvidék szellemi virágzását. Nem véletlen, hogy 1465-ben Vitéz János Pozsonyban alapit Egyetemet, az Academia IstropolitanáL Minden bizonnyal éppen ennek az állandó készenlétnek a következménye, hogy a magyarság általános műveltségi színvonala minden országrész közül a Felvidéken talán a legmagasabb. A Felvidék gazdasági virágzása sem szünetel ezekben a nehéz és zavaros időkben. Mátyás uralma alatt egyesül szoros szövétségben a hét felsőmagyarországi bányaváros: Rozsnyó, Igló, Jászó, Telkibánya, Budabánya, Szomolnokbánya és Gölnicbánya.

 
Mátyás természetes fiát, Corvin Jánost szánta birodalma örökösének és a Felvidéken akarta megalapozni fiának családi hatalmát. De hiába adta oda Jánosnak Liptó, Turócz, Árva, Trencsén, később Sáros megyét, a kemény és szívós Zápolyákkal szemben nem tudta megtartani birtokait. A Felvidéken megalapozott családi hatalom később éppen egy Zápolyát segített a trónra. 1491-ben egy IL Ulászlótól kötött űj.pozsonyi szerződés ismeri el újból a Habsburgok örökösödési jogát. Megpecsételi ezt később 1515-ben a pozsonyi összejövetel és a kettős házasság II. Ulászló király és Habsburg Miksa császár gyermekei között. A köznemesség lengyel orientációja II. Ulászlót, Kázmér fiát emeli a magyar trónra, de a gyermekkirály, IL Lajos zilált uralkodása alatt a köznemesi közvélemény már a Felvidék leghatalmasabb és leggazdagabb magyar főurába, Zápolya Jánosba veti bizodalmát. Ennek a köznemesi közvéleménynek leghívebb kifejezője a beregi kisnemes Werbőczy István, aki a két leghatalmasabb felvidéki főúr, Zápolya János erdélyi vajda és Szentgyörgyi Péter országbíró pártfogásának és ügybuzgó kiszolgálásának köszönheti páratlan érvényesülését és meggazdagodását 1525-ben, közvetlenül a nagy katasztrófa előtt Werbőczy István, mint nádor veri le a besztercebányai lengyel felkelést.

 
Nemcsak a francia királlyal szövetséges török nagyhatalom támadása, hanem a főnemesség és a nemesség széthúzása és a jobbágylázadás után alkalmazott kegyetlen megtorlás vezetett a nagy mohácsi összeomláshoz. A mohácsi csata után a Csele patakba fult II. Lajos király özvegye, Habsburg Mária királyné Pozsonyból kormányozza az országot, bátyja, Ferdinánd nevében. 1526 december 16-án Ferdinándot a Habsburgpárti főrendek Pozsonyban választják Magyarország királyává. Ez az első királyválasztás Pozsonyban, hogy ezidőtől kezdve ott válasszák, illetve koronázzák egészen Ferenc Józsefig magyar királyokká a Habsburg uralkodókat. A köznemesség Zápolya János erdélyi vajdát, a Felvidék hatalmas nagyurát választja királlyá és már ebben is kifejezésre jut, hogy a török előnyomulásával a Felvidék lesz Magyarország magva és szíve. Ez lesz az egyetlen országrész, amelynek a félnomád törökség még a hódoltság legnagyobb kiterjedtségének korában is csak a peremvidékét tudja bevenni, holott az Alföld egészen hatalmába kerül, a Dunántúl legnagyobb részét bekebelezi és Erdély felett fennhatóságot gyakorol. Talán külső földrajzi adottságok mellett annak a szellemi ténynek is tulajdoníthatjuk ezt, hogy a Felvidék tartotta az összes magyar országrészek között leginkább a szellemi kapcsolatot a Nyugattal. Egyelőre még a Felvidék mentes marad a törökveszélytől, hanem a Ferdinánd és Zápolya párti magyarok pártharcainak a színhelye lesz. Azonban 1544-től a török már a Felvidéket fenyegeti és ettől kezdve ez az országrész veszi át és tartja meg évszázadokig a vezetőszerepet a török támadások elleni védekezésben. Idemenekül a magyar közigazgatás, a percre sem szünetelő magyar államszervezés, szinte az egész magyar állameszme.  Már 1532-ben Thurzó Elek helytartó felvidéki váraiból intés az ügyeket és Nyitrát kívánja megtenni az ország űj fővárosának. J542-től kezdve Pozsonyban székel a magyar helytartótanács. Pedig az életet a Felvidéken nemcsak a mind fenyegetőbb török támadás nehezítette. A két király híveinek pártharca, a kettős királyság egész zűrzavara új rablóvilágot teremtett itt, amelynek Serédi György, Sztropkó ura volt a legfélelmetesebb alakja. De a belső széthúzás, az önzés és a kincsvágy féktelen egyéni túlkapásai sem akadályozzák a felvidéki országrészt a török elleni elszánt védekezésben. 1555 és 1572 között Oláh Miklós és Ve~ rancsics Antal esztergomi érsekek kiépítik Érsekújvár erődítéseit. Ez a vár lesz a török elleni védekezés legfontosabb pontja, amely az egész Északnyugati Felvidéket, a Kis-Alföldet s a felső Dunántúlt fedezi. A rabló világ ellen viszont a felvidéki nagyurak és városok szövetségekkel védekeznek, amelyek közül a körmöcbányai konfederáció volt a legeredményesebb.

 
Magyarország kereskedelmi jelentősége az ország bomlásának és a török uralomnak most következő századaiban természetesen nagyon sokat veszít. A legkevésbbé érzik még a XVI. században ezt a hanyatlást Pozsony, Kassa és a bányavárosok. Pozsonyt egyrészt xij fővárosi helyzete, másrészt a török időkben sem szünetelő, nyugat felé irányuló mar-hákereskedés mentik meg a teljes visszafejlődéstől, Kassa lengyel kereskedelme ugyan nagyon hanyatlik, viszont a város lesz a török elleni védelemmel kapcsolatos hadianyaggyártás központja A bányavárosok meg éppen a XVI. század elején rohamos fejlődésnek indulnak. A Thurzók, mint Európa legnagyobb bankárainak és ipari vállalkozóinak, a Fuggereknek társai és megbízottai, bérlik a felsőmagyarországi bányákat. A magyar rézbányáknak ekkor vezető helye van a nemzetközi fémkereskedésben. Csakhogy a Thurzó-Fugger vállalkozás olyan rablógazdálkodást folytat a felsőmagyarországi bányákban, hogy 1546-ban a kiszipolyozott bányákat a Fuggerek visszaadják a koronának. A bányavárosok jövedelme 1548-ig Mária királynét illette, aki Ferdinánd trón-öroklésének előkészítésével és biztosításával ki is érdemelte fivére részéről ezt a nagylelkű adományt. 1548-ban a Fuggerektől irányított réz-szindikátus — az első, nagyarányú, kapitalisztikus szindikátus Európában — bérli újra a felsőmagyarországi rézbányákat és még mindig nagy jövedelmet tud kicsikarni belőlük. A török veszedelem és a hódoltság következtében a magyar városfejlődés nagy átalakuláson ment keresztül ezekben a századokban. Eddig Magyarországon a városiasság igazi vidéke a Felvidék volt és szellemileg továbbra is elsősorban a Felvidék városai maradtak az igazi városok. Ezeknek a felsőmagyarországi városoknak a levegője pedig magyar volt, sőt mind magyarabbá lett, annak ellenére, hogy a lakosság zömét eredetileg idegen telepesek alkották. A kis- és középnemesség, továbbá a mindig meglévő és történetileg nem eléggé méltatott magyar kereskedő- és iparosréteg, amennyire tehette, igyekezett a felsőmagyar-országi városok falai mögé húzódni, mert a család ott még mindig nagyobb biztonságban volt, mint a szabad vidéken.

 
A kisbírtok hanyatlási is kedvezett a városok elmagyarosodásának. A gazdasági hanyatlás következtében azonban a folytonos magyar betelepedés ellenére is a legtöbb felvidéki város növekedése, fejlődése az újkor elején úgyszólván megállt. Nagy többségük történeti város lett a szó szoros értelmében, eleven műemlék, a dicsőséges mult megmaradt tanuja, ahol még az emberek élete is valamiképpen ennek a múltnak a síkján mozgott, akaratlanul is a mult tradícióihoz alkalmazkodott. Az Alföldön és a keleti Dunántúlon viszont a török idők előtt a kis falvak sokkal sűrűbben követték egymást, mint akár a mai időkben, város azonban alig akadt. A falvak azonban a török időkben túlnyomórészt elpusztultak, a népesség pedig a megmaradt kis falvakat is elhagyta és nagy közösségekbe igyekezett tömörülni, ahol jobban meg volt védve a törökök és tatárok kegyetlenkedéseitől, attól, hogy elhajtsák rabszolgának, vagy pedig fiait a janicsár-gárda részére elvegyék tőle.  Pusztaságoktól körülvéve nagy és folyton gyarapodó parasztvárosok keletkeztek így. A növekedésében megakadt, de történelmi levegőjű és régi kultúrát árasztó felvidéki kisvárossal szembekerül ilyenmódon a történelmietlen, de nagy lakosságszámú és folyton növekedő alföldi parasztváros. Magyarország bomlásának és az idegen uralomnak a századai legtöbbet ártottak a Felvidéken a magyar társadalom legértékesebb rétegének, a szabad kisbirtokosságnak. Ezekben a zivataros időkben a kicsiny birtok, amely egyébként biztosította egy család megélhetését, sem gazdaságilag, sem politikailag nem nyújthatott védelmet. A török elleni harcokban és az idegen zsoldosok fosztogatásai folytán főként ez a szabad kisbirtokosság vérzik el a Felvidéken. A nagybirtok továbbra is felszívja a szabad kisbirtokot és némely szerencsésebb vidéktől eltekintve, inkább a nemesi középbirtok az, amely a mind erőteljesebben szervezkedő vármegye védelme alatt megmarad. A Felvidéken űj, hatalmas, birtokosvagyonok keletkeznek; nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a főrangúaknak ez a családi hatalma nagy védelmet is nyújtott a nemzetnek, amelyet az idegen befolyás megsemmisítéssel fenyegetett. A XVI. századtól kezdve szinte majdnem minden olyan család, amely később nagy történeti szerepet játszik, a Felvidéken veti meg vagyonának és befolyásának alapját. Még olyanok is, akik később Erdélyben jutnak történeti hivatáshoz. Kivétel csupán a Dunántúl néhány, javarészt horvát eredetű, nagy családja A Thurzók és a Forgáchok már a XVI. század első felében nagy családi hatalomra tesznek szert, a század második felében vetik meg a Rákóczink és a Pálffyak vagyonuk és hatalmuk alapjait. Ezek a nagyurak éppen úgy, mint a köznemesi és jobbágyi rétegek, akkor még életükkel és vérükkel, valamint vagyonukkal védik a megmaradt országot a török ellen. A felvidéki magyarság csodálatosan alkalmazkodik űj feladatához. Kialakul a dunai naszádosok hivatása, akik könnyű hajóikon támogatják a várvédelmet és ütnek rajta a törökön. Ezek a naszádosok, akiknek Komárom volt a székhelyük, mind magyarok voltak.

 
Ebben az időben, a XVI. században, a végvárakban is még túlnyomórészt magyar katonák ülnek, a szakadatlan végvári harcban, amely tulajdonképpen sokkal több emberáldozatot követel, mint a kifejezett háború, majdnem kizárólag ők véreznek Viszont az egész Nyugatot védő, Ms csonka területre összezsugorodott Magyarország anyagilag rászorul a külföld, a Németbirodalom támogatására és ez állandó alkalmat adott a külfödi bevatkozásra s végül is a Felvidéken az idegen zsoldosok rémuralmához vezetett. Már 1581-ben a cseh rendek követelik, igen szerény anyagi hozzájárulásuk fejében, hogy a legfontosabb magyar várnak, Érsekújvárnak a magyar kapitánya nekik esküt tegyen, holott a magyar Felvidék vérző testével elsősorban éppen Csehországot védte a tőrök támadások elől és biztosította Morvaország és Csehország  zavartalan  gazdasági virágzását, ami később a magyar „gyarmat" kizsákmányolásához vezetett a nyugodtan fejlődő cseh ipar által A magyarságnak pedig szakadatlanul, szünet nélkül kellett védekeznie és meghoznia a vér legdrágább áldozatát, Komárom várát például másfél század alatt legalább félszázszor ostromolta a török. A felvidéki magyarság belső szétszakadozottságát még növelte a reformáció. A század közepén a protestantizmus első, nagy diadalmas rohamának hatása alatt, a katolicizmus a Felvidéken szellemileg és anyagilag teljesen lehanyatlik. A püspökségek birtokának túlnyomó része az új, nagy vagyonszerzők tulajdonába megy át. Így például 1557-ben a nyitrai püspökség egyszerfien a lutheránus Thurzók magánbirtoka lesz. A felvidéki protestantizmus fő termőtalajai és terjesztői a városok, ahol a német polgárság állandóan kapcsolatban áll az akkor majdnem teljesen protestáns Németországgal A német polgárság fiai a portestáns mozgalmakban vezető szerepet játszó német egyetemekre jártak tanulni. A felvidéki városok protestantizmusa azonban még teljesen a katolikus hagyományok és tanítások hatása alatt áll, ezektől csak nagyon nehezen és inkább későbbi református hatásra szakad csak el. Így még a már teljesen protestánssá lett felvidéki, magyar városokban is a misét lényegében katolikus szertartás szerint eszközlik, tisztelik Szűz Máriát és a szenteket.

 
A protestantizmus azonban a Felvidéken és egész Magyarországon, zdeti sikerei ellenére sem győzedelmeskedhetett. Hamarosan jött az ellenhatás és Magyarország, akárcsak a Németbirodalom, megmaradt jellegzetesen többvallásű országnak. A katolikus ellenhatás sikerét elősegítette, hogy a protestáns felekezetek egymás ellen éppen úgy küzdöttek, mint a katolikus egyház ellen, 1560—80 körül a Felvidék a lutheránusok és kálvinisták egymással vívott harcainak a színhelye. A városok lutheránus német polgársága erőszakosan védekezik a betelepedő magyarok kálvinizmusa ellen. 1561-ben Oláh Miklós esztergomi érsek Nagyszombaton megalapítja ország első jezsuita kollégiumát. Innen indul ki a nagy missziós amely nem egészen két évszázad leforgása alatt az ország népesséenek k többségét visszatérítette a katolikus egyházhoz. A „magyar Róma" jezsuita misszionárusai magyarok voltak, túlnyomórészt felvidéki nemesi családok fiai, mint ahogy magyarok voltak a protestantizmus nagy felvidéki térítői is, Dévai Biró Mátyás, Erdősi Sylvester János, Alvinczi Péter, Huszár Grál. A nagyszombati nyomda szállítja a szellemi fegyverzetet ehhez a szerzetesi hadjárathoz. A munkájuk egyáltalán nem volt könnyű, a Felvidéken is nem egy város akadt, ahol a katolikusok istentiszteletet egyáltalán nem tarthattak és nagy területek évtizedek óta nem láttak katolikus papot. Még a középeurópai katolicizmus hivatott védője, a Habsburg-trón örököse is megingott ekkor; egy alkalommal Ferdinánd császár Pozsonyban ütközött össze hevesen fiával, Miksa trónörökössel, aki lelkiismeretére hivatkozva, nem akart résztvenni az űrnapi körmenetben. A Felvidéken futnak össze a támadás és a védekezés erővonalai. Pozsony, Érsekújvár, Komárom tartják elsősorban a kapcsolatot a Birodalommal. Az önálló Erdély, a magyar függetlenség megmentésének ez a kísérlete is mindenkor igyekszik a Felvidékre támaszkodni. A Habsburgok és az erdélyi fejedelmek gyakori küzdelmében mindkét fél a Felvidék megszerzésére törekszik, mivel egyformán úgy érzik, hogy az akkori Magyarországnak egyedül ez a talapzata. A Békessy Gáspárral szövetkezett Miksa császár és Báthory István harcában (1570) is a küzdőfelek a Felvidékre iparkodnak támaszkodni. Hasonlóképpen érzi ezt a török is, nem tekinti Magyarországot meghódoltalak addig, amíg a felvidéki várak ellenszegülnek a törökség tömegének. Kiépül a végvárak övezete, ahol a harc szinte szakadatlanul folyik. A törököt nemcsak az ellenállás, hanem a zsákmány is csábítja, hiszen a Felvidéken még vannak jómódú városok és gazdag, főúri kastélyok. Amikor a török elfoglalja Drégelyt, főként innen indít harácsoló rabló-csapatokat a Nyugati Felvidék városaiba és kastélyaiba; ezek a drégelyi török hordák a közeli Bakabányát többször kifosztják, amely a pusztításokból nem is tud magáhoztérni és végleg lehanyatlik. A magyarság óriási vérveszteségét, mint eddig is minden időben, új bevándorlók pótolják. A török uralom elől horvátok menekülnek a Felvidékre, akik különösen Pozsony megyében telepednek le; jórészük teljesen elmagyarosodik A vlach hegyipásztorok bevándorlása, akik már két évtizede lassan szivárognak be, most erős lendületet vesz. A kárpátok egész vonalát megszállják, két irányból törnek előre, egyrészt Pozsony és Liptó felől, áthaladva a Dunántúl majdnem elhagyatott, nagy erdőségein, másrészt Erdély felől. Nagyrészük a tótságba, kisebb részük a magyar jobbágyságba olvad. Valósággal elárasztják a Felvidék északi részeit, különösen a bányavárosok vidékét. A német településű városok száma a XIII—XV. században sokkal nagyobb volt, mint ma. A szepes-gömöri bányavidék, Sáros, Ugocsa, Máramaros sűrűn tele volt szórva német városkákkal és falvakkal. Ezek egy része elmagyarosodott, többségük azonban nem tudott ellenállni az űj, nagy szláv rohamnak és népességük beleolvadt a szlovákságba. Ez a vlach-pászto-roktól folyton erősített szlovák és rutén békés invázió kikezdi a magyar településeket is. Ennek főoka annak a rétegnek a hanyatlásában rejlett,
 
 
amely eddig a Felvidék magyarságának alaprétegét alkotta és egyedül tudott volna ellentállni a szláv áradatnak. Ez a réteg a szabad kisbirtokosság volt, amely részben elvérzett a szakadatlan harcokban, részben pedig alásüllyedt a jobbágyi osztályba. Még a XVI. században, az Északkeleti Felvidéken, sokkal messzebb terjedt északra a sűrű magyar település, vagyis a magyar többség határa, mint ma. A jobbágy természetszerűleg soha nem tudott annyira ellentállani az elszlávosodásnak, mint a szabad kisbirtokos. A vármegyék pedig, a nemesi rend szervezetei, mindent megtettek hogy minél teljesebbé és szigorúbbá tegyék a jobbágyság elkülönülését a szabad rendi társadalomtól. 1550—90 között a felvidéki vármegyék egymás után tiltják el a jobbágyok szabad költözését s ezzel megpecsételik a jobbágyi réteg kívülállását a szabad, nemzeti társadalmon. Ez a folyamat egyébként ugyanígy ment végbe Franciaországban és Angliában, Németországban és Csehországban, Lengyelországban   és   Oroszországban.   A   társadalom  kettéoszlásának a szabad rendi társadalomra és földhöz kötött jobbágyrétegre soha és sehol a Felvidéken és egész Magyarországon nem volt nemzetiségi háttere, sőt állíthatjuk, hogy az alsó rétegeknek ez a lehanyatlása, a jobbágyság helyzetének romlása sokkal jobban sújtotta az azelőtt többnyire szabad vagy félszabad kisbirtokos magyar jobbágyot, mint a mindenkor rendkívül igénytelen körülmények között élő szlovák és rutén jobbágynépet. Nemzetiségi elnyomásnak a legcsekélyebb nyoma sincs a Felvidéken, ebben az időben épűgy, mint később bármikor. Az úri réteg az északi vármegyékben, ahol a jobbágyság nagyobb tömege szláv volt, szívesen beszélt szlovákul és leveleiben is a magyart a latinnal és a szlovákkal keverte. Thurzó Éva ezen a magyar-latin-szlovák keveréknyelven levelez apjával. Thurzó György temetésén egymásután mondják el a magyar és szlovák búcsúztatót. Még csak felvetni sem jutott soha senkinek eszébe a nemzetiségi problémát. A gyakori felvidéki parasztlázadásoknak kizárólagosan szociális oka van, összefüggnek a parasztság helyzetének állandó rosszabbodásával, semmiféle nemzetiségi célkitűzés nem játszik bennük szerepet. Szinte csodálatos, hogy ez a száz felől nyomorgatott magyar jobbágyréteg mennyire szívósan tudta tartani magyarságát és mennyire magyar színezetet tudott adni a népéletnek ott is, ahol a szlovák jobbágyság volt többségben. Az űj bevándorlók közül meg kell emlékeznünk még az osztrák tartományokból az ellenreformáció s vallási üldözés elöl főként Nyitra, Pozsony és Trencsén megyékbe menekült anabaptista hábánokról, akik felvirágoztatták a felvidéki kézműipart és különösen fazekaskészítményeik nagyszerűek.

 
A felvidéki városok gazdasági visszafejlődése a XVII. század első felében tovább tart. A Felvidék megszűnik a nemzetközi kereskedelem egyik fő útvonala lenni. Nemzetközi szempontból csak a Nyugat felé irányuló marhakereskedelem volt még fontos; ennek az útvonalában fekvő Pozsony, Komárom és Nagyszombat gazdaságilag meg tudja tartani régi színvonalát- A marhakereskedelem vállalkozói kivétel nélkül mind magyar nemesek A felvidéki városok mindjobban megtelnek a török előli magyar menekülőkkel, ezek a jövevények teljesen megbontják a német városok zárt egységét, még vallásilag is, mert a német városi polgárság túlnyomórészt lutheránus, a beözönlő magyarok kezdetben főként kálvinisták, később túlnyomórészt katolikusok. Szinte minden városban harcot vív a német polgárság a magyar bevándorlókkal. Nem szabad attól sem eltekinteni, hogy ezek a magyar bevándorlók nem kerültek töretlen talajra, egészen kétségtelen, hogy még a legzártabb német városban is élt mindig egy magyar kisebbség, éppen az iparosok, kereskedők, művészek között találunk mindig magyarokat A harcot elmérgesíti, hogy a nemes vármegye, mint az egységes Magyarország hivatott képviselője, nem akar a kebelében idegen testet megtűrni és hatalmát mindjobban igyekszik kiterjeszteni a területén lévő, különös kiváltságokkal rendelkező városokra. Ez magától értetődő volt akkor, amikor a török mellett a vármegyének egyúttal az ország elnémetesítése ellen kellett védekeznie. A vármegyei magyar nemesség és a városi polgárság gyakran elkeseredett, fegyveres harcokat is vívott egymással; emlékezzünk csak Mikszáth nagyszerű „Fekete város"-ára, amely Görgey szepesi alispán és Lőcse városa harcát regényesíti meg. A harc mint a jobbágysággal, úgy most az idegen polgársággal szemben is a vármegye teljes győzelmével végződik. 1647-ben kimondják a városokba való szabadköltözés elvét, a városok önálló jogi fejlődése elsorvad. A Felvidék magyar nemesi családjai erőteljesen belekapcsolódnak a városok szellemi és anyagi életébe, a felvidéki városok legtöbb, fennmaradt szép épületét magyar nemesek és főrangúak emelték. A birtokos nagyurak házakat építenek a birtokukhoz közeleső vagy pedig fennhatóságuk alá tartozó városokban. Csak Lőcse főterének pártázatos díszű csodálatos házsorára kell gondolni, ahol egymásután sorakoznak fel a nagy nemesi családok, a Thurzók, Andrássyak, Máriássyak, Görgeyek igazán nemes egyszerűségű magánházai. A városok kultúráját csak emelte ez a magyar nemesi bevándorlás, eredeti német műveltségük szerény provinciális keretek között mozgott. A felvidéki felsőbb nemesi réteg jelentékeny része akkor valóban európai műveltséggel rendelkezett, fiaik külföldi egyetemeken tanultak, világot láttak, a főúri várakban és kastélyokban nagy könyvtárakat gyűjtöttek és tényleg forgatták is a könyveket. A főúri könyvtárak állományának zöme ebből a korból maradt az utódokra.

 
Hamarosan nem volt többé szükség arra, hogy a felvidéki nemes családok fiaikat külföldi egyetemekre küldjék. Pázmány Péter megalapítja a nagyszombati nemesi konviktust, amely rövidesen egyetemmé fejlődik. A nagyszombati egyetem lesz ezentúl a felvidéki nemes ifjúság nevelésének középpontja , a magyar katolikus tudományosság székhelye; Pázmány Péter nyelvünk történetében is korszakos, nagyszerű irodalmi és tudományos munkásságát, Káldi György nem eléggé értékelt bibliafordítását kell csak megemlítenünk. Az irodalom és a művészet virágzása a magyar történelemnek ebben a legsúlyosabb korszakában sem szünetel, s teljesítményeinek jelentékeny része a Felvidékhez füzödik. Ez az irodalom pedig színmagyar volt, müvelöi felvidéki nemes urak, csak Balassa, Beniczky, Rimay, Gyöngyössy nevét kell megemlétenünk. A magyar rendiség igyekezett elzárkózni a jobbágyi rétegektol, de ez az elzárkózás sohasem volt teljes és sohasem volt nemzetiségi színezete. Szlovákok, lengyelek, rutének meglepően nagy számban olvadtak be a magyar nemességbe, A végvári élet viszont az idegen katonatiszteket asszimilálta. A magyarság páratlan, passzív szívósággal és türelemmel olvasztott be olyanokat is, akik kezdetben inkább ellenségek gyanánt kerültek az országba.

 
A végvári harc pedig folyt tovább. Alig volt felvidéki magyar nemes család, amelynek legalább minden második tagja ne a harctéren esett volna el. Ez a felvidéki főrangú családok nagyrészére is vonatkozik. A nyugat pedig hajlandó elfeledkezni arról, hogy ezek a felvidéki magyarok nem is a saját országukért, hanem értük is küzdöttek és lehetővé tették, hogy az európai világ szellemiekben és anyagiakban nyugodtan fejlődjék és ennek a nyugodt fejlődésnek az eredményeként később ura legyen a földnek. Legkevesebbet tettek az értük vérző magyar Felvidékért a csehek, akiktől alig kaptunk támogatást. A „békeidőben" is szakadatlanul tartó török becsapásokhoz, amelyeknek legfőbb céljuk a rabszolgaszerzés volt, társult a mindig növekvő számú, alig fizetett és alig ellátott, tehát rablásra, harácsolásra szoruló idegen zsoldosok garázdálkodása Különösen az 1593-ban kezdődő tizenötéves háború vetett ide nagy, kiéhezett, ellátatlan, pénztelen zsoldostömeget Azon a jogcímen, hogy a német birodalom segélyben részesít bennünket a török elleni küzdelemben, idegen kapitányok és főkapitányok kerültek a felvidéki várak élére és ezek a többnyire nagyon korrupt urak mindent megtettek, hogy a felvidéki magyarság verítékéből  tollasodjanak. A Habsburg-birodalom legnagyobb baja volt, hogy minden időben idült pénzhiányban szenvedett és mivel a törökelleni szakadatlan védekezés nagyon sok pénzbe került, úgy akart jövedelemhez jutni, hogy fiskális-porokét indított a gazdag felvidéki nagyurak ellen. A pöröknek gyakran nem is politikai okai voltak. Kétségtelen, hogy ezek a felvidéki nagyurak nem mindig tudtak beilleszkedni a Habsburg-államiság kereteibe, fejedelmeknek érezték magukat, akiknek joguk van a hatalmaskodásra. így kerültek sorra a Balassák, Homonnai Drugeth György, de a legnagyobb feltűnést Illésházy Istvánnak, Magyarország leggazdagabb főurának hütlenségi pere keltette. Illésházy valósággal fejedelemségnek az ura volt az Északnyugati Felvidéken, akár azelőtt a Zápolyák vagy Csák Máté. Roppant vagyonát részben merész pénzügyi vállalkozásokkal szerezte. Hlésházy fejedelmi függetlenségének annyira tudatában volt, hogy rátette a kezét a birtokaitól körülvett Modor, Bazin és Szentgyörgy szabad királyi városokra és a városok minden királyi támogatás ellenére sem tudtak megszabadulni kezei közüL A hütlenségi perben vagyonát elkobozták, de ő maga Lengyelországba, a magyar főúri politikai emigránsok fő menedékhelyére szökött és egyik szellemi vezetője és irányítója lett Bocskay István felkelésének. Az ország közvéleménye természetesen mindig a perbefogottak pártjára állott, hiszen tekintet nélkül arra, hogy bűnös vagy ártatlan ellen emelték-e a vádat, mindenesetre magyar föld, magyar birtok forgott kockán s a per áldozata csak a védekező magyarság lehetett. Bocskay István felkelésének, amely a Felvidéken egészen űj helyzetet teremtett, főoka éppen a hütlenségi perek magyarellenes lefolytatása volt. Egyéb okai pedig az idegen zsoldosok garázdálkodása, a parasztság helyzetének f olytonos rosszabbodása, amely széles jobbágyi és kisnemesi tömegeket, amolyan szegénylegény-életmódra késztetett és létrehozta a szabad hajdúk társadalmát, végül pedig a vallási üldözés. A katolikus hitterjesztés, a visszaszorított protestánsok érzése szerint, egybefonódott a német elnyomással. A felkelés két vezérét, a felvidéki eredetű Bocskay Istvánt és Hlésházy Istvánt az eszmei éa vallási okok mellett birtokaik elkobzása állította a Habsburg-ellenes mozgalom élére, a felvidéki városok — Kassa, Eperjes, Igló — a protestantizmus visszaszorítása miatt csatlakoztak Bocskay zászlójához. A katolikus ellenreformáció még csak most kezdi a Felvidéken bontogatni a szárnyait, az egész Felvidéken alig van akkor katolikus templom, a lakosság nagy többsége protestáns és az államhatalom  erőszakos úton igyekszik a protestantizmust visszaszorítani és a katolikus egyházat győzelemre segíteni. Ennek az lesz a tragikus következménye, hogy a protestáns ügy az ország rendi közvéleményének tudatában nemzeti üggyé válik és  a nemesi vármegye ezentúl  fő  feladatát abban látja, hogy minden eszközzel megvédje a protestáns vallás szabad gyakorlatát a Habsburg királysággal szemben. 1604-ben a pozsonyi országgyűlésen a felvidéki városok és a nemesség szövetkeznek a protestantizmus védelmében, a mozgalomnak, amely Erdélyre igyekszik támaszkodni, Bocskay István lesz a vezére. Ezentúl a Felvidék lesz az ugródeszkája a protestantizmust  és  nemzeti önállóságot védő erdélyi fejedelméknek, a Habsburg-uralom elleni támadásaikban. Ezek a támadások pedig világpolitikai jelentőséget kapnak, mert belejátszanak a harmincéves háborúba, amely a francia királysággal szövetkezett protestáns fejedelmek harca a Habsburg-birodalom ellen. A kettős helyzet egész súlya a Felvidékre nehezedik. Egyrészt a Felvidék a Habsburgok uralma alatt álló, megmaradt Magyarország magva, másrészt pedig az önálló, de a töröknek mégis csak alárendelt Erdély általa és az ő testén keresztül igyekszik nemzeti és vallási céljait megvalósítani. Bocskay megindítja felvidéki hadjáratát, bevonul Kassára és onnét, a Felvidékről szerzi meg az erdélyi fejedelemséget. Nagyon jellemző és fontos a Felvidék történetének szemszögéből, hogy az erdélyi fejedelmek személyes hatalma úgyszólván mindig a Felvidéken elért pozíciójukon vagy birtokaikon alapszik. Ez is mutatja, hogy nem frázis, ha a Felvidéket tekintjük a korabeli magyarság talapzatának. 1605 április 20-án a rendek szerencsi gyűlése Bocskayt Magyarország fejedelmének választja. A Krakkóból hazatérő Hlésházy ekkor Bocskayhoz csatlakozik. 1605-ben Bocskay új hadjáratot indít a protestantizmus és a nemzeti önállóság védelmére s szövetségben a törökkel, elfoglalja az egész Felvidéket  Az  erdélyi fejedelemség tragikus végzete, hogy a nemzeti önállóságért vívott harcában a törökre volt kénytelen támaszkodni, amíg a Felvidék, ahol ez a harc lefolyt, mindenkor a törökben látta a magyar terület legnagyobb ellenségét Bocskay azonban éppen mély felvidéki kapcsolatainál fogva soha nem szolgáltatta ki magát a törőknek; mindenkor inkább hajlandó volt megegyezni a Habsburg-hatalommal, ő, a török szövetségese, összejátszott a németekkel, nehogy a Felvidék legfontosabb vára. Érsekújvár török kézre ne kerüljön. Böcskay hadjárata a féktelen és elkeseredett hajdúságot zúdította a Felvidékre, „Bocskay angyalai" nem kevésbbé pusztítanak ott, mint az idegen zsoldosok és a törökök, Besztercebányát például teljesen kifosztják. Bocskay eszméje: a felvidéki vármegyék birtokában biztosítani Erdély önállósága^ a nemzet szabadságjogait és a protestáns felekezetek szabad gyakorlatát Ennek a törekvésének kifejezője a bécsi béke. Kassát választja székhelyül A felvidéki Bocskay annak ellenére, hogy a Habsburgok ellen a törökre volt kénytelen támaszkodni, mindig a nemzet legfőbb veszedelmét látta benne s azon iparkodott, hogy a király és a szultán közti közvetítéssel olyan békét teremtsen a magyar földön, amely lehetővé teszi a megmaradt Magyarország, tehát lényegében a Felvidék és Erdély békés és önálló fejlődését. Ezt a célt szolgálta az 1606-ban az ő közvetítésével, Komárom mellett, a Zsitva torkolatánál létrejött béke. Bocskaynak a Felvidékkel való mély belső kapcsolatát szimbolizálja, hogy Kassán halt meg, abban a városban, ahol született és ahonnét Magyarország ügyeit intézte.

 
A XVII. század első évtizedeiben a német nyomás erősödésének és a növekvő gyarmati bánásmódnak következtében mindig szorosabb lesz a kapcsolat a Felvidék és Erdély között. Azok a felvidéki magyar főurak és főpapok is, akik őszinte hívei a Habsburg-uralomnak, most már nagy súlyt helyeznek az önálló Erdély fennmaradására, mert benne látják az idegen túlkapások ellensúlyát Felvidéki főurak vezető szerepet játszanak Erdély politikai életében, amire szélesebb, átfogóbb horizontúk predesztinálja őket, erdélyi főurak pedig azon igyekeznek, hogy a török nyomással szemben minél inkább a magyar Felvidékre támaszkodhassanak. A fokozódó gyarmati bánásmód legkeserűbb jelensége a vég-beli idegen katonaság állandó harácsolása, fosztogatása és kegyetlenkedése, amely a Felvidéken már szinte kezdi meghaladni a török pusztítást A vallási egység sem állhat helyre. A XVII. század első évtizedeiben még a felvidéki, főúri családok legnagyobb része protestáns. Bocskay hadjáratai a protestantizmust, melynek már-már meg kellett küzdenie a kezdődő ellenreformációval, ismét teljesen diadalra juttatták a Felvidéken, Még azokban a városokban is, amelyek a legtovább állottak ellen a protestáns hullámnak, ebben az időben álig tűrik meg a katolikusokat, így Pozsonyban, Nagyszombatban, Komáromban. 1620 körül a legtöbb felvidéki városban, a bányavárosokban, a szepesi és sárosi városokban a katolikusok még templomhoz sem tudnak jutni, helyesebben régi templomaikat nem tudják visszaszerezni. A protestantizmusnak a Thurzók és az Illésházyak a legerőteljesebb előharcosai. Még jobban ragaszkodnak a protestáns hegemóniához a városok, a kezdődő ellenreformációval a vármegyével vállvetve veszik fel a harcot Pozsony városa például, noha valóságos kulcsa volt a magyarországi Habsburg-hatalomnak, szinte az egész államhatalommal szemben, ki tudja küzdeni egy űj lutheránus templom építését Fenntebb már említettük, hogy a magyarországi ellenreformáció a Felvidékről indul ki. Első nagy alakja, Oláh Miklós kezdeményezése után, Forgách Ferenc, a szigorú életű, tehát példájában is tanító nyitrai püspök, később esztergomi érsek. Az ő munkája eredményeként a jezsuiták Nagyszombatból tovább terjeszkednek és Túródban, Sellyén, Znióváralján is kolostorokat és kollégiumokat alapítanak. A felvidéki és magyarországi ellenreformációnak azonban átütő erőt Pázmány Péter működése adott A siker attól függött, hogy az óriási birtokaikon szinte korlátlanul uralkodó főnemesi családokat sikerül-e visszatéríteni a régi hitre. Pázmány Péter személyes térítő munkával éri el a leghatalmasabb felvidéki családok, az addig buzgóan lutheránus Thurzók, a Homonnai Drugethek, a Pálffyak katolizálását.

 
Természetes, hogy az ellenreformáció  diadalmas  kezdetei a még mindig jóval nagyobb számú protestánsrendi társadalomban nagy ellenhatást váltottak ki. Bethlen Gábornak, akárcsak előtte Bocskaynak, azt kellett éreznie, hogy a protestantizmus veszedelme egyúttal a nemzeti önállóság veszedelme, hiszen a katolicizmus elterjedését az idegen Habsburg-hatalom mozdította elő. Ezért kapcsolódik be Bethlen Gábor olyan tevékenyen az akkor kitörő harmincéves háborúba. Bekapcsolódásának, Habsburg-ellenes fellépésének útja természetesen Erdélyből a Felvidéken át vezetett. Hiszen úgy békében, mint háborúban, úgy politikai mint szellemi téren csak a Felvidék lehetett az összekötő kapocs Erdély és a keresztény Európa, a nyugati világ között. Bethlen hadai meghódítják Felsőmagyarországot s ez a hódítás megint nem történhetett magyarok szenvedése és pusztulása nélkül. Bethlen hívének, a Felvidéken mind nagyobb hatalomra szert tevő Rákóczi Györgynek hajdúi ontják ki a legnagyobb kegyetlenséggel az egyháztól boldoggá avatott kassai vértanuk vérét Bethlen első hadjáratát pozsonyi országgyűlése koronázza meg, amely a katolikus papságot  és  szerzetességet Magyarországból száműzi és birtokait lefoglalja. 1622-ben, a nikolsburgi békében azután Bethlen Gábornak hatalmilag is sikerül Bocskay István hagyatékát megújítania: megkapja az Északkeleti Felvidéket, Abauj-Torna vármegyével együtt. Ezáltal Erdély szilárd támasztékhoz jut, az idegen uralom alatt álló Magyarországgal szemben; ez a támaszték szükség esetén arra is szolgálhat, hogy a kis Erdély a török követeléseknek bizonyos nyomatékkal szegülhessen ellen. 1623-ban Bethlen ismét beavatkozik a Habsburgok ellen a harmincéves háborúba, a Felvidéken át a morva határra vezeti seregét, de 1625-ben ki kell térnie Wallenstein hadai elől Az 1626-ban megkötött pozsonyi béke megerősíti a nikolsburgi béke vívmánjá!ár Bethlen Gábor uralkodása alatt az Északkeleti Felvidék nagy rtsae. Munkáccsal, Tokajjal, Sárospatakkal és több más, fontos várral együtt Rákóczi György kezén van, aki itt a magyarság következő évszám zadára nagyjelentőségű családi hatalmat alapoz meg. Rákóczi György a Felvidéken szerzett és ott őrzött vagyonának birtokában tudja megszerezni és  kezében tartani Erdélyt Rákóczi György, mint erdélyi fejedelem és ugyanakkor a Felvidék legnagyobb, leggazdagabb birtokos ura, sajátságosan kettős helyzetet foglal el. Mint Erdély fejedelme a török vazallusa, ha ezt a nyomást felvidéki vagyonával nagymértékben enyhíteni is tudja Azonfelül vakbuzgó protestáns, szenvedélyes ellensége a katolikus egyháznak, aki még inkább nemzeti és személyes sérelmet lát a legcsekélyebb protestáns sérelemben, mint Bethlen Gábor. Felesége, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, Sárospatakon megszervezi Nagyszombat felvidéki antipódusát A sárospataki főiskola az ő támogatása mellett a protestáns nevelés és tudomány fellegvára lesz a Felvidéken; itt működik ebben az időben Comenius, a korszak kiváló cseh, huszita pedagógusa. Ugyanakkor azonban Rákóczi György, mint a Felvidék legnagyobb birtokosa, voltaképpen a császár és király alattvalója,  de ez nem annyira megkötöttséget jelent, mint inkább állandó beavatkozási alkalmat a magyarországi, különösen pedig a felvidéki ügyekbe. 1644—45-ben Rákóczi György megindítja  hadait a Felvidékre, a királyi hatalom ellen; ez a támadása kizárólag vallási háború. A királyi Magyarország élén a korszak legnagyobb magyar államférfin, Esterházy Miklós áll,  Rákóczi György keserű, személyes ellenfele. A Felvidék felváltva kerül Rákóczi György és Esterházy Miklós kezébe s a két nagy-űr német és erdélyi hadai kölcsönösen pusztítják ott  a magyarságot. Ennek a csöppet sem idillikus, minden oldalon magyar vért ontó hadviselésnek eddig nagyon sokszor megénekelt epizódja Murány várának védelme, a Rákóczi György pártján álló Széchy Mária által, a királypárti hadvezér, Wesselényi Ferenc ellenében. Az érdekházasság, amely véget vet az ostromnak, Murány várát a király kezére és Széchy Mária nagy uradalmát Wesselényi Ferenc birtokába juttatja Természetesen ez a magyar belső háború különösen jó alkalmat szolgáltatott a töröknek harácsoló és fosztogató portyázások megszervezésére. 1640—50-ben érik el a felvidéki török rábl&utak tetőpontjukat.

 
Bármily gazdag és erőteljes volt a roppant felvidéki uradalom birtokában L és IL Rákóczi György erdélyi fejedelemsége, a török folytonos dőretörést époly kevéssé tudta megakadályozni, mint a szakadat lanul a nyugaton, Franciaországgal szemben foglalkoztatott Habsburg királyság. IL Rákóczi György gyászos lengyel expedíciója, amely az erdélyi sereget a tatárok karjaiba hajtotta, tehetetlen utódja, Apafy Mihály alatt még jobban megpecsételte Erdély szolgai függését a török ha-talomtóL A Dunántúlból alig marad valami, úgyhogy Magyarország most már valóban úgyszólván a Felvidékkel azonos. De ezt a megmaradt felvidéki Magyarországot is végső veszély fenyegeti, elesik a legfontosabb, legnagyobb magyar erősség: ^sekujva^A ma gyar közvéleményre Érsekújvár eleste talán meg^ nagyobb hatást  tett, Snt Budáé egy évszázad előtt. A Kis-Alföld, a Fdvxdék teg-termékenyebb területe, nyitva állott a törók betörések szamara Meg borzasztóbb hatást keltett, hogy a szentgotthárdi gyozt^ csata utan a vasvári béke Érsekújvárt és a többi felvidéki és dunántúli ujabb torok foglalásokat meghagyta a magyarságot pusztító ellenség kezén. A magyar közvélemény úgy érezte, hogy a királyi hatalom és a németség nem is akarja Magyarországot visszafoglalni a töröktől, hogy így a megmaradt magyar területeket annál biztosabban a kezében tarthassa. A német veszedelmet kezdi a magyarság a török veszedelemmel egyenrqn-gúnak látni. 1666-ban I. Rákóczi Ferencnek, a Felvidék leggazdagabb főurának és Zrínyi Ilonának, a leghatalmasabb dunántúli nemzetség sarjának makoviczai lakodalmán és az ezt követő stubnyai értekezleten több magyar főúr, később többször utánzott lengyel mintára, konföderációt köt egymással a Habsburg-uralom lerázására a francia király, XIV. Lajos támogatásával. A szövetséghez csatlakozik a Felvidék másik, nagy birtokos ura, Wesselényi Ferenc nádor is. A Wesselényi-féle összeesküvés nagyűri megszervezői kizárólag katolikusok Azonban a vármegyei főnemességet, amely nagy tömegben csatlakozik hozzájuk, elsősorban a sikeres eUenreformációtól támadott protestantizmus védelme viszi táborukba. Az első protestáns nagyúr, aki csatlakozik hozzájuk, a köznemességből feltörő, dúsgazdag Thököly István, Árva és Késmárk ura. Murányban, Wesselényinél 1666 augusztusában tartott értekezleten már annyira elkeseredett a németellenes hangulat, hogy az összeesküvők között fölmerül a török segítség kérelmének a terve. A köznemesség vallási sérelmeinek fő okozója éppen a mozgalom egyik vezetőjének, Rákóczi Ferencnek az édesanyja, Báthory Zsófia, II. Rákóczi György özvegye. Báthory Zsófia, aki családjától szigorú katolikus tradíciókat örökölt, fanatikus református férje halála után fiával együtt visszatért a katolikus hitre és most a Rákóczi-vagyont arra fordította, hogy az Északkeleti Felvidéken győzelemre vezesse az ellenreformációt; mégpedig teljes sikerrel.

 
A résztvevők ellentétes érdekei folytán az összesküvés eleve teljes sikertelenségre volt ítélve. Az összeesküvők györkei véres veresége után megkezdődött a megtorlás. Cobb Farkas állatias kegyetlenséggel mészárolta le Kassán és Eperjesen a kezébe került felkelőket. A statáriális katonai vérengzést követte a nem kevésbé kemény és kegyetlen törvénye* megtorlás. Mind a kettő elsősorban a felvidéki magyarság életét és javait fenyegette. A lőcsei és pozsonyi szigorú ítélkezésekkel, börtönbüntetésekkel, vagyonelkobzásokkal a hatalomnak több, de szerves be üleszke.dő f lt vol\A konfiskálások és pénzbüntetések megütötték nagyon rövid időre a királyi pénztárt ós lehetővé tették az udvari emberek újabb birtokszerzéseit. Széchy Máriának, Wesselénvi Ferenc özvegyének, hatalmas birtokáról teljesen le kellett mondania; úgyszintén elkobozták — Árva várának elfoglalása után, ahonnét az ifjú Thököly Imrének sikerült elmenekülnie, — a roppant Thököly-javakat De sokkal fontosabb volt ennél, hogy az a rendi szellem, amely Magyarországon még töretlenül érvényesül és eddig győzelmesen tudott ellenállni a királyi hatalomnak, ellenkezett a korszak uralkodó eszméjével, a fejedelem abszolút hatalmának megalapozásával. Ezt az abszolút hatalmat azonban a Wesselényi-féle összesküvés leveretése után úgy akarták Magyarországon megalapozni, hogy az ország gyarmata legyen a Habsburg-hatalomnak, a béesi udvarnak Hozzájárult ehhez a vallási mozzanat: a külföldön mindenütt érvényesülő abszolutizmus nem tűrte azt, hogy az alattvalók más valláson legyenek, mint uralkodóik. A vallásos oppozíció az abszolút állam egységét fenyegette, és kétségtelenül állt ez Magyarországra, ahol a vármegyékben szervezett rendiség a protestantizmus védelmének eszméjét írta zászlajára. Most már az ország katolizálását a bécsi udvar erőszakos eszközökkel igyekezett végrehajtani. Az ellenszegülő protestáns prédikátorokat a pozsonyi törvényszék gályarabságra ítélte, Pozsonyban, a bányavárosokban, Kassán, a szepesi városokban katonai közreműködéssel szüntették meg a protestantizmus egyeduralmát és akadályozták meg a protestáns felekezetek vallásgyakorlatát. Ennek az akciónak irányítói a komáromi születésű Kol-lonich Kristóf nyitrai püspök, később az udvari kamara elnöke és prímás, továbbá a szintén felvidéki, barsmegyei Szélepcsényi György esztergomi érsek voltak. Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy az ellenreformációt kizárólag az idegen uralom kényszerítette a magyarságra. A Felvidék katolikus urai, akiknek a száma folyton nőtt, a Habsburg-uralommal egyetértettek abban, hogy a katolicizmust a Felvidéken minden eszközzel, ha kell, az erőszak alkalmazásával is győzelemre kell vinni. Hiszen Bethlen és a Rákócziak, nemkülönben a felvidéki városok eddig éppen úgy üldözték a katolikus egyházat.

 
Az abszolutizmus, mégpedig idegen abszolutizmus magyarországi érvényesülésének egyik messzemenő következménye volt, hogy a végvári magyar katonaság legnagyobb részét szélnek eresztették és a magyarságot fosztogató, garázda német katonasággal pótolták Ezrek és ezrek, javarészt felvidéki kisnemesek és katonáskodó parasztok maradtak így minden kenyér nélkül és elsősorban közülük került ki az összeverődő bujdosóknak, a kurucoknak a tábora. 1673-tól kezdődnek a kuruc betörések a Felvidékre, amelyek ismét elsősorban a felvidéki magyarság életét és javait pusztítják. A mozgalom élén nemesek állanak, akiknek felvidéki birtokait elkobozták és az egész mozgalmat a bécsi udvartól támogatott ellenref ormáció elleni protestáns védekezés szelleme f űtL A mozgalom élére 1675-ben a vallásos, lutheránus és hatalmas felvidéki örökségétől megfosztott, Thököly Imre áll, aki mindinkább háttérbe szorítja a mozgalom addigi felvidéki vezérét, Wesselényi Pált, az elhalt nádor fiát. XIV. Lajos, a császári hatalom legnagyobb ellensége, Lengyelországon keresztül anyagilag támogatja a kuruc felkelést. Thököly félelmetes lendülettel, szinte hónapok alatt, egészen a Garamig elfoglalja a Felvidéket s az uralma alá kerülő területen minden módon üldözi és irtja a katolicizmust Táborában egyesül a Felvidék minden nemzetiségi rétege, a magyar köznemesség és parasztság, a német városi polgárság és az evangélikus szlovákság. Hadseregének zömét az elmenekült köznemesek és volt végvári magyar katonák mellett szlovák jobbágyok, a „talpasok" alkotják. 1678—81-i hadjáratban Thököly már az egész Felvidéket meghódítja a morva határig. A királypárti és katolikus főurak is kénytelenek meghódolni neki, hogy ne veszítsék el birtokaikat Thököly célja egy önálló felvidéki fejedelemség felállítása, amely párja lenne Apafi erdélyi fejedelemségének, miután pedig egy ilyen fejedelemség a német és török malomkő között a legrövidebb időn belül felmorzsolódnia, Thököly a Habsburg-hatalom ellen éppen úgy kénytelen török szövetséghez folyamodni, mint a látszólag önálló Erdély. Thököly, Zrínyi Ilonával a Báthory-Rákőozi javak örökösnőjével kötött házassága révén éppen úgy az Északkeleti Felvidéken alapozza meg személyes hatalmát, mint korábban a Rákócziak, akiknek mintegy szellemi örökébe lép. 1682-ben Ibrahim budai pasával együtt elfoglalja Kassát és Felsőmagyarország fejedelmének nyilvánítja ká magát Füleknek szintén a törökkel közösen végrehajtott bevétele után pedig megkapja a szultán athnaméját, amely Felsőmagyarország királyának címezi. A vele együttműködő török és tatár csapatok természetesen époly kevéssé kímélték a magyarság életét és birtokát, mint bármely eddigi török fosztogatóhad. Thökölynek a szultán kegyelméből való felsőmagyarországi királysága az első kísérlet arra, hogy Erdély példájára, Felsőmagyarország is török fennhatóság alá kerüljön. A látszólagos nemzeti önállóságnak ez a „megoldása" a nyugati kapcsolatokban gazdag Felvidéktől azonban sokkal idegenebb volt, mint a keletibb és délibb Erdélytől és szerencsére nem sikerülhetett. Thököly győzelmes hadjáratának ős felsőmagyarországi uralmának azonban nagyon üdvös hatása volt a bécsi udvar törekvései irányában. Thököly nyomása alatt a bécsi udvar kénytelen volt a Felvidéken megszüntetni a gyarmati abszolutizmust Vallási vonatkozásban is bizonyos engedményekre kényszerült 1681-ben az északnyugati vármegyékben artikuláris helyeket állítanak fel, ahol meg van engedve a protestánsok szabad vallásgyakorlata. Minden megyében két-két lutheránus, illetve református templomot engedélyeznek. A keleti Felvidéken pedig a protestantizmust, amely Thököly jóvoltából itt részben megsemmisíti Báthory Zsófia és a Drugethek ellenreformáeiós munkáját, nem korlátozzák.

 
Thökölynek talán sikerült volna egy időre második Erdélyt tehát török fennhatóság alatt álló fejedelemséget alkotni a Felvidékből, ha közben sorsdöntő események Magyarország politikai és területi viszonyait teljesen meg nem változtatják. A török nagy előretörése nyugat felé, Bécs ostroma, amelyet Thököly is támogatott, megsemmisítő vereséggel és teljes futással végződik és ez a roppant kudarc, amihez hasonló még nem érte a török hadsereget megadta a lökést Magyaroroság felszabadításához. Az 1683-ban Sobieski János lengyel királytól és Károly lotharingiai hercegtől, Bécs félmentőitől, győzelmesen megvívott párkányi csata, majd 1684-ben Érsekújvár visszafoglalása, a felső Dunavidéket és ezzel a Nyugati Felvidéket végleg megszabadította a török veszedelemtol. 1684—85-ben a Thököly elleni hadjárat, Eperjes és Kassa elfoglalása pedig visszaállította az egész Felvidéken a Habsburg-ház és ezzel együtt a bécsi abszolutizmus uralmát. Felsőmagyarországot megint úgy szállták meg az idegen hadak, mint valami elfoglalt, ellenséges területet. A felvidéki nép mondhatatlan szenvedéseket állott ki a felszabadító seregektől. A gyarmati bánásmód teljesen szabadon és féktelenül érvényesülhetett. A török veszedelem megszűnése folytán Magyarország „pacifikált" gyarmat lett, a pacifikálást pedig a megszálló seregek fővezére, a szadista Caraffa válogatott kegyetlenséggel hajtotta végre. Eperjesi vésztörvényszéke a Felvidék történetének egyik leggyászosabb fejezete.  Pedig  erőszakos visszafoglalásra, „pacifikálásra" alig volt szükség, már 1684-ben, a török visszavonulása után, a Felvidék legnagyobb része elpártolt Thökölytől és a főurak, akik kényszerűségből meghódoltak a kuruc vezérnek, most hűségeskűre siettek Pozsonyba. Thököly felvidéki uralma ezzel teljesen összeomlott, csak Zrínyi Ilona védte meg hősiesen férje nevében Munkács várát, mint utolsó zálogát ennek a délibábos, felsőmagyarországi királyságnak, amíg árulás folytán meg nem kellett adnia magát Caraffának és gyermekeivel, Ferenccel és Juliannával, Bécsbe nem hurcolták. Munkács bevétele következtében a hatalmas Rákóczi-birtok, ez a tényleges fejedelemség, teljesen a bécsi udvar ellenőrzése alá került. Kollonich Lipót, az abszolutizmus magyarországi előharcosa, és a magyar rendiség nagy ellensége, kezelte a Rákóczi-javakat mint a Rákóczi árvák gyámja. A felvidéki várakat, amelyek még a török ellen védték a megmaradt Magyarországot és az országrész testén keresztül a Nyugatot, most megrakták német zsoldosokkal, többnyire gyorsan meggazdagodni akaró idegen tisztek parancsnoksága alatt. A katonasághoz társult a bécsi hivatalnokok si-seráhada, akik mind ennek a tönkretett és kifosztott kis országrésznek a minden úton-módon kipréselt jövedelméből akarták megszedni magukat. A szegény nép hivatalos és nemhivatalos tönkretétele nem volt alkalmas arra, hogy leszerelje a szegénylegények összeverődését. Bujdosó rablócsapatok tűnnek fel itt-amott, egyformán fosztogatva és gyilkolva az idegen megszállókat és a magyar urakat. Hiába irtják őket a legnagyobb kegyetlenséggel, javarészük hozzáférhetetlen menedéket talál az Északkeleti Kárpátok roppant erdőségeiben, különösen a Rákóczibirtokon.   Ahogyan   a   sivatag   és   a   pusztaság   növekszik ott, ahol a megtelepedett népesség nem tud ellenállni a nomádok támadásainak, úgy növekszik most ismét a Felvidék északi részein az erdő és lepi be sokhelyütt az évszázadok előtti, elhagyatott irtásokat. Az abszolutizmus első korszakának elnyomatásához és inkább alkalmi fosztogatásaihoz most rendszeres, alaposan átgondolt kizsákmányolás járul, amely egész súlyával a jobbágyi és kisnemesi rétegekre nehezedik. Amellett a vármegyei rendiség sem iparkodott azon, hogy csökkentse az idegen uralomtól amúgy is annyira sanyargatott föld népének a terheit, sőt a rá háruló terhek is a jobbágyi osztályt sújtották. Az átalakulással a nagybirtokos főúri rend vesztett a legkevesebbet. Többé-kevésbbé beleilleszkedett a bécsi abszolutizmusba és az udvari életbe. Az udvari körök főtörekvése az volt, hogy a Felvidék földjét minél nagyobb mértékben az osztrák arisztokrácia kezére játsszák át; a magyar főúri rendnek pedig ezt csodálatos életerővel és szívóssággal sikerült megakadályoznia. Az elkobzott birtokok nagy többségükben a magyar főurak tulajdonába mentek át és űj magyar családi vagyonokat alapoztak meg. Ekkor vetik pedig pl. a Zichyek családi vagyonuk alapjait a komáromi várbirtok megszerzésével A főnemesség mégis elégedetlen volt az abszolutizmussal. Birtoka szuverén urának tekintette magát és sértette, hogy állandóan beleavatkoznak dolgaiba és hogy amolyan másodrendű alattvalónak tekintik. Az abszolutizmus, mely más országokban többé-kevésbbé megfelelt széles rétegek érdekeinek, nálunk rossz oldalait mutatta ki és általános elégedetlenséget keltett, mert a gyarmati idegen elnyomás alakjában lépett fel. A XVII. század végén az volt a helyzet, hogy a magyar társadalomnak szinte minden osztálya sóvárogva várta a vezért, aM élére fog állani az elnyomatás elleni küzdelemnek.

 
Erre a vezérségre családi hagyományai Rákóczi Ferencet a Rákócziak, Báthoryak és Zrínyiek sarjadékát jelölték ki, aM 1695-ben visszatért Bécsből, maga mögött hagyva az udvari világ megaláztatásait és mint a Keleti Felvidék koronázatlan fejedelme tartott udvart roppant makoviczai uradalmának váraiban. Az abszolutista korszellem nemcsak a Habsburg-ház uralkodóinak és udvari embereinek, hanem a magyar föld, különösen pedig éppen a Felvidék  nagyurainak   öntudatát is fokozta és az ifjú Rákóczi Ferenc, Magyarország legnagyobb uradalmainak birtokosa és két ágon fejedelmek leszármazottja, kivételes mértékben rendelkezett ezzel a fiatalságában sokszor megsértett fejedelmi öntudata tal. 1697-ben birtokain tör ki a tokaji felkelés: jobbágyok, törpe szőlőbirtokosok, kisnemesek, protestáns prédikátorok lázadása. A Hegyalján kitört zendülésnek célkitűzései azért homályosak még ma is, mert a lázadók céljai tényleg bizonytalanok és ellentmondóak voltak A zendü-lést a német hatóságok és a katonaság túlkapásai váltották M, de a lázadás megszervezői közül többen azt hirdették, hogy a király az ő védelmezőjük és ellenségeik a népet sanyargató magyar urak, s hogy mozgalmukat az uralkodó helyesli. A legkülönösebb ellentmondás azonban az volt, hogy a zendülés a Bécsből alig két éve visszaérkezett Rákóczi Ferencet akarta mindenáron vezérének választani. A magyar történelem egyik legfurcsább epizódja Rákóczi Ferenc menekülése a felvidéki városokon át Bécsbe a lázadás elől, amely azért követi, hogy vezérének tegye meg. A városok alig akarják befogadni a menekülőt, mert attól félnek, hogy Thököly példájára rájuk zúdítja egy véres kuruc felkelés borzalmait Bécsből Rákóczi hamarosan visszatér a Felvidékre és most őt, akit a nép zendülése nem tudott utolérni, utóiéri a felsőbb rétegek elkeseredése, amelynek megszólaltatója űj barátja, a Felvidék egyik gazdag és tekintélyes ura, Bercsényi Miklós. Bercsényit a sértett nagyúri öntudat, amely kénytelen az idegenektol megaláztatásokat elszenvedni, állítja a nemzeti mozgalom élére.

 
A Wesselényi-féle összesküvés és Thököly hagyományait folytatva XIV. Lajos francia királlyal lépnek kapcsolatba. A francia királlyal való érintkezés közvetítője elárulja a mozgalmat 1701-ben Rákóczit nagysárosi várában elfogják, Bercsényi Lengyelországba menekül, ahová Rákóczi, megszökve bécsújhelyi börtönéből, követi. Üldöztetése Rákóczi Ferencet most már visszavonhatatlanul a kitömi készülő népfelkelés élére állította. Ez a kitörőben levő mozgalom, amely az üldöztetés elől főként a Rákóczi-birtokok erdeibe húzódott vissza, egyszerre nemzeti és szociális megmozdulás, a földhöz kötött nép felkelése az idegen zsarnokok ellen. Miközben Rákóczi Lengyelországban, a felvidéki magyar emigráció Örök menedékhelyén, a mozgalomnak külpolitikai támaszt igyekszik adni, a bujdosók rosszul felfegyverzett hada Károlyi Sándortól Bolhánál vereséget szenved. Ez a vereség jobban kötelez, mint egy győzelem, Rákóczi érzi, hogy nincs többé visszatérés és a Vereckei szoroson át lengyel segédcsapatokkal bejön az országba. Rákóczi szabadságharcának most következő első szakasza a felvidéki magyarság minden szenvedésének és nyomorúságának,. reményének és vágyakozásának megrendítően harmonikus megszólalása Osztálykülönbség és nemzetiségi különbség feloldódik a mozgalomban, amely igazi nemzeti és népforradalom. Magyar, szlovák és rutén, paraszt, nemes, pap és katonatiszt, jobbágy és földesúr egyforma lelkesedéssel sorakozik a Fejedelem zászlói alá. Nincs a magyar történelemnek eseménye, amely olyan jellegzetesen felvidéki volna, mint Rákóczi Ferenc szabadságharca, első diadalmas felfelé ívelő korszakában. Teljesen jogos, hogy a Trianon óta idegen elnyomatás alatt szenvedő magyarság Rákócziban látta emberi és történeti eszményét, különösképpen pedig a cseh elnyomatás alatt sínylődő felvidéki magyarság. Megérezte, hogy Rákóczi szabadságharca egy olyan egység megnyilatkozása, amelyet a nemzet csak történetének sorsdöntő pillanataiban tud megvalósítani és amelyet most meg kell valósítania. Rákóczi szabadságharca kezdetben kétségtelenül  megvalósította ezt az egységet, amely a nagy nemzeti szabadságharcok jellemvonása. A felkelésnek ebben az időszakában Esze Tamás tarpai jobbágy áll a Fejedelem, a Nagyúr alakja mögött Rákóczi egyéniségének nagyon nehezen megfejthető misztériuma, hogy az őselemeken uralkodó varázsló módjára tudta egyesíteni az egymással ellentétes erőket és törekvéseket a nemzeti cél érdekében. Hasonlóképpen varázslatos volt ahogyan a semmiből előhívott felfegyverzett se- | regeket ahogyan Munkácson a szabadságharc céljaira nagyszerűen működő ipari központot létesített ahogyan mozgalma egy űj nemzeti műveltséget hívott elő, űj művészetet és új irodalmat egy űj népi alapon álló Magyarországot Többnyire Rákóczi szabadságharcának csak vé-res és a magyarságot pusztító küzdelmeiről olvasunk, de nem vesszük figyelembe, hogy a mozgalom milyen nagy szellemi fellendülést teremtett a Felvidéken- A Rákóczi-korban a felső rétegek kultúrája és a népi műveltség teljesen átjárták, áthatották egymást és ezért volt minden tragikus bukása ellenére annyira gyümölcsöző a Fejedelem szabadságharca a magyarság, különösen pedig a Felvidék számára Egyetlen más országrészben sem hatotta úgy át egymást a vezetőréteg és a nép szelleme, mint a Felvidéken, először az Árpádkorban, másodszor most Rákóczi szabadságharcának évei alatt és ez a Felvidék nagy tanúsága az egész magyar haza számára.

 
Sajnos a vezetőréteg és a népierő egysége csak rövid ideig tartott de addig a felkelés hihetetlen lendülettel hatolt előre, szinte hónapok alatt az egész Felvidék Rákóczi uralma alá került. A szabadságharc legfontosabb eseményei továbbra is a Felvidékhez fűződnek. 1704-ben Érsekújvár, Nagyszombat elfoglalása és a szomolányi győzelem, 1705-ben a szécsényi konföderáció, 1705—1706-ban a nagyszombati tárgyalások, amelyeknek folyamán az angolok és hollandusok igyekeznek közvetíteni a Habsburg-ház és a magyarok között 1707-ben a Habsburg-háztól való elszakadást kimondó ónodi országgyűlés, 1708-ban a trencséni súlyos vereség, amely a Nyugati Felvidéket kiszolgáltatta a császáriaknak, 1710-ben a bányavárosok elleni eredménytelen hadjárat a romhányi vereség, Érsekújvár elvesztése. A fokozódó belső ellentétek következtében Rákóczi szabadságharca elvesztette átütő lendületét, a külpolitikai reményeket pedig Savoyai Jenő höchstadti győzelme hiúsította meg. Rákóczi szabadságharca kezdettol mindvégig a Felvidék népére, a Felvidék szellemi és anyagi erőforrásaira támaszkodott és a mozgalom a Felvidék nagyszerű kísérlete volt a külső és belső nemzeti egység kivívására 1710-ben a felkelés visszahúzódott oda, ahonnét elindult az Északkeleti Felvidékre, a Rákócziak fejedelemségére. Az újrakezdés reménytelen volt és ma már tisztán látjuk, hogy még ha lehetséges is lett volna, akkor sem áll a nemzet érdekében. A Rákóczi-szabadságharc maradandó tartalma túlélte a széthúzást és az emberi gyengeségeket és megtermékenyítette a magyarság, különösképpen pedig a Felvidék életét a következő századodban. 1711 februárjában Rákóczi a Vereckei szoroson át azon az úton, amelyen bejött az országba, távozott Lengyelországba, hogy mint a magyar szellem legyőzhetetlen tiltakozása, fenyegesse az emigrációban az idegen uralmat.

 
Az országra most az a feladat várt, hogy a Rákóczi szabadságharc belső eredményeit összeegyeztesse a győztes osztrák hatalom abszolutizmusával. Hogy mennyire nem volt eredménytelen a Felvidék küzdelme a magyarságért, mutatja, hogy az abszolutizmus a szatmári béke után nem él megtorlással, nem kezeli az országot többé leigázott gyarmatként hanem a nemzeti sajátosságok kímélée mellett igyekszik azt a birodalom egységébe olvasztani. A Rákóczi-felkelés után a helytartótanács, majd a többi központi hivatal felállításával Magyarországot sokkal inkább Pozsonyból kormányozzák, mint Bécsből Ez pedig sokkal többet jelentett, mint egyszerű formai változást, azt jelentette, hogy a Habsburg hatalom minden abszolutista törekvés ellenére számol a különleges magyar helyzettel. A Felvidék szerepe most már a hódoltsági területek legnagyobb-főzések vúwzastasrzése és Erdély önállóságának megszüaéee után nagy. irért^kfes  m^álteaük  Magyarmitóág egysége ugyan még távolról nem áüt kéjre, de megszűnt a m^zmnkíMU&gnak az az állapota, amikor a jGáU^meddig még szabad ország úgyszólván a Felvidékkel yoií aztmo*. Ehelyett a Felvidék a nyugati világgal való legszorosabb j&patokUáoak megfelelően a többi országrész hetének és kultúrájának aunfagy irányítója, rendezője lesz. Pozsony megye az ország legtekintélyesebb, leggazdagabb és legnépesebb megyéje, Pozsony továbbra is az orazág fővárosa, sőt sokkal inkább az, mint amikor kizárólag Bécsből intézték a magyarmg sorsát Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Komárom, Eperjes, Sárospatak még soká az ország szellemi központjai maradnak jtfagaaabbreodű, művelt társasági élet még hosszú ideig, talán egy-két erdélyi város kivételével, majdnem csak a felvidéki városokban található, A többi országrészben még rendkívül gyérek a közép- és felső-iskolák, a felvidéki városokban talán még sűrűbben sorakoznak egy-má* mellett, mint a legműveltebb nyugati országokban. Nem véletlen, hogy az olanzt kiszorító új nemzetközi nyelvet, a franciát a pozsonyi gimnáziumban tanítják először. Az első magyar lapok és folyóiratok a XVHL mázad végéig kizárólag a Felvidéken jelennek meg.   A Felvidék kastélyaiban található a legtöbb nagy magánkönyvtár. A különbség a többi országrésszel szemben, hogy amíg az egyházi könyvtárakon kívül a Dunántúlon és még inkább az Alföldön csak néhány tmgy főúri könyvtár akadt, a Felvidéken nagyon sok, aránylag #zeréuyjővedelmű középbirtokos család is komoly, nagy könyvtárral rendelkezett A legnagyobb elterjedettségű és hatású magyar tanítórend, a piarista rend éppenúgy a Felvidéken kezdte meg áldásos és nemzet-nevelő munkáját, mint a jezsuita rend. Az első magyarországi piarista gimnáziumot Prívígyén alapították 1668-ban. Az első magyarországi szabadkőműves páholyok a Felvidéken alakultak; abban az időben, amikor a szabadkőművesség még tényleg kezdeményező hatást gyakorolt a szellemi életre.'

 
Amíg tehát a törők időkben a Felvidék véráldozatával állt helyt a magyarságért, most elsősorban szellemileg küzdött a magyar műveltség magasabb színvonaláért Ahogy a török időkben a nyugati kultúra és a nyugati életforma fellegvárát jelentette a magyar földön, úgy raost ís legfőként a Felvidék volt a nyugati kultúráramlatok magyarországi közvetítője. Ez az új nagy áramlat pedig, amely a Felvidékről indult el magyarországi, hódító útjára, a barokk volt Az új barokk műveltség egyetlenegy magyar országrész szellemiségével sem olvadt olyan harmonikusan egybe, mint a Felvidékével; ezt valószínűleg a közvetlenebb nyugati kapcsolatok mellett a felvidéki főnemesség és középnemesség magasabb általános kulturális színvonala segítette elő. A barokk a Felvidéken a széles néprétegeket is áthatotta, alászállott a jobbágyi, paraszt társadalomba. Ez a népi barokk, amelynek nyomai népművészetünkén, népzenénkben, népköltészetünkben még lépten-nyomon felismerbető, a Felvidékről áradt szét az országba Pozsony és Nagyszombat tükrözik legmagasabb színvonalon a magyar városok közül ezt a magyar barokk szellemet; talán csak Eger, a Felvidéknek ez a peremvárosa közelíti meg őket, de az egri barokk kevésbbé életteljes, érezhető, hogy egyetlen akarat hívta életre. A jezsuiták nagyszombati nyomdája szolgáltatja a vallásos barokk szellemi fegyverzetét. A Rákóczi korszak véres zivatara után a békés időkben szabadon érvényesülő barokk sok tekintetben átalakítja a felvidéki tájak hangulatát A várak eltűnnek, illetőleg III. Károly várromboló rendelete után már csak a mult rekvizi-tumai, azé a múlté, amely a Felvidéken sokkal elevenebben él és sokkal jobban belejátszik a jelen életébe, mint bárhol másutt az országban. Helyüket a tájképben és a felsőréteg életében a főúri és nemesi barokk kastélyok foglalják el és ezeknek a kastélyoknak az életét ezer szál fűzi a nyugati életformához. Nagyon jellemző, hogy amíg a Dunántúlon és* még inkább az Alföldön ebben az időben kevés barokk kastélyt találunk — többnyire csak a hatalmas főúri családok ragyogó palotáit — a Felvidéken ekkor már a kisebb, szerényebb barokk kastély és uri-lak szinte minden faluban fellelhető. A középnemesség is igyekszik az űj életformát kifejező otthont megteremteni magának.

 
A magyarság és vele együtt a Felvidék új helyzetének az 1723-ban, Pozsonyban III. Károly jelenlétében kihirdetett Pragmatica Sanctio votl a kifejezője. A fontos ebben nem a nőiág trónutódlásának elismerése volt, hanem a teljes lemondás a szabad királyválasztásról, az elismerése annak, hogy az uralkodói hatalom bizonyos fokig független a rendek akaratától és kívánságaitól A rendiség ösztönös megérzéssel űj alapokra helyezte az uralkodóházhoz és az államegységhez való viszonyát Ennek nagyszerű kifejezése volt, amikor 1741 szeptember 11-én a IL Frigyes porosz királytól orvul megtámadott Mária Teréziának, aki karján gyermekével lépett a rendek elé a pozsonyi várban, a fellelkesült nemesség életét és vérét ajánlja fel a trón megmentésére („vitám et san-quinem"). Felvidéki nemesi családok fiai különösen nagyszámmal küzdöttek idegen csatatereken a Mária Terézia birodalmát védő seregekben. Kétségtelen, hogy létrejött bizonyos szellemi-egység Magyarország és az egységes Habsburg birodalom között, de sajnos a bécsi kormányzat nem értett hozzá, hogy ezt tartósabb és szilárdabb alapokra helyezze. Nem követte Savoyai Jenő eszméjét, aki Magyarországra, a Duna völgyébe akarta áttenni a Birodalom súlypontját Mária Terézia a magyar főnemességet és részben a középnemességet is bevonta az udvari életbe, a jobbágyság súlyos helyzetén, amennyire ezt a rendiség engedte, igyekezett enyhíteni, de hozzájárult ahhoz, hogy gazdaságilag a bécsi udvar Magyarországot továbbra is gyarmati területként kezelje. Erre a kincstárnak még fokozottabban volt szüksége most, mint azelőtt. Az abszolút királyi hatalom a maga nagy katonai és közgazdasági apparátusát az udvari élet növekvő szükségleteit főként a nemzeti ipar és kereskedelem hozadékából igyekezett fedezni. Ez a törekvés a Habsburg birodalomban úgy jelentkezett, hogy minden uton és módon igyekeztek az osztrák és a cseh kereskedelmet és ipart pártolni és fejleszteni Magyarország rovására. Magyarországot egyszerűen gyarmati piacnak tekintették. A Felvidék iparát és kereskedelmét, amely szinte mindig élőn állott a magyar gazdasági életnek, igyekeztek megfojtani. Ennek a következménye volt, hogy minden nagyszerű adottság ellenére, a Felvidéken nem fejlődhetett ki komoly gyáripar és a termelés úgyszólván meg-maradt a kisipari szinten. A felvidéki „gyárak" ekkor még voltaképpen csak nagyobb kézműipari műhelyek, fejlődésüket teljesen megkötötte az osztrák és cseh ipar minden eszközzel támogatott versenye. Még nagyobb mértékben sikerült a Felvidék kereskedelmének tönkretétele. Ezen a téren a legteljesebb volt a hanyatlás. Ennek a korszaknak az eredménye, hogy ma már szinte kiesett a nemzeti emlékezetből: milyen nagy jelentősége volt régebben a Felvidéknek a nemzetközi kereskedelemben. A Lengyelország és Németország felé irányuló, azelőtt virágzó kereskedelmi kapcsolatokat megfojtották. A felvidéki  kereskedelem csak Ausztriával léphetett összeköttetésbe és ez a kapcsolat kizárólag a másik fél részére gyümölcsözött. Némi politikai kárpótlást nyújtott ezért a Zsigmondtól elzálogosított 13 szepesi város visszacsatolása 1773-ban.

 
Mind a nemzeti barokknak és vele együtt az uralkodóházzal való kapcsolat űj alapokra helyezésének, mind a XVTII. század második felétől a felvilágosodásnak és a Habsburg hatalom elleni űj nemzeti törekvéseknek a Felvidék művelt nemesi rétege volt a legjobb talaja. Martinovics összeesküvésének (1794) Zemplén vármegye volt egyik központja Az összeesküvés legértékesebb elemei, akik valóban tiszta és ideális nemzeti és népi törekvéseket akartak megvalósítani, főként a megye köznemességéből kerültek ki; csak Kazinczy Ferenc szerepére kell emlékeztetnünk. Az újjászülető magyar irodalom atyjának működése majdnem kizárólag a Felvidék kulturális központjaihoz fűződik. II. József a felvilágosult abszolutizmus szellemében fel akart számolni a magyarság különálló helyzetével a Habsburg-birodalmon belül 1784-ben a szent koronát, mint valami muzeális tárgyat Pozsonyból Bécsbe szállíttatta. Az uralkodó a magyar önállóságot nyelvében akarta megsemmisíteni és az intézkedései által kiváltott nemzeti ellenhatás a vezető rétegek latinos műveltségét teljesen megmagyarosította. A magyar irodalom politikai üggyé, nemzeti üggyé lett és a nemzeti újjászületés elsősorban az irodalom jegyében győzött. A magyar nyelv és irodalom elsőrendű nemzeti üggyé magasztosult ápolását Kazinczy Ferenc szervezi meg; jellegzetes felvidéki hivatás volt az, amit betöltött, Rákóczi művének f olytatása egy más korszak megváltozott keretei között. A francia forradalom és Napóleon hadjáratai a nyugati Felvidéket ismét bekapcsolták a világpolitika áramkörébe, 1797-ben a francia forradalmi hadsereg elfoglalja Pozsonyt. A győztes francia polgárvilágot Napóleon szervezi újra egész Európa ellen és a napóleoni idők világtörténeti eseményei is átcsapnak a Felvidék területére. Napóleon elfoglalja Bécset, az ausztriai-házat, mint a régi Európa legfőbb képviselőjót, forradalmi hódításainak elismerésére kényszeríti. Az 1805-i pozsonyi békében a Habsburg-birodalmat területe jelentékeny részének átadására és az ellene irányuló szövetségből való kilépésre kényszeríti. Ausztria nem adhatja fel a napóleoni hatalommal annyira ellentétes lényegét, a küzdelemnek újra ki kell törnie és ennek a háborúnak a folyamán Davoust tábornok 1809-ben elfoglalja Pozsonyt. A felvilágosodás és a forradalom eszméi meglepően nagy hatást tettek a Felvidék művelt nemességére. Sok főúr és előkelő nemes mohón olvasta ennek az irodalomnak legújabb termékeit, ládaszámra csempészték be ezeket a tiltott iratokat kastélyaikba. A társadalom felső rétegének kissé zűrzavaros, intellektuális forrongása mindenesetre mutatja, hogy milyen közvetlen kapcsolatban állott a nyugati eszmeáramlatokkal és hogy a felvidéki kastély és nemesi udvarház a szellem síkján nem esik távol a korabeli nyugati világtól. Az alsó néposztályokba azonban a felvilágosodás és a forradalom eszméi alig szivárogtak be és így a magyar politikai és társadalmi életre kevés hatásuk volt. Egy téren mindenesetre érezhető az űj eszmék hatása. A felvilágosodás befolyására a Felvidék minden társadalmi rétegét egybefűző, mély vallásosság a vezetőbb rétegben erős hanyatlásnak indult. Még 1763-ban Mária Terézia is résztvesz a pozsonymegyei híres sasvári kegyhely búcsúján. Még nevezetesebb volt az ugyancsak pozsonymegyei Máriavölgye ősi pálos zarándokhelye. A katolicizmus a Felvidéken ebben a korban még annyira sem tudta vezetőhelyét megtartani a társadalom életében, mint a Dunántúlon, vagy legalább is kifelé kevésbbé tudott érvényesülni A XIX. század vége felé kezdődő katolikus újjászületés azonban a legtöbb magyarországi vezető egyéniségét a Felvidékről kapta (Prohászka, Zichy Nándor, Bangha Béla, Fischer-Colbrie). Ennek talán az a magyarázata, hogy a nép vallásossága, mind a magyarságé, mind a szlovákoké vagy a ruténeké, talán a Felvidék falvaiban és kisvárosaiban volt a legmélyebb és legbensőségesebb és ebből a tartalékból tudott a XIX. század magyar katolicizmusa meríteni.

 
A XVIII. század nemzetiségi téren nagy átalakulásokat hozott a Felvidéken. Az elnéptelenedett hódoltsági területnek a török uralom alól való felszabadítása következtében megindul a felvidéki magyarság vándorlása délre, az Alföld és a Dunántúl visszaszerzett területeire. A nemesség a városokat, ahol megvetette a lábát és egy részüket teljesen kivetkőztette német jellegéből, ismét nagy tömegben hagyja el és tér vissza a már biztonságos vidékre; igyekszik a volt hódoltsági területen birtokát visszaszerezni vagy pedig birtokot vásárolni. Nagyon sok dunántúli és alföldi nemes család történeti szálai a Felvidékre vezetnek vissza. A magyar jobbágyság is megindul az Alföldre, ameny-nyire földhözkötöttsége engedi, mert az újonnan benépesített területeken jobbak a feltételek, nagyobbak a lehetőségek. Egész megyék néptelened-nek el; a felvidéki birtokos uraknak sok panaszra ad alkalmat magyar jobbágyaik valóságos népvándorlása dél felé. A szlovák jobbágyság sem marad el azonban a magyar mögött. 1710—30 között egész szlovák invázió árasztja el az Alföldet. Árva megyéből például tíz év alatt a szlovák népesség egyharmada költözött el. A szlovákság azonban oly szapora volt igénytelenségénél fogva, hogy mindig bőségesen tudott gondoskodni az utánpótlásról. Hogy a szlovák jobbágyság helyzete a rendi társadalom adottságain belül nem volt olyan rossz, bizonyítja a morva rendeknek az a többször megismételt panasza, hogy jobbágyaik átszöknek Magyarországba A magyarság űj honfoglalása dél felé azzal a súlyos következménnyel jár, hogy fel kell adnia pozícióját a szlovákság javára Ennek a veszedelmes visszaáramlásnak, amely feladott számos addig színmagyar vidéket, csak a legutóbbi időben itta meg igazán a levét a magyarság. A felvidéki magyarság, amelynek olyan rettenetesen nagy vérveszteséget kell pótolnia s amellett hozzájárulnia az ország pusztán maradt területeinek űj benépesítéséhez, nem tudja a régi erővel tartani szűkebb hazájában a helyét. A szlovákság kezdi ellepni a magyar jellegű kisvárosokat és falvakat. A zártabb magyar településeket azonban ez az űj szlovák terjeszkedés sem tudta elárasztani. Sokkal veszedelmesebb hatása volt a szlovák inváziónak a felsőmagyarországi német településekre. A régi német telepes falvak teljesen elszlovákosod-tak és ma már nagyon sokszor a történeti adatokon kívül csak a nevük mutatja népességüknek egykori német voltát. De a német városok látszólag olyan szilárdan lezáródó határait is áttörte a szlovák áradat. Még a szepesi zipserek dacoltak vele leginkább, de a bányavárosok el-szlovákosodtak. Azok a szlovákok és rutének, akik az alsó rétegből felkerültek a középosztályba, kevés kivétellel elmagyarosodtak és beolvadtak a magyar rendi társadalomba. Gyakran ezek lettek a magyar középosztály legjellegzetesebb képviselői. A magyar űri rétegnek ez a bámulatos asszimiláló hatása megnyitotta minden nemzetiség számára a társadalmi előretörés útját anélkül, hogy ez a magyar szellem hegemóniáját fenyegethette vona. Amíg a szlovák középosztály ideálját abban látta, hogy fölemelkedjen a magyar középosztályba s ebbe beolvadva igyekezzen érvényesülni, a nemzetiségi kérdés egyáltalán nem jelentkezett. A szlovák parasztréteg számára a nemzetiségi probléma csak szociális kérdés lehetett, mert nyelvükben, szokásaikban soha senki nem üldözte őket A liptói, turóci, árvái, zólyomi régi magyar nemesi családokban, akárcsak a XVI—XVII. században, a XIX. század első felében is általános volt a kétnyelvűség. Még az egymásközti érintkezésben is szívesen használták a magyar mellett a szlovák nyelvet. A lehetőségét sem tudták volna elgondolni annak, hogy a szlovák jobbágyot nemzetisége miatt hátrányosabb elbánásban részesítsék a magyar paraszttal szemben, még kevésbbé, hogy a szlovák eredetű nemesnek valaki szemére vesse nem magyar származását. A szlovák nemzetiségi probléma csak akkor kezd jelentkezni, amikor a szlovák intellektuális fiatalság egyrésze az egyetemes európai eszmék, de különösképpen a rokonnyelvű csehek mindjobban érvényesülő befolyásának hatása alatt kezd elszakadni a magyar vezető réteg állami és társadalmi ideáljaitól. Csehországban a javarészt magyarok rovására történő kereskedelmi és ipari fejlődés erős középosztályt teremtett és néhány szlovák fiatal ennek a cseh polgárságnak az eszméit kezdte magáévá tenni. A mozgalom csak a XIX. század második évtizedében kezd komolyabb méreteket ölteni, amikor megjelenik a pánszláv eszme, mint a magyar állameszmével meghasonlott szlovák középosztálybeli fiatalság űj ideálja Ezt a terjedő kulturális pánszlávizmust a magyarság példátlan közömbösséggel nézte, a szlovákok nyelvi és irodalmi törekvését pedig szinte előmozdította. A XIX. század elején megalakuló szlovák irodalmi társaságnak mecénásai felvidéki magyar nagyurak 1803-ban a pozsonyi líceum cseh-tótnyelvű katedrát kap, egy negyedszázad múlva pedig a líceum hallgatói irodalmi egyesületet alakítanak, amely a szlovák népi törekvéseknek középpontja lesz. Az egyesület a legnyugodtabban működhetett, holott tevékenysége nem egyszer csapott át politikai térre. A magyargyűlöletet a szlovákok között a csehek igyekeztek elhinteni, akik a magyarokban   látták   önálló nemzeti törekvéseik kerékkötőjét De még az 1834-ben keletkezett Hej Slovaci, a szlovákok nemzeti indulója, nem a magyarok, hanem a németek ellen irányult. Az 1833—35-ben kitört szlovák parasztzendülésnek sem volt nemzetiségi háttere, a szociális színezetű mozgalmat a borzasztó kolerajárvány alkalmából egy gyógyszer téves alkalmazása váltotta ki és nem a magyarok, hanem az urak és a zsidók ellen irányult.

 
Súlyosan ártott a magyarság felvidéki helyzetének az osztrák gazdasági elnyomás a maga gyarmati módszereivel. A Felvidék régi magyar kereskedelme és ipara elsorvadt. Az osztrák gazdaságpolitikától engedélyezett keretek között egyedül csak a szatócs-szerű kiskereskedés és a legprimitívebb igényeket kielégítő vándor kisipar fejlődhetett Ez a terület a magyarságtól teljesen idegen volt és azt úgyszólván egész Magyarország területére az igénytelen szlovákság sajátította ki magának. A szlovák vándorkereskedő juttatja el az ország parasztságához mindazt, amire szegényes körülményei között feltétlenül szüksége van s amit maga nem tud előállítani. A magyar nép az ország egész területén a szlovák vándorkereskedőtől szerzi be szükségleteit. A Turócból, Nyit-rából, Árvából, Trencsénből, Gömörből, Nógrádból a magyar vidékeket felkereső szlovák gyolcsosok, üvegesek, drótosok, sáfrányosok gondoskodnak a népi szükségletekről. Ennek a vándorkereskedelemnek nagy gazdasági jelentősége volt s ez adja magyarázatát, hogy a szlovákság egy része honnan tudta a magyar középosztályba való felemelkedésnek anyagi alapjait megszerezni. A szintén javarészt felsőmagyarországi vándor zsidó kereskedő teljesen szlovák kollégáinak nyomdokaiba lépett. A kapitalisztikus ipari fejlődés előszelei 1820 körül kezdenek fújdogálni a Felvidéken. Az osztrák gyarmati gazdaságpolitika nem tudott többé a régi kíméletlenséggel érvényesülni, annyira korszerűtlenné és tarthatatlanná váltak bizonyos intézkedései. A napóleoni háborúk után még az elnyomásnak is lehetetlen volt a gazdasági életet megbénító rendelkezésekhez és módszerekhez visszatérni. Ausztria a polgárosodás elől gazdasági téren minden szándéka ellenére sem zárhatta el teljesen Magyarországot Ez a gazdasági polgárosodás pedig megint legfőként, sőt szinte csodálatos kizárólagossággal a Felvidéken jelentkezett, holott a földrajzi éa termelési előfeltételei más országrészekben is megvoltak A század dereka felé a gyáripar két ága indul a Felvidéken nagy virágzásnak: a posztógyártás, amelynek Gács, Pozsony, Kassa és Késmárk a központjai és a vasgyártás, amelynek Munkács, Sztracena, Krompach, Murány, Tíszolc, Csetnek a fő ipartelepei. Komoly gyáripar a Felvidéken kívül úgyszólván nincs Magyarországon.


Ennek a frissen nekilendülő felvidéki gyáriparnak a megszervezői pedig többnyire magyarok, ami ismét mutatja, hogy a magyarság lelki alkatától egyáltalán nem idegen a gazdasági szervező munka. 1836-ban, Nagysurányban épül Magyarország első „mflmalma" s ugyancsak 1836-ban követeli Ghiczy Kálmán, Komárom vármegye követe, az alsótáblán először a magyar ipar versenyképességének növelésére a védvám-rendszer bevezetését 1839-ben építik az első vaspályát Magyarországon: a Pozsony-nagyszombati lóvasutat Nagyon fellendül a dunai hajóforgalom is, Komárom és Pozsony a nyugat felé irányuló gabonakereskedelem központjai Téves tehát az a nézet, hogy a kapitalisztikus fejlődést Magyarországon a Bach-korszak és méginkább a kiegyezés kora robbantotta ki. Ez a közhit onnan keletkezhetett, hogy ezen a téren Budapest, amely a Bach-korszaktól kezdve átveszi az ipari és kereskedelmi vezetést, — ekkor még messze elmarad a Felvidék mögött A Felvidéken már a nagy, nemzeti mozgalmak korában lerakták az önálló, magyar gazdasági fejlődés alapjait.
 
1848 mint a magyarság minden nagy, egyetemes védekező megmozdulása, ismét kidomborította a Felvidék jelentőségét A szabadságharc politikai és katonai vezére egyformán a felvidéki nemesség sarjadéka volt: a zempléni kisnemes, Kossuth Lajos és a szepesi Görgey, a Felvidék egyik legősibb középnemes családjának ivadéka. A nemzeti törekvések szellemi előkészítése pedig a pozsonyi országgyűléseken folyt 1848-ban is a Bécs-pozsonyi kapun át áramlanak be az űj eszmék Magyarországba A legelső jobbágyfelszabadítást Magyarországon a Felvidéken hajtják végre: 1838-ban a Csákyak szepesi falvaikban. 1848 április 11-én V. Ferdinánd király Pozsonyban szentesíti az űj szabadságtörvényeket, amelyek a polgári haladás eszméit a nemzeti önállóság szolgálatába állítják. Nagyon jellemző, hogy amíg Erdéyben és a Délvidéken a románok, illetve a szerbek zárt tömegben helyezkednek szembe az űj osztrák abszolutizmus ellen küzdő magyarsággal, a tótok nagy többsége, akárcsak Rákóczi szabadságharca idején, a megtámadott magyarsághoz csatlakozik. Negyvenezer tót küzdött a szabadságharcban magyar oldalon és ezek között nem volt olyan, akit erőszakkal soroztak be a magyar hadseregbe, A szlovák intellektuellek viszont a csehekhez állottak, egy részük Prágába és Bécsbe ment, hogy ők, az állítólagos elnyomottak, az abszolutizmus oldalán izgassanak a szabadságáért küzdő nemzet ellen. 1848 decemberében Húrban miavai betörése kudarccal végződött, mert a szlovákok nagy többsége hűségesen kitartott a magyarok mellett. Görgey visszavonulva a tiszti pályától, szepesi birtokán gazdálkodott, amikor kitört a szabadságharc. Görgey nem az ország szívében, hanem Pozsony körül alakítja ki a magyar nemzeti hadsereget Ismét az a helyzet áll elő átmenetileg, mint a torok időkben, hogy az osztrákok első győztes rohama után a független ország úgyszólván a Felvidékre zsugorodik össze. A helyzetet Görgey nagyszerű felvidéki téli hadjárata mentette meg, amely összevonta a szétszórt magyar katonai erőket és lehetővé tette az elkövetkező, nagyszerű győzelmeket Legnevezetesebb eseménye a felvidéki téli hadjáratnak a február 5-i branyiszkói csata, amelynek gyümölcse volt a felsődunai és tiszai hadseregek egyesítése. A hatvani, isaszegi és vád győztes csaták után a nagysarlói győzelem és Görgeynek Komáromba való bevonulása biztosítja egyelőre a magyar függetlenséget Az északkelet felől jövő újabb nagy inváziói, akárcsak a tatárjárást, ismét természetszerűleg a Felvidék fogja fel először. Az oroszok benyomulnak a Duklai hágón, ugyanott, ahol a Görgeytől megvert Schlíck tört be néhány hónappal azelőtt Görgey Komárom körül védekezik és csak Kossuthnak kényszerítésére vonul el onnan; újabb tragikus útja a Felvidéken át már tulajdonképpen épúgy a tragikus véget jelzi, mint Rákóczi visszavonulása az Északkeleti Felvidékre- Komárom védelme Klapka által az elbukott szabadságharc hősies epilógusa.

 
Magyarország azonban époly kevéssé bukott el a 48-as szabadságharcban, mint Rákóczi szabadságharcában. A szabadságharc ismét megmutatta, hogy ez az ország nem Csehország, amely évszázadokra belenyugszik leveretésébe, önállósága feladásába és az idegen uralom alatt való személyes és gazdasági érvényesülésbe, hanem olyan ország, amelynek feltörő erőivel mindig számolni kell A kiegyezés utáni bensőleg független Magyarország nem képzelhető el a szabadságharc nélküL A 48-as szabadságharc magyar és szlovák katonái époly kevéssé ontották hiába vérüket mint Rákóczi szabadságharcának magyar, szlovák és rutén kurueai. Hiába volt a Bach-korszak, amely a cseh, morva és cseh-német hivatalnokok invázióját hozta Magyarországra, mégis a magyarságnak a Lajtán-inneni németség mellett egyedül sikerült az űj monarchiában jogait majdnem teljesen érvényesítenie. A Bach-korszak mindent megtesz, hogy a magyarság megláncolására, nemzetiségi problémát gyártson a Felvidéken, a szlovákokat erőszakkal igyekszik elcsehesíteni, a szlovák nyelv használatát üldözi. Javarészt a Bach-korszak cseh hivatalnokai működésének eredménye, hogy a szlovákok kezdtek megbarátkozni a csehnek irodalmi nyelvként való elfogadásával. A kiegyezés látszólag aranykort hozott, a kapitalisztikus fejlődés rohamosan előretört és a magyarság helyzete mégsem volt megnyugtató. Ismét nem tekinthetjük véletlennek, hogy azokra a problémákra, amelyeket a látszólagos virágzás eltakart a nemzet figyelme elől, felvidéki magyar, Grünwald Béla, hívta fel teljes nyíltsággal és kíméletlenséggel a nemzet figyelmét A magyarság a Felvidék történeti levegőjében, a nemzetiségi kérdéstől fenyegetett területen jobban felismerte a látszólagos fejlődés és virágzás árnyékoldalait. Annak a pártnak, amely szakítva a közjogi harccal, először csinál világnézeti politikát, a Néppártnak, a talaja a Felvidék volt. Említettük, hogy innen kapta a katolikus politikai és világnézeti megfijulás legkiválóbb vezető egyéniségeit A felvidéki magyarság megérezte, hogy a végső dolgokat, a nagy emberi problémákat nem lehet egyszerűen kizárni a politikai és társadalmi kérdések közül.
 
A Felvidék ipara tovább fejlődött Felsőmagyarország Budapest mellett az ország egyetlen igazi iparvidéke lett Pozsony, Kassa, Rózsahegy, Zólyombrezó, Salgótarján, Ózd, a Felvidék peremén Diósgyőr voltak aa ország vezető gyárvárosai, illetve ipartelepei. A rohamos fejlődés ellenére még mindig nagyon sok gazdasági erőforrás maradt kihasználatlanul, elsősorban a vízierő, amiben a Felvidék a leggazdagabb az ország részei közül Ha nem következik el a világháború és a trianoni katasztrófa, a Felvidék valószínűleg vezető helyet tölt be Magyarország gazdasági életében és ez nagyon üdvös decentralizációt eredményezett volna. Azonban a magyarság élete a Felvidéken, különösen az északibb részeken, kezdett ismét némiképpen a régi, ostromlott várhoz hasonlítani. Nem a Felvidéken együttélő nemzetiségek belső akarata, hanem majdnem kizárólag külső izgatás következtében. 1890-től 1905-ig alapozta meg a cseh izgatás a magyarellenes törekvéseket a szlovákok között Az etnográfiai gyűjtés és a turisztika jegyében utazták be a Felvidék szlovákoktól sűrűbben lakott területeit és a fiatal, szlovák ifjúságot a cseh egyetemekre és gazdasági iskolákra csábították. Akkor még a csehek sem álmodtak önálló Csehszlovákiáról, hanem a magyarokban látták autonomisztikus törekvéseik fő kerékkötőit Akkor még csak a monarchia keretein belül álmodoztak <*gy autonóm cseh államról, amelyhez az északnyugati Felvidék északi része is tartozott volna. El sem képzelték, hofry egykor még a Felvidék színmagyar területeit is megszerezhetik. A csehek kitűnően megértették azt, hogy egy erősen agrár jellegű nép-tömegnél az aránylag vékony intellektuális réteg megszerzése a legfontosabb s ezek közül az intellektuálisuk közül azokat, akik elszakadtak a hazai tulaj adottságaitól, valóban sikerült is megnyerniük. A cseh iparnak konkumnok nélküli piacra volt szüksége, azonfelül pedig Gipkra módtwre szerint települési területekre, ahol a cseh medencében mind-tnkább öwaewúfolódó népíelesieget el lehet helyezni. De a szlovákok s a rutének köisti nyugtalanságnak, amely olykor egy-egy mesterségesen tított kitöréshez vezetett, a cseh iagatéaon kívül egy másik oka is volt bosoorsaág külpolitikai okokból a XIX. század első harmadától kezdve, muri Euröpa szláv népeinek védelmeaője ko*lott szerepelni. Ezt a politikai sokkhatást, amelynek az volt a főcélja, hogy megszerezze a tenger filé a VWlumvlIúk annyira óhajtott kijáratát, a pánszláv éneiét ta; nuwziotUi oUL A pénssláv agitátorok, okik az eikövetoső világháború «*tére u oroszok Útját akarták egyengetni a Dunavblp felé, eisősor-lHUÍ tt politika dolgaiban még nagy többségében járatlan rutén népet Zitták a magyarok *U«m. Megkönnyítette ost az ortodoxia, a nem egyesült görögkeleti vallás előretörése az Északkeleti Felvidéken A XVII. században a rutének legnagyobb részét sikerült megnyerni az uniónak vagyis a katolikus vallással való egyesülésnek. Gazdasági okokból és a pánszláv agitáció hatása alatt a szegény rutén nép között mozgalom indult meg az orosz ortodox egyházzal való egyesülésre. Sajnos, a kormányférfiak nagy többsége egyáltalán nem igyekezett a bajok gyökeréig hatolni. A 900-as években Egan Ede fejtett ki rutén földön nagyon áldásos működést, felvette a harcot a ruténeket tönkretevő uzsorások ellen. ^ A pánszláv izgatás előkészítője volt a világháborús orosz törekvéseknek. Már 1914-ben az oroszok az Északkeleti Kárpátokon át, minden a magyarságot fenyegető barbár betörés útvonalán, benyomulnak Magyarországba, hogy meghódítsák a Dunamedencét. Kiverték őket, de a háborű első évei folyamán támadásukat többször megismételték s egészen Homonnáig jutottak. Az Alföldre való előretörés azonban nem sikerült, a magyar ellentámadásoknak mindig sikerült távoltartani az orosz veszedelmet, de ez, különösen a híres uzsoki harcokban, sok-sokezer magyar véráldozatába került. Hiába volt azonban ez a véráldozat, az antant győzelme megpecsételte a Felvidék sorsát. Franciaország határait és a világháború eredményeit egy francia befolyás alatt álló államnak a német keleti határokon való megteremtésével kellett biztosítani. Masaryk és Benes élelmessége azután megtette a többit.
 
Csehszlovákia a szlovák és rutén nemzetiség minden megkérdezése nélkül jött létre, a Felvidék népességének akaratnyilvánítását mellőzték. A szlovákiai határok megállapításánál az volt a vezető szempont, hogy az egymástól elszigetelt medencék között a síkságon létesítsenek kapcsolatot. Ezért kellett elragadni tőlünk azokat a területeket, amelyeket most, elindulva a revízió útján, nagyrészt visszaszereztünk. A kíméletlen és kegyetlen diktátum már a foglalás módjában is megnyilatkozott. Felhasználva a magyarországi felfordulást és az antant támogatását, a cseh légionárusok 1918 dec. 30-án bevonultak Kassára, ezt követte január és február folyamán Pozsony, a Csallóköz, Érsekújvár, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Ungvár „elfoglalása". Komoly ellenállással nem találkoztak, mert ha találkoztak volna, úgy nem került volna sor a „hódításra". Hiszen a kommün gyenge, szedett-vedett hadserege is elég volt ahhoz, hogy az elragadott területek egy részét néhány hétre visszaszerezze. Az antant kíméletlen fellépése megakadályozta a magyar ellenállást és Trianon húsz évre megpecsételte, a Felvidék sorsát.

E fejezet főforrása, mint minden legújabban megjelent magyar történelmi összefoglalásé: Hóman—Szekfü korszakalkotó Magyar Története.

 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,280 MODIFIED: 2017.11.07 21:02:28.MD5: 6524a2f9a562497f53e5508fd98f73c1 STATUS: OK