Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2018-01-27   580
Agócs Sándor költö 24 interjút készített és adott közre 1990 nyarán. Az interjúalanyok Csoóri Sándor, Eva Maria Barki, Benda Kálmán, Nagy Gáspár, Fodor András, Göncz Árpád, Tollas Tibor, Duray Miklós, Fodó Sándor, Markó Béla, Szőcs Géza, Dudás Károly, Tőkés László, Borbándi Gyula, Antall József, Bethlen István, Für Lajos, Andrásfalvy Bertalan, Csurka István, Surján László, Sárossy László, Bod Péter Ákos, Szabad György és Horváth Balázs volatk és mindannyian arra a kérdésre keresték a választ hogy merre tart Közép Európa és benne Magyarország. Négy beszélhetést idézünk fel, amelyek máig szolgálhatnak tanúlságokkal.  

Eva Maria Barki: A demokrácia, annak kikiáltásával, még nem teremtődött meg

Eva Maria Barki Bécsben élő ügyvédnő. Édesapja magyar, de van benne olasz és osztrák vér is. Azok közül való, akik a magyarság jobb sorsra fordulása érdekében összeköttetésben állnak a nagyvilággal. Duray Miklós perére a hatóságok tudta nélkül érkezett, s az átalakulás kezdetén az elsők között jött Magyarországra. Jurta Színházbeli beszédével akkor lelkesített minket, amikor még minden bizonytalan volt. Az erdélyi magyarság sorsa különösen aggasztja. Többek között létrehozta aNemzetközi Erdély Bizottságot, hogy felhívja a világ figyelmét e térség szenvedő népeire. Találkozásunk bizonytalan volt, ezért telefaxon küldte válaszait. Mégis találkoztunk. Kedves mosollyal várt Budapesten a Fórum Szállóban. Alattunk a Duna: összetart minket.

- Ön Bécsben figyelemmel kíséri a magyarság sorsát és segít a változások kezdete óta. Van-e a családjában magyar szál? Milyen szellemi örökséget kapott szüleitől, rokonaitól?
- Magyarországhoz való érzelmi kötődésem természetesen származásomra és neveltetésemre vezethető vissza. Nagyanyám, a Kun Béla ellen vívott harcban vett tevékenyen részt, és egy könyvben be is számolt az akkori idők élémyeiről. Nagynéném, akivel főleg levelező kapcsolatban álltam, és akit személyesen csak egy pár éve ismerhettem meg, nem sokkal halála előtt -, azon hősök közé tartozott, akik csendes kitartással küzdöttek az országért Vele való találkozásaimat felejthetetlen emlékként őrzöm. Hálával tartozom mindkét nagyszerű asszonynak. Példaképük maradandó hatást gyakorolt személyiségem alakulására. Hálával tartozom nagyapámnak, aki az első világháborúban és apámnak, aki a második világháborúban halt hősi halált az orosz fronton, akiket soha nem ismertem, de sorsukat adták nekem végrendeletül.
A legnagyobb hatással azonban az 1956-os forradalom volt rám, amelyet már gyermeki lényemmel a tragédia teljes horderejével fel tudtam fogni, és amely élmény életem további alakulására lényeges befolyást gyakorolt
Évekig a tudatom mélyén hordoztam a drámai események képeit, melyek minden bizonnyal pályaválasztásomra is kihatottak. Az a trauma, amelyet a zsarnokság elleni harc teheteüenségbe fullasztón dühe okozott bennem, már hamar az államjog, az alapvető, egyénekre és népekre vonatkozó szabadságjogok kérdéseire terelte a figyelmemet. Arra a szakadékra, amely „megvalósítandó" és „megvalósított", a jogi norma és a jogi valóság között tátong. Azóta nagy érdeklődéssel követtem az európai politikai folyamatokat, miközben különleges figyelmet szenteltem a totalitárius diktatúrák eseményinek, gondolatban mindig a megváltás reális lehetőségeit latolgatva. Ehhez járul még, hogy tanulmányaim ideje óta ügyvédként menekülteket - elsősorban magyarországiakat - képviseltem, így mindig közvetlen és hiteles információim voltak.
Magyarországhoz való kapcsolatom, gyökereim tehát meglehetősem mélyre nyúlnak. Mind érzelmileg, mind kulturálisan, és ugyanúgy az emberi szabadság és a jog eszméjéhez való ellenállhatatlan vonzalmam területén. Magyarországot ezeknek a feltételeknek az elvesztése sokkal tragikusabb és kegyetlenebb módon sújtotta, mint más népeket
- Ott volt a Magyar Demokrata Fórum Jurta Színházbeli találkozóin, s emlékszem arra a beszédére, amelyben felhívtafigyelmünket, ez az utolsó vonat, az utolsó lehetőség, hogy Európához csatlakozzunk. Mi késztette arra, hogy akkor Budapestre jöjjön, és biztasson bennünket?
- Részvételemnek nagyon egyszerű oka volt. Az MDF a bécsi magyarok egy képviselőjét is meghívta. Mivel én már Pozsonyban Duray Miklós és Budapesten Demszky Gábor tárgylásán részt vettem megfigyelőként, továbbá a Helsinki Szövetség megbízásából Budapesten egy tanulmányt végeztem a sajtószabadságról, úgyszólván automatikusan jutott nekem ez a szerep. Első kapcsolatom az MDF-fel tehát az 1988. március 6-i Fórumon jött létre.
Az egész eseményt egy amatőr filmen rögzítettem. A megfigyelőstátuszból azonban hamarosan a tevékeny résztvevők soraiba keveredtem. A hozzászólások magas színvonala és bátor tartama bűvöletbe ejtett. A bátor kiállás volt az, ami a szamizdat-értelmiségiek részéről is, akikkel szintén kapcsolatban álltam, elismerésemet elnyerte. Ennek az összejövetelnek a hangulata azonban többet rejtett magában, itt rögtön nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a nemzet érdekét tartják szem előtt. A szamizdat- tevékenység hangulata Hermann Hesse regényének üveggyöngyjátékára emlékeztetett, a Fórum ugyanezt értékre orientált tartalommal töltötte meg.
Emlékszem, akkor éreztem, hogy néhány szót kell szólnom éppen azért, mert a főtéma Erdély volt Tiszteltem az MDF-et azért is, mert ők voltak az elsők, akik Erdély sorsával foglalkoztak. Felszólalásom örömteli eredménye volt - bár talán erről a Fórum tudomást sem szerzett -, hogy a követelésemet: Magyarország csatlakozzék a genfi menekültügyi  egyezményhez, az osztrák sajtó szenzációként közölte. Ennek az volt a következménye, hogy az osztrák ENSZ-főmegbízott képviselője felvette velem a kapcsolatot, s ezzel megkezdődtek az egyébként meglehetősen fáradságos, Erdély sorsával foglalkozó tárgyalások az Egyesült Nemzetek Szövetsége és Magyarország között. Annak elismerésével, hogy a „keleti blokk"-ban léteznek „menekültek", lehullott az első ideológiai korlát is, ezzel kezdetét vette egy pozitív magyar Erdély-politika. A siker szárnyakat adott, hogy tovább bátorítsam felszólalásommal: gyorsan szálljunk föl az Európa felé induló vonatra! Ennek ellenére sem hittem volna, hogy szavaim: „önök győzni fognak, mert az önök oldalán áll a jog és az igazság" - ily gyorsan beteljesülnek.
- Hogyan látja, azóta kezdünk-e Európához csatlakozni?
- A határok megnyitása azt eredményezte, hogy Magyarország ma már nem Európa peremén, hanem a közepén foglalja el helyét. így a feladatok másként jelentkeznek: ma már nem a csatlakozás a cél, hanem a régi pozíció betöltése, új tartalmakkal. Magyarország bátor és történelmi jelentőségű lépésével nemcsak a maga számára, hanem az egész - régi értelemben vett - kelet-európai tömb számára megszüntette a szögesdrót és a választófalak kényszerét. A békés forradalom magyar példája azóta magával ragadta az NDK-t és Csehszlovákiát is. Ez indította útjára a két német állam önrendelkezési jogon alapuló újraegyesítését, ezzel a hidegháború utóélete, Európa keleti és nyugati részre való felosztása megszűnt Jalta vége egyben egy új reálpolitika kezdetét is jelenti, amely a következő alapokon kell nyugodjon:
a.)  A nagyhatalmaknak tudomásul kell venniük, hogy Európa közepének szétzúzása nem hozott békét. Elsődleges célnak kell hát tekinteni a felszámolt „közép" helyreállítását, hogy ez a térség újra betölthesse hajdani történelmi hivatását, amely egyrészt egy konfliktusmentesítő és a békés egymás mellett élést biztosító tényezőként, másrészt egy kelet felé irányuló katalizáló szerep betöltésében nyüvánul meg.
b.)  A kelet és nyugat között húzott mesterséges választóvonal megszűntével megint láthatóvá váltak a régi történelmi struktúrák - az összes 70 év óta megoldatlan, illetve rosszul megoldott problémával egyetemben. Ez különösképpen a nemzetiségi problémákra vonatkozik. E problémák megoldása képezi egy tartós béke feltételeit. Magyarországra ezen a területen egy hatalmas történelmi feladat megoldása vár, mely az ország határain túl élő magyarok iránt viselt felelősségként hárul rá. Az új Európai békerend, vagy talán békefolyamat kialakításában Magyarországnak stabilizáló tényezőként kell működnie, a múlt hibáin okulva kell elkerülni egy olyan állapot kialakulását, amely Európa közepének megsemmisítéséhez vezetett. Az impulzusok eredményezzék azoknak a feltételeknek a megteremtését, amelyek a jelenlegi látszatmegoldások helyett egy valódi béke pillérjaiként szolgálhatnak. Ehhez a „Közép" önálló szerepére éppúgy szükség lesz, mint egy konstruktív együttműködésre, a régió keretein belül. Csak így kerülhető el, hogy ne más hatalmak döntsenek közép-európai sorsok fölött, azok feje felett, csak így érhető el az, hogy Közép-Európa a maga sokrétűségében újra fejlődésnek indulhasson és egyenjogú élettérként szolgálhasson minden itt élő nép és kultúra számára.
Magyarország feladatai tehát roppant módon megnőttek. Nem szabad a teendőket a gazdasági felzárkózásra és az Európa Tanácshoz való csatlakozásra korlátozni. A határokon túl ható felelősséghez tartozik egy olyan erős és korrekt politikai arculat kialakítása, amelynek fő vonásait a hitelesség, a megbízhatóság és a folyamatosság teszi ki. Ezen erények büszke viselésével nemcsak a kormánynak, hanem minden magyarnak azonosulnia kell.
-Mi a véleménye a magyaroszági változásokról, és ezen belül a Magyar Demokrata Fórum győzelméről?
- A magyarországi változások egy hosszú folyamat eredményeként értékelendők, amelyek kezdetén 1956 áll. Az 56-os vérbefojtott forradalom feltétele nélkül nem kerülhetett volna sor a békés 1989-es forradalomra - sem Magyarországon, sem másutt Európában. A fejlődés, amely a jelenlegi helyzethez vezetett, mindenesetre sokkal tovább tartott volna.
A kommunista, totalitárius erőszakrendszer Magyarországon mindig is kényuralomnak minősült, soha nem élvezte a nép támogatását. Nem a demokratikus szemléleti mód létrejöttének időpontja határozta a változásokat. A külső feltételek alakultak olyan szerencsésen, hogy erre a régen áhított változásra végre sor kerülhetett. Az MDF az előkészületekben értékadó szerepet játszott. Az általános helyzetben rejlő lehetőségek - peresztrojka, helsinki folyamat - ügyes kiaknázásával sikerült az országban egy olyan egyre erősödő politikai tényezővé válnia, mely se nem pénzügyi, se nem állami, hanem kizárólag szellemi és erkölcsi oldalról gyakorolt hatalmat. Az 1988. június 27-i tüntetés szervezésében az MDF a legnagyobb ellenzéki erőként vezető szerepet játszott. Ha előtte nem, hát ez alkalommal vált a kormány számára világossá, mekkora potenciális robbanóerő lakozik e mozgalomban - annak ellenére hogy a tüntetés nem a magyar kormány ellen irányult. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezt a politikai feszítőerőt tudatosan fékezték, nehogy ismét egy véres forradalomba torkolljanak az események. Az MDF nagyfokú felelősségtudatának köszönhető, hogy az átmenet példaértékű, békés módon zajlott le. Az ezzel kapcsolatok operatív teendők nagyon nehéz és egyben hálátlannak bizonyuló lépések megtételét tették szükségessé, hiszen a Fórumnak gyakran két front között egy kiegyenlítő szerepre kellett vállalkoznia ebben a dialógusban, amelyben a kormányt egyrészt a szükséges reformok megtételére próbálta kényszeríteni, másrészt azonban a mérséklés, a tömegek indulatának megfékezésének feladatát is magára kellett vállalnia - láthatatlan karmesterként vezényelve a háttérből a változások sokszólamú koncertjét.
A reformfolyamatok mozgatóereje és a lényegbeli változások arculata a Fórum szellemében fogant, a változások irányát, célját és tartalmát a Fórum határozta meg. Ha ezeket a felbecsülhetetlen értékű teljesítményeket vesszük figyelembe, melyek messze az ország határain túlra is kihatottak, úgy tűnik a választási eredmények csalódásra adnak okot. Az MDF véleményem szerint elmarad a várható eredménytől, mert objektív módon nem jelentkezett a választások idején egy másik valamirevaló alternatív politikai irányzat. A mérsékelten rossz eredmény minden bizonnyal saját hibáknak köszönhető. Hibás taktikai húzások - például a referendummal kapcsolatban -, amelyekből a többi párt kovácsolt magának politikai tőkét. Nem sikerült az MDF-nek az sem, hogy a tömegek elbizonytalanodását, amely a pártok nagy száma miatt jött létre, meggyőzően eloszlassa. Sokan várakozási álláspontra helyezkedtek, és az így kialakult alacsony válsztási részvétel a Fórum számlájára írható. En a magam részéről a választási eredményeket a kommunizmus meggyőző arányú leszavazásának tekintem és csak feltételes módon az MDF győzelmének. Ezt az eredményt komoly figyelmeztetésnek kell tekinteni, szolgáljon alkalmat annak tudatosítására, milyen érzékenyen reagál a választópolgár és egy döntő hiba, milyen könnyen eljátszható a jó pozíció a hibák halmozásával.
- A szellemiség szerencsére határtalan, s ma már minden információ -újság, könyv - utazhat innen oda és onnan ide. Szellemileg tehát nincs tovább elválasztó vonal magyar és magyar között. De a kommunizmus romboló hatása mértéktelen. Tud-e adatot arra vonatkozóan, hogy a több mint negyven év alatt hány tudós, hány értékes ember hagyta el hazánkat?
- Nem tudok számokat mondani. De a férjem, aki a Bécsi Szimfonikus Zenekar tagja, sokszor mesélte, hogy világkörüli útjain mindenütt találkozott magyarokkal, akik a szellemi elithez, a vezető személyiségek közé tartoznak. Sokan irigylik a magyarokat ezért az egész világra kiterjedő szellemi tőkéért Csak jobban ki kellene használni.
- A Bécsben élő magyarság számára milyen közösséget összefogó egyesület létezik? örzik-e magyarságukat a Nyugaton élő magyarok?
- Az összes ausztriai magyar egyesületet képviselő szervezet a „Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége", ennek Bécsben van a székhelye. A Nyugat magyarságápolásáról annyit, hogy annál intenzívebb, minél messzebb él valaki a hazától, mert a távoli mindig értékesebb, mint ami kéznyújtással is elérhető. Remélem, hogy az új kormány új impulzusokat fog adni és a korábban politikai okok miatt nem ápolt kulturális kapcsolatokat új alapokra helyezni. Bécsnek leginkább magyar iskolák alapítását kívánnám, ahogy Ausztria is már német nyelvű iskolát nyit Budapesten.
- Hogyan értékeli a Demokrata Fórum eddigi munkáját? A változások kialakításában milyen szerepe volt, illetve van az MDF-nek?
- A sikeres átváltás után most következik a fáradtságos napi apró munka. A demokrácia, annak kikiáltásával, még nem teremtődött meg, kitartó tanulással kell biztosítani. A jogállamiságot csak az alkotmány és a törvények lényegi megváltoztatása szavatolhatja. Egyidejűleg keresztül kell vinni a gazdaság szabad piacgazdasággá való átalakítását, ez az elején a lakosságnak érezhetően nem előnyöket, hanem csak hátrányokat fog hozni. Ezen alapvető feladatok megoldásához, amelyek az ország jövőjét meghatározzák, minden rendelkezésre álló erőre szükség van.
Felfogásom szerint - a barátaimmal szemben sohase titkoltam - az első kormányzási szakaszt, amely nem tarthatna tovább két évnél, és amelynek a feladata volna, hogy az alaptörvényeket meghozza, az összes demokratikus párt közös kormányának kellene hordoznia. Alapvető változások, mint különösen az alkotmány újjáalakítása, csak akkor tekinthetők szilárdnak, ha széles konszenzuson nyugszanak; semmiképp nem lehet ez témája egy népszavazásnak, vagy tárgya valamely paktumnak, s még kevésbé szabad őket pártpolitikai nézőpontból kezelni. A jogállamiság intézményeinek könnyelmű felhasználása nekem gondot okoz: könnyen visszafelé sülhet el. A Fórum munkáját ilyen rövid idő alatt még nem lehet értékelni. A választók aszerint fogják felmérni, ahogyan a politikai célkitűzések megvalósulnak. Ehhez nemcsak politikusokra, hanem elsősorban szakemberekre és szakértőkre lesz szüksége.
Két terület van, amelyen a tapasztalathiánynak súlyos következményei lehetnek: először is az alkotmányjog, mert az a demokratikus jogrend alapja, amelyből az egész jogot fokról-fokra levezetik; ezt nem lehet megváltoztatni anélkül, hogy az egész jogrend ne változna, és ezért hosszú távra kell koncipálni. A második terület a nemzetközi jogé és a nemzetközi kapcsolatoké, itt a hibás döntéseket nem lehet korrigálni. E két területen kellene elsősorban szakemberek segítségét igénybe venni. A management és a gazdaság területén már felismerték, hogy ezekre szükség van, habár nincs precedens arra, hogyan alakítható át a tervgazdálkodás piacgazdálkodássá.
A kezdeti időszak egyik legfőbb problémája, ezért a vezetők és a tanácsadók kiválasztása. Nagy a kockázat, mert mint minden új mozgalomban, már nemcsak a lakiteleki idealisták, hanem a karrieristák is keresik a közeledést. Okos választás a személyiség közül és a megfelelő szakemberek kihelyezése a megfelelő posztokra, döntő lehet a jövő sikereit tekintve. Ez nem jelenti azt, hogy csatlakozom ahhoz a kritikához, amely szerint az íróknak semmi keresnivalójuk nincs a politikában. Épp ellenkezőleg: A lakiteleki szellem hozott sikert a Fórumnak, ezt a szellemet meg kell őrizni. Az írók és művészek, mint a nemzet lelkiismerete,  továbbra is nélkülözhetetlenek - érzékeny antennáik a mások szamára nem érzékelhető történéseket mindig előrejelzik. -ön a magyarság érdekében Európában különböző Fórumokon hallatja hangját. Milyen segítő erőket tud mozgatni érdekünkben? - A legfontosabb erők egyike a nyilvánosság, amit a médiák alakítanak, de az olyan személyiségek is, akik helyzetüknél fogva véleményformálóként hatnak. A Fórummal való kapcsolatom első évében ezeket az erőket mobilizáltam a Fórum számára sajtókonferenciákkal és sajtóközleményekkel, ma már természetesen a Fórumnak erre nincs szüksége. De fontos a Magyarországon kívül élő magyar népcsoportoknak, különösen Romániában, ahol az információmanipulálás nem változott meg, s ez a körülmény az igazság kimondásához még mindig közbenjárást tesz szükségessé.
Fő tevékenységi területem ezért ma Erdély, ahol segíteni próbálok, mint nép - és kisebbségjogi specialista, és mint a Nemzetközi Erdély Bizottság elnöke (amelyhez 7 állam 8 magyar egyesülete tartozik). A tevékenységi területünk az állami kormányzati szerveket éppúgy átfogja, mint az úgynevezett „nem kormányzati szerveket", amelyek jelentőségét nem szabad lebecsülni, valamint természetesen a nemzetközi szervezeteket Alegfontosabb nemzetközi szervezethez, az ENSZ-hez közvetlenül csak kormányok fordulhatnak, kivéve a diszkriminációt megakadályozó „kisebbségvédelmi albizottság" vizsgálati eljárását Egy ilyen eljárást az MDF nevében 1988. júniusában ez elé terjesztettem. Ez volt az első hivatalos nemzetközi eljárás a román kormány ellen. Az Európa Tanácsnak csak akkor lesz igazi jelentősége Románia számára, ha Románia is tag lesz, de ez egyhamar nem következik be. Ezzel szemben az Európai Gazdasági Közösség gazdasági szankciói nagy jelentőséggel bírnak. Ezidőszerint a legfontosabb fórum az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBÉÉ), amelynek a folyamatban lévő bécsi tárgyalásain a párizsi csúcsot készítik elő. A koppenhágai Fórum elé terjesztettünk egy olyan rendkívüli, népcsoportok és kisebbségi jogokkal foglalkozó konferencia létrehozását, amelyen a nemzeti kisebbségek jogait jól ismerő szakértők, valamint minden érintett európai kisebbség képviselői vennének részt. Ez nagy viszhangot váltott ki. Továbbra is arra törekszünk, hogy ilyen konferenciákra lehetőleg mielőbb sor kerüljön.
Megemlítendő még mint más, fontos „segítő erők": az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója (ENFU), amelynek az Európa Tanács mellett konzultációs státusa van, ebben a mi szervezetünk képviseli az erdélyi magyarokat. Ez a szervezet, amely a következő közgyűlését tartja Budapesten, javaslatunkra az eddigi legélesebb tiltakozást intézte a magyar népcsoport ügyében Romániába.
Továbbá az DNTEREG (Nemzetközi Intézmény a Regionalizmusérf), amelynek elnökségében Európa legjelentősebb nemzetközi jogtudósai vannak képviselve. Természetesen nem feledkezem meg a Magyarországnak nyújtandó segítségről sem, ha szükség van rám: így például az Ausztriában most alakuló Kelet-Európai Gazdaságjogi Intézetben, ahol a gazdaság és tudomány legrangosabb képviselői készek közreműködni. Az Intézetnek kétségtelenül nagy jelentősége lesz Magyarország számára.
- A kisebbségben élő magyarság léthelyzetével is foglalkozik. Hogyan látja, a decemberi forradalom Romániában valóban forradalom volt-e? Ha nem, mi vezet megoldásra? A kisebbségben élő magyarság még mindig nem kapta meg alapvető emberi jogait. Lát-e valami reményt?
- Romániában forradalomra csak Temesváron került sor, Bukarestben egy előkészített puccs volt, amelynek a temesvári események jó kiinduló pontot szolgáltattak. A mai román rendszer a régi hatalmi szerkezeten alapul, beleértve ebbe a Securitatet is, amely ugyancsak nem változott. Ennek ellenére meg kell mondani azt is, hogy az 1990. május 20-i választásokon a román népnek lehetősége nyílt arra, hogy kifejezésre juttassa akaratát, de nem élt ezzel a lehetőséggel, nem tiltakozott a régi hatalmi szerkezetek ellen, mint ahogy azt oly meggyőzően az egykori többi keleti államok tették.
Az Iliescu és Frontja által elnyert elsöprő többség semmi esetre sem vezethető vissza csak választási manipulációkra, vagy arra a körülményre, hogy az ellenzéki pártok nem rendelkeztek elég előkészületi idővel. Az ok a még hiányzó demokratikus tradícióban és ennek hiányzó gyökereiben keresendő. Hozzájárul ehhez, hogy az ortodox vallás előnyösnek tünteti fel a hatalom előtti meghajlás hitét a román nép szemében, továbbá a nemzeti elkülönülés és az egyidejű gyanakvás minden nyugati befolyással szemben.
Ebben mutatkozik meg Erdély problematikájának egy lényeges pontja. Ahogy a választási eredmények is benyomást keltőén kimutatták, Erdélyben egészen más volt a választásokkal kapcsolatos magatartás. Itt igenis megtalálható egy demokratikus tudat, itt nem volt Iliescunak 100%-os győzelme, mint a Regátban, sőt a Front számos megyében kisebbségben maradt Nem véletlen, hogy az ellenzék, mindenekelőtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csak Erdélyben ért el sikereket, mint ahogyan az sem a véleüennek játéka, hogy a forradalom Temesváron tört ki, hogy azután Bukarestben megbukjon. Bukarestet Temesvártól egy egész fejlődési szakasz választja el, és ez a különbözőség az eltérő kultúrkörök következtében csak még tovább élesedik. Még nagyon hosszú az az út, amely Romániát elvezeti a demokráciához és az Európai alapelvekhez. Tartósan azonban Románia sem zárkózhat el a demokratikus fejlődés elől, mert az emberek szabadságjoga, amely a természetjogban gyökerezik, végül is erősebbnek fog bizonyulni. Ami ebben a helyzetben a magyar „népcsoport" harcait illeti - én itt tudatosan használom ezt a meghatározást egybehangzóan a jelenlegi európai népcsoportjogtannal -, mivel az előző évszázadból származó „kisebbség" fogalom megtévesztő. Mindenekelőtt egy széles körben elterjedt félreértést szeretnék tisztázni. A valós demokrácia megvalósulása esetén a népcsoportok és a kisebbségek problémája még közel sincs megoldva. A sokszor idézett egyenlőségi elv, ha azt vakon alkalmazzák, csak a többségi népességhez való azonosulást hozná magával. Az alapvető emberi jogok elnyerése tehát nem elegendő. A népcsoport, mint egység kell, hogy elismerést nyerjen, amelynek identitását és fejlődési lehetőségét biztosítani kell, ezt ennek eltűrése nem szavatolja, itt további támogató intézkedésekre van szükség. Illúzió lenne feltételezni, hogy Románia - akár egy demokratikus Románia is - ezeket a jogokat valaha is önszántából biztosítaná. Aki ennek ellenkezőjét állítja az - ahogy Hruscsov mondotta az amerikaiakról az ENSZ előtt tartott beszédében - nagyon keveset olvasott történelemkönyveket. Ha szembenézünk a realitásokkal, úgy csak két megoldás mutatkozik: vagy megalkuszunk a lopakodó asszimilációval, vagy a magyarok kikövetelik az őket megü-lető jogokat, ami egyébként is alapvető feltétele minden népcsoport jognak. Ha a népcsoportnak nincs meg a lelki készsége arra, hogy tudatosítsa jogait, úgy már eleve kihúztuk a talajt a népjog érvényesítése alól. A románok taktikája ezért nyilvánvaló pszichoterror-formájában folytatott alattomos hadviseléssel azt elérni, hogy ne is kerüljön sor a jogok érvényesítésére. Eddig sikere volt ennek a magyarokkal szembeni taktikának; nem kérték az őket megillető autonómiát. Félek, hogy a történelem ezt a jelenlegi erdélyi magyar vezetőktől kéri majd számon, meggyőződésem ugyanis, hogy a jogról való lemondás, nem a magyar nép szándéka.
Összefoglalóan ezért azt mondhatjuk, hogy önrendelkezési jog megvalósítása bármilyen formában is csak ott lesz lehetsége, ahol fennáll a készség ezt a jogot követelni és kiharcolni. Annak dacára, hogy a népek önrendelkezési jogának győzelmi menete már mindenhol elindult, jövő kilátásai Erdélyben pesszimistának tűnnek.
- ön hogyan látja most, hogy Közép-Kelet-Európában is óriási változások történtek, megvalósítható-e az Egyesült Európa? Mi szükséges ehhez?
- Európa minden kétséget kizáróan egy döntő szakaszba lépett. Kelet ébredése Nyugat-Európát is felrázta aléltságából, ennek dacára realista maradok. Az Egyesült Európa egy nem realizálható jövőbeni álomkép, maradjon azonban meg célelképzelésnek, hogy az államok ebbe az irányba orientálódjanak. Az egyes államok a hegemóniáért folytatott harca, továbbá az érdekek nagyfokú különbözősége a közeli jövő Egyesült Európáját a távoli jövő utópiájának tüntetik fel. Az európai integráció eddigi első lépésének az Európai Gazdasági Közösség tekinthető, de ez döntési eljárásaiban még nagyfokú regionalizáltságot és demokratizálódást igényel. Világosan kimutatkozik itt, milyen nagy az egyes államok ellenállása az Európa parlament valódi hatásköre ellen. Kitűnik továbbá az is, hogy milyen nagy nehézséggel jár az egyes államok törvényalkotásának koordinálása.
A jövő Európájának sokkal reálisabb képét adja, ha nem egy monocent-rikus, hanem egy policentrikus Európát képzelünk el. Ez az egyes államok regionális kooperációjának Európája a geopolitikai, történelmi és kulturális előfeltételeknek megfelelően kialakítva. A hidegháború befejezése után Európa újra magára talál. Éppen most kezdik újra felfedezni a történelmi összekötő erőket. Az európaiaknak először saját sorsukkal és saját identitásukkal kell megismerkedniük, ahhoz, hogy azonosulni tudjanak Európával. Európa közepének újbóli feléledése egy jelentős lépés ebbe az irányba.
- Milyen esetleges problémát lát most hazánkban?
- Egy új politikai és gazdasági rend kezdetén probléma mindig adódik elég, egy új társadalmi rendben ez természetes jelenség. Nem a nagy, a súlyos problémák rejtenek veszélyt magukban, hanem a megoldatlan, vagy a fel nem ismert problémák. Aggaszt a különböző szakterületeken mutatkozó tapasztalatlanság és aggaszt az újabban egyre inkább megnyilvánuló stílus is. A mai befutott pártok eddig ahhoz szoktak hozzá, hogy állandóan ellenség ellen harcoljanak. Ma fennáll annak a veszélye, hogy most egy új ellenségképet építenek fel maguknak, mert úgy tűnik] üyen ellenségképek nélkül nem is tudnak már létezni. Az átállás az egymáselleniről az egymásmelletire még nem valósult meg. Új helyértéket kell biztosítani a kommunizmusban helytelenül értelmezett felelősségtudatnak a politikai és a mindennapi életben is. Sokszor megmutatkozik, hogy hiányzik még a politikai magabiztosság és öntudat, ami részben indokolatlan önteltségben, részben pedig hamis szerénységben jelentkezik.
Ezek ellenére biztos vagyok abban, hogy Magyarország belpolitikai problémáit mind megoldja, külpolitikailag a helyzet nem veszélymentes. Ma már tudjuk, hogy Ceausescu 1989. december 26-ra támadást tervezett Magyarország ellen. A helyzet Romániában nem sokat változott, úgyhogy hasonló veszélyek a jövőben sem tarthatók kizártnak. A magyarság mozgalmas történelme során sok mindent megért. Ma egy új kor küszöbén áll. E nagy történelmi pillanatot kihasználva minden lehetősége megvan, hogy egy jobb, szerencsésebb és sikeresebb jövője legyen.
(1990. július 20., augusztus 14.)
 

 
Benda Kálmán: Mi mindig hűek tudtunk maradni az európai eszméhez
 
Benda Kálmán történész, ez év tavasza óta akadémikus. Minden körülmény között dolgozott, kutatott, ha kellett titokban, csöndben. Elkészítette a csángó oklevéltanai, létrehozott egy egyedülálló bibliai múzeumot, s történelmi filmsorozatot akart elindítani akkor, amikor összmagyarságban gondolkodni még nem volt divat. Most a kisebbségi sorban lévő magyar református egyházak konferenciája zajlik a Ráday Kollégiumban. A konferencia helyszí-I nén beszélgetünk arról, hogy nemcsak egyházi szempontból, hanem a kultúra, a nyelv megőrzése szempontjából, a magyar közösség összetartása szempontjából is meghatározó szerepe volt és van a református egyháznak.

- Ön apai ágon kálvinista, anyai ágon katolikus örökséget kapott. Hogyan ötvöződött önben a kétféle vallás? Melyiket érzi magához közelebb?
- Magyarországon nem különleges dolog, hogy egy családon belül különböző vallások találkoznak. A vegyesházasságok lényegében a reformáció kora óta léteznek nálunk. Mivel a magyar történelem úgy alakult, hogy az országban különböző vallások éltek együtt, a magyarságon, a magyar etnikumon belül is több vallás létezett, így már nagyon korán kialakult az a türelem, ami Nyugat-Európában ismeretlen. Ott ma is elképzelheteüen, hogy egy családon belül több vallás legyen. Nálunk szinte minden faluban legalább két templom épült, mert a falvak sem egy vallásúak. A különböző vallások, felekezetek együttélésének hagyományai a magyar történelemben nagyon régiek. Én apám után kálvinista voltam, engem tudatosan a kálvinista vallásban, kálvinista világnézetben neveltek. Semmilyen ellentétet nem szült a családon belül, hogy két húgom ugyanakkor katolikus vallási nevelést kapott. A kialakult - nevezzük így - ökumenikus gondolkodásnak nem az a lényege, hogy én magamévá teszem a másik vallás felfogását és szempontjait, hanem az, hogy teljes tiszteletben tartom. Tőlem, mint kálvinistától, távol áll a katolikus egyház Mária-kultusza. De teljes mértékben elfogadom, hogy egy katolikus számára rendkívül lényeges. A szüleim a liberalizmus korának a gyermekei, nem valamilyen harcos vallási irányzatnak a hívei voltak. A toleranciának a családon belül is régi hagyományai voltak. A liberalizmus kora egyébként is kedvezett annak, hogy a vallások közötü ellentétek a közéletben tompultak, sőt háttérbe szorultak, mintsem hogy kiélesedtek.
- Több, mint negyven éven keresztül eltiltották az embereket a vallás szabad gyakorlásától. Mit jelent a mai ember számára a vallás?
- A vallás az emberek számára azt a biztonságot jelenti, amely az élet különböző dolgaiban, az egyéni magatartásban, a viselkedésben megadja azt a támaszt és biztonságot, amellyel nehéz időkben is előre lehet menni. Ad egy bizonyos hitet, amely az élet értelméről, céljáról, az egyes ember, valamint a közösség feladatairól segít kialakítani egy olyan meggyőződést és magatartást, amely ha nincs, az egyén kiszolgáltatottan hányódik, mondhatnám sodródik és vergődik korának és társadalma eseményei közt.
- Andrásfalvy miniszter úr a napokban minden vallásfelekezet szabad gyakorlását biztosította az iskola keretein belül. Sokan félremagyarázva azt mondták, hogy ezáltal kötelezővé tette a hitoktatást. Mi erről a véleménye?
- Először magam is megijedtem, hogy kötelező vallásoktatást fognak bevezetni. Ennek nagyon határozottan ellene lettem volna. Mindnyájunkban él még az az idő, amikor kötelező volt a marxizmus tanítása, oktatása és „vallása" is. Azok, akik ezt bevezették és elrendelték, különösen az első időkben, hitték talán bizonyos vallásos hittel is, hogy ez az egyetlen üdvözítő, boldogító eszme. Ettől függetlenül, nem lehet és nem szabad embereket akaratuk ellenére boldogítani. Mint ahogy a marxizmus mondta: ha belepusztultok is, én boldogítani foglak benneteket. Az embernek meg kell adni azt a szabadságot, hogy maga választhasson. A vallásos nevelés szabad választását én a mai korban abszolút kívánalomnak tartom. A két évezred során kialakult európai keresztény erkölcsiség nem feltétlenül jelent ma már hitbeli kötődést is. Az európai, keresztény erkölcsöt annak is meg kell ismernie és magáévá kell tennie, aki nem tartozik a hívők közé. Ma a magyar ifjúság nagy része előtt nincs semmilyen eszmény, mert nem kapott sem erkölcsi normát, sem közösségi magatartást, semmit. Erre igenis szükség van. Ezt korábban - ha az iskola nem - megadta a társadalom, megadta az egyház, megadta a család. Mindezt az iskolának is meg kell adnia.
- Édesapja a Ludovika Akadémia tanára volt. A Ludovika szerepét is újra kell értékelni. Valójában milyen katonák nevelődtek ebben az iskolában?
- Volt alkalmam látni és megismerni ezt a nevelést, hiszen az apám is a Honvéd Ludovika Akadémián végzett, majd tanított, s rajtam kívül a családban szinten mindenki vagy katonatiszt volt vagy jogász. A két világháború közötti katonaüszti nevelés tükre volt az akkori magyar társadalomnak. Katonatisztnek lenni egy társadalmilag kiemelt elit réteghez való tartozást jelentett. ALudovika Akadémia fiatal tisztjelöltjeit már eszerint válogattak. Nem kerülhetett oda akárki, bizonyos társadalmi  rang és a társadalomban elismert bizonyos hely hozzátartozott a kiválasztás szempontjaihoz.
- Ez a negatívum...
- A katonatisztbe belenevelték, hogy ő különb a többinél. Ugyanakkor belenevelték a kötelességérzetet, azt, hogy kötelességei vannak. Kötelességei a közősség, a nemzet iránt, a haza védelmével kapcsolatban. Kitűnő képzést kaptak, általánosan elismert volt a magyar vezérkari tisztek széleskörű tudása. Nemcsak katonai dolgokban, hanem az általános műveltség terén is alapos, jó, modem felkészítésük volt. Erős és öntudatos magyar nevelésben részesültek.
- Nagyon sok negatívumot is terjesztettek tudatosan ezekről az emberekről.
- Igen, 1945 után. Az akkor napi politikai okokból terjesztett, a magyar társadalmat atomizál tó és szétbomlasztani törekvő híreszteléseknek - így a katonatisztekről mondottaknak is - alapja alig volt. Ki akartak alakítani és ki is alakítottak egy olyan képet, amelyikben a két világháború közötti Horthy-fasisztáknak nevezett katonatisztek teljesen negatív megítélést kaptak. Ami a fasizmust illeti, köztük sem volt több híve, mint a magyar társadalom egészében.
- Ez minimális lehetett.
- Minimális volt. Nagyon sok olyan katonatiszttel találkoztam, aki kezdettől szemben állt a fasizmussal és látta azt is, hogy milyen veszélyes a magyarságra az egyoldalú német orientáció. Ellene voltak sokan és közülük nem egy a háború végén ezt tettel is megmutatta. Az más kérdés, hogy az ötvenes évektől kezdve közülük többeket nemcsak a hadseregből zártak ki, hanem volt, akit még az élettől is megfosztottak.
- ön a Lónyay utcai Református Gimnáziumban meghatározó történelmi öntudatot kapott, ahogy egyik beszélgetésében is említi. Miben állt ez a történelmi öntudat?
- Az átlagosnál nehezebb történelmi körülmények között, Európának itt, ezen a részén, mi mindig hűek maradtunk az európai eszményhez és meg tudtuk őrizni nemzeti mivoltunkat, bizonyos fokig a saját utunkat, a saját fejlődésünket ALónyay utcai gimnázium nevelése ehhez azt adta hozzá, hogy kimagasló érdeme volt a reformációnak és közelebbről a kálvini vallásnak abban, hogy a magyarság annyi vész között megmaradhatott. Ezt a tételt a katolikus Illyés Gyula is megfogalmazta A reformáció genfi emlékmüve előtt című költeményében, ahol azt írja: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin?" Tehát a kálvini vallás - a 16.-17. században, a magyar történelem talán legnagyobb mélypontján - erőt adott ennek a nemzetnek. Adta a meg-megújuló reményt, összetartotta a népet, szilárdította benne az elhatározást, hogy reménytelen körülmények között is helyt tudjon állni.
- Ismeretes, hogy annak idején egy történelmi sorozatot szeretett volna elindítani a televízióban, fiatalok részére. A kisebbségben élő magyarság bemutatásáról semfeledkezett volna meg. Miért nem indult el a sorozat? Kik akadályozták meg?
-Ez az 1970-es években volt, s akkor ennek nem kedvezett a hivatalos politikai elgondolás. Azt mondhatom, eleve reménytelenül kezdtem ilyen tervet. A hivatalos magyar álláspont az volt, hogy Magyarország ne foglalkozzék a határain kívül élő magyarokkal, mert ez beleszólás más államok belügyeibe. Ez volt az az idő, amikor a történelmet két szempontból is rövidre zárták. Egyrészt földrajzilag, azzal, hogy a trianoni határokon belülre kényszerítették, bár ezt nem lehetett teljes mértékben keresztülvinni, mert a magyar történelem a Kárpát-medence egészére kiterjedt, de semmiképpen nem terjeszkedhetett ez az ismeretanyag és oktatás a mai problémákra, a határon kívül élő magyarság helyzetére. Rövidre zárta a történelemszemléletet időben is. Nem hivatalosan, de többször deklarálva élt egy olyan felfogás, hogy az igazi magyar történelem a munkásmozgalommal kezdődött, ami előtte volt, az lényegtelen, nem érdekes. A történelemkönyvek is így íródtak. Rövidre vágták a múltunkat és ha beszéltek is a régi időkről, a negatívumokat domborították ki. Ebben a szemléletben a magyar történelem nemzeti hősei nagyrészt árulók voltak, nemzet nem volt, csak egymással ellenséges osztályok. Nem volt nemzeti ideál. Igyekeztek mindenben csökkenteni a magunkról alkotott értékítéletünket. Arról, hogy volt egy magyar kultúra, amelyik európai volt már Szent Istvántól kezdve, itt alig esett szó.
A történelemoktatás célja különben is az volt, hogy azt bizonyítsa: a történelem az osztályharcra épül. Nem volt nemzeti közösség, nem fogta egybe közösségtudat az embereket. Mindenki mindenkinek ellensége volt Ezt a célt gyakorlatilag az ötvenes-hatvanas években el is érték. 1956 ezért volt mindnyájunk számára óriási meglepetés, mert kiderült, van magyar nemzet és van közösségi összetartozás.
- Ezek, amiket mondott, hazugságok voltak!
- Ezek természetesen hazugságok, módszeres ferdítések voltak, de mit értek el vele? A fiatalok ugyan nem hitték el teljesen, de már semmit sem hittek. Nihilizmus és cinizmus uralkodott el körükben.
- Ez a filmsorozat a változó időben elindítható lesz?
- Azt hiszem, erre van lehetőség. Néhány év óta nemcsak szabad beszélnünk arról, hogy mi van a szomszédos országokban, hanem ma már a hivatalos politika is azt vallja: kötelességünk a kisebbségi sorsban élő magyarokkal törődnünk. Ma már nem is egy összefogó sorozatra volna szükség, hanem arra, hogy valóban a problémákat tudjuk megmutatni, részleteiben, minél közelebbről.
- ön többek között létrehozott itt a Ráday Múzeumban egy egyedülálló bibliai gyűjteményt. Mekkora anyag van együtt és van-e valahol hasonló?
- Valóban létrehoztunk egy Biblia-múzeumot, de itt nem csak könyvek  vannak, Biblia Biblia hátán, hanem a Biblia világát mutatjuk be. A környezetet, azt a világot, amelyikben megfogant a Szentírás. Ez a két éve megnyitott kiállítás Európában - Amszterdam után - a második. Amikor ezt a Biblia-múzeumot létrehoztuk, akkor vallásoktatás még egyáltalán nem tartozott nálunk sem az oktatás, sem a nevelés fontosnak tartott problémái közé. Azonban az a felismerés már akkor utat tört magának, hogy a Biblia ismerete nélkül a saját kultúránkban, európai műveltségünkben sem tudunk eligazodni. Ez a kiállítás tehát az európai és benne a magyar kultúra alapjait is bemutatja.
- A csángó oklevéltár elkészítése hány évet vett igénybe?
- A moldvai csángók történetével körülbelül tíz éve foglalkozom, speciálisan ennek az okmánytárnak az elkészítésével. Teljesen utókban kellett végezni, hiszen Moldva nem tartozott soha Magyarországhoz, tehát fokozottan idegen állam belügyeibe való beavatkozásnak minősült a kutatás. Titokban nagyon sok segítséget kaptam, hiszen az anyag Rómában van, a római levéltárakban őrzött misszionáriusi jelentéseket kellett feldolgozni. Mire elkészült az okmánytár 1988-ra, addigra fordult a világ. Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy a kezdetektől napjainkig egy kötetbe össze lehet foglalni, aztán kiderült, hogy Rómában az 1500-as évektől kezdve olyan gazdag anyag van a misszionáriusok jelentéseiben, hogy szinte meg lehet eleveníteni az egész moldvai magyar katolikus világot. //. Rákóczi Ferenc, mint Magyarország vezérlő fejedelme 1706-ban küldött a történelemben utoljára katolikus papot a mondvai magyarok közé. Attól kezdve a magyar állam nem törődött velük, ahogy korábban sem, a reformáció korában sem. A feltárt anyagból nyomon követhető, hogyan élt ez a nagy egységből kiszakadt magyar töredék, s hogy miként próbálta, hogyan tudta fenntartani a maga régi hagyományait, közösségi erkölcsét és szokásait a vallás segítségével. Számukra a katolikus vallás testesítette meg mindazt, amit ők még a középkorban Magyarországról magukkal vittek. S ezek az emberek meg akartak maradni magyarnak.
-A kecskeméti Ráday múzeum testvére-e a budapesti Ráday-gyüjtemény-nek?
- A kecskeméti egyháztörténeti, egyházművészeti múzeum a Ráday-gyűjtemény szerves része, s a Dunamelléki Református Egyház egyházművészetét mutatja be. Nem volt értelme egy sokadik múzeumot létesíteni Budapesten, ahol elsikkadt volna a sok jelentősebb múzeum között. Ezért válaszottuk Kecskemétéi. Ez a város az alföldi református magyar múltnak és műveltségnek jellegzetes, ma is elevenen élő közössége, ahol a múzeumot nagyon szívesen fogadták. Nemcsak az egyház, hanem a város is.
- Az Eötvös Kollégium híres gondolata, a „szabadon szolgál a szellem", hogyan segítette az életben? Nem ütközött-e sokszor diktatórikus fülek-be-falakba, hiszen a valóságban egypárti diktatúra volt?!
- Feltétlenül beleütközött, hiszen az egész politikai felfogás ellene mondott ennek az elvnek. Az irányelv az volt, hogy mindent egy kötelező eszme jegyében, egy politikai akaratnak az utasítására kell végrehajtani. Ahol olyan ütközés jött létre, hogy nekem a saját meggyőződésemet meg kellett volna tagadnom, ill. nem képviselhettem volna azt, amit lelkiismeretem szerint képviselnem kellett, ott levontam a következtetést: nem írtam, nem beszéltem.
- Adott-e tartást a kollégiumi szabadság-érzés a nehéz időkben?
- Feltétlenül. Magatartásunk, gondolkodásunk az ifjúkorban alakul ki, és ennek kialakításában az én esetemben az Eötvös Kollégiumnak igen jelentős része volt A kollégium a gimnáziumi nevelés után európai távlatot adott, amelyik megmutatta számunkra azt, hogy nem lehet a magyar kérdéseket, a magyar múltat és jelent önmagában, elszigetelten nézni. Mi igenis részei vagyunk egy nagyobb történelmi tájnak, és örökösei vagyunk egy történelmi fejlődésnek, ami jelenünket és részben jövőnket is megszabja.
- Min dolgozik jelenleg?
- Munkatársaimmal folytatjuk a mondvai csángó okmánytárat, most a 18. századot szeretnénk feldolgozni. Másrészt nekem még nagy adósságaim vannak. Félretettem megkezdett munkákat, ezeket szeretném befejezni. Közéjük tartozik Ráday Pál kancellár kuruckori iratainak harmadik kötete, s egy másik régi adósságom, sajtó alá rendezni II. Rákóczi Ferenc Franciaországgal való diplomáciai kapcsolatainak okmánytárát. Nagyon sokat dolgoztam rajta annak idején Párizsban, a külügyminisztériumi levéltárban. A teljes anyagot lemásoltam, akkor még xerox sem volt. Szeretném befejezni. Az MTA Történettudományi Intézetében a hivatalos munkám a magyar országgyűlések történetének feldolgozása...
(1990. június 26.)
 

 
Duray Miklós: Európa politikai térképe feltehetően át fog rajzolódni
 
Duray Miklós a Csehszlovákiában élő magyarság érdekeinek fáradhatatlan képviselője. Evekkel ezelőtt politikai nézeteiért és jogvédelmi tevékenységéért börtönbe akarták csukni. 470 napig vizsgálati fogságban volt majd -elsősorban a külföld nyomására - szabadon engedték. Az Együttélés Politikai Mozgabmala-pítója, jelenleg országgyűlési képviselő. A parla-menti munka miatt sokat tartózkodik Prágában, rendkívül nehéz megtalálni. Többszöri időpontegyeztetés után végül Budapesten beszélgettünk. Erős kézfogása karakterről árulkodik

- Kutyaszorító című müvét igazolta az idő. Újraolvasva Hajdú János 1983-ban megjelent támadását, nevetséges, hogy a kort meghaladó gondolatokról nem akart tudomást venni. Amiről gúnyosan írt Hajdú, ma már szinte mindenütt bekövetkezett Közép-Európában...
- A véleményemet, gondolataimat, amelyeket le is írtam a Kutyaszorítóban illetve különböző politikai esszéimben, tanulmányaimban, valóban igazolta az idő. Igazolta a kritikákat, a fenntartásokat és a jövőre vonatkozó elképzeléseket. De ez inkább csak elméleti síkon történt meg, mert akkor, amikor arról elmélkedtünk, hogyan is fog alakulni a jövő, azt kizárólag csak papíron lehetett elképzelni. Nem tudhattuk, milyen lesz majd a gyakorlatban. Azt azonban sejtettük, és valóban ez a legnagyobb igazolás, hogy ha az egypártrendszerek uralma megdől és demokratikussá kezd átalakulni Közép-Európa, nagyon nehéz, rögös út vezet majd a demokráciához. Az elnyomás megszűnése sajnos nem elsősorban a jó indulatokat szabadítja föl, hanem a rosszakat szabadítja el. Magyarországon ez nem érződik annyira, mert Magyarország Közép-Európa legegységesebb, talán legkiegyensúlyozottabb állama.
De én Csehszlovákiában élek, itt most nagyon sok hátborzongató szélsőség tapasztalható. A politikai jobboldal erősödik, nő a nemzeti türelmetlenség, a többségi nemzet nyelvi agresszivitása. Fokozódik az eltökéltség, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetét úgy konzerválják, ahogyan azt a totális állam megcsonkította, eltorzította. Ez elsősorban azt mutatja, hogy messze vagyunk a demokratikus kibontakozástól.
- Úgy tűnik, a választások után Csehszlovákiában reménytelen a helyzet. Talán rosszabb, mint a választások előtt?
- Nem mondanám, hogy reménytelen, ha az lenne, akkor feladnánk. Remény mindig van. De hiába sikerült számunkra a parlamenti választás, hiába van sok képviselőnk, mégsem mondhatjuk azt, hogy a törvényhozásban a politikai súlyunk növekedett volna. A többségi nemzet türelmetlensége szinte kizárja, hogy a kisebbség képviselői érvényre juttathassák elképzeléseiket A korábbi parlament, nagyon szerette volna elérni, hogy ne jussunk megfelelő parlamentí képviselethez. Rajtunk múlott elsősorban, hogy mégis vannak képviselőink és ha még csak formálisan is, de ott vagyunk a parlamentben. A számunkra legalapvetőbb törvényeknél nagyon keményen hallatni fogjuk a szavunkat A törvényalkotást úgy akarjuk befolyásolni, hogy felcsillanhasson számunkra egy kis remény.
- Megemlítené a legalapvetőbb jogokat és követeléseket?
- Nagyon fontos és a következő időszakban napirendre kerül, a nyelvtörvény. Ez azért lényeges, mert akik szorgalmazzák, az államnyelv bevezetését akarják. Az eddig elképzelések szerint ez gyakorlatilag törölné a kisebbségek nyelvének használatát. A másik fontos törvény az önkormányzati törvény. Ha európai szintű lesz, akkor számunkra nagy segítséget jelentene, de még az is lehet, hogy messze elmarad az európai szinttől. Tudjuk, aki fél, az nem lehet demokrata. Itt pedig valóban félelmek uralkodnak a többségi nemzet körében. Egymástól is, a kisebbségektől is félnek, önmagukat is felük, és aggódnak az egész állam további sorsáért, mert bekövetkezhet még az ország felbomlása is.
- ön is fél?
- Nem félek, azelőtt sem féltem. Csak attól tartok, nagyon messze vagyunk még a demokráciától. Említette Hajdú János cikkét, amelyre ma lehet, hogy nagyon kevesen emlékeznek. Abban az időben ennek óriási jelentősége volt, azóta gyakorlatilag elveszítette aktualitását. Hajdú akkor nagyon jó szolgálatot tett az akkori magyar hatalomnak. Elsősorban Csoóri Sándori támadta, mert ő írta a Kutyaszorító első megjelenéséhez az előszót. Engem tulajdonképpen „csak" lekezelt, mondhatnám azt is, megsértett. írását a csehszlovák büntető szervek felhasználták ellenem. Belekerült a peranyagba és egyik támpontja volt az ellenem felhozott vádnak.
- Emiatt ítélték el?
- Szerencsére nem ítéltek el, csak el akartak ítélni. Kétszer voltam vizsgálati fogságban, amnesztiával szabadultam, 1985-ben.
- A vizsgálati fogságban milyen körülmények között élt?
- Mondhatnám azt is, jó körülmények között. Vigyáztak rám. Az ablakon se lehetett kiesni, mert magasan volt és az ajtót sem csaphattam a tyúkszememre, mert nem volt kilincse. A szobámba hozták az ételt
- Egy lépést sem tehetett sehová? Látogatók sem jöhettek?
- Természetesen nem. Ha egy kicsit humorosan fogjuk fel, akkor soha ilyen biztonságban nem voltam. A legborzasztóbb az volt, hogy tudtam, mindenképpen el fognak ítélni. De nem került rá sor. Tervezett döntésüket a térség általános poliükai helyzete keresztül húzta. Az a Csehszlovákia, amely az elmúlt negyven évben mindig is a Szovjetunióra támaszkodott, a brezsnyevi politika meggyengülésével nem látta biztos támaszát a Szovjetunióban. Amikor másodszor szabadultam, azon a tavaszon halt meg Csernyenkó és lépett a helyére Gorbacsov. A Cser-nyenkó halála utáni légkörben már nem lehetett olyan kemény politikát folytatni egy országban, mint Brezsnyev korában. Ebben a helyzetben a külföldi tiltakozások is eredményesebbek lehettek. Itt is lehet mondani, hogy minden mindennel összefügg és valahogyan így függ össze a szabadulásom a nagy politika alakulásával.
- Evekkel ezelőtt vizsgálati fogságban volt, most országgyűlési képviselő. Erez valamiféle elégtételt?
- Mostani politikai státuszomat nem úgy fogom fel, hogy ez egy kielégítés. Végülis nem én vagyok az egyetlen, aki börtönben volt az elmúlt időszakban. Vannak, akik több évet, csaknem egy évtizedet is bent töltöttek, még a köztársaság elnöke is börtönben volt néhány évvel ezelőtt. Azzal, hogy benne vagyok a prágai parlamentben, sőt a parlament elnökségének tagja vagyok, ezzel politikai jelenlétünk mutatkozik meg, de semmiképpen nem jelenti azt, hogy alapvetően befolyásolhatjuk a belpolitika alakulását.
- Mi a véleménye Václáv Havelről? Milyen politikus?
-Havel a funkcióját tekintve mindenképpen politikus. Azonban mégsem politikusnak kell őt tekinteni, hanem inkább egy gondolkodó embernek, akihez közelebb áll a művészet, közelebb áll az esszé, mint a politika. Ez egyrészt jó, másrészt rossz. Egy állam vezetéséhez mindenképpen politikusi vénára van szükség, mert ezen keresztül lehet fölismerni elsősorban a politikai szempontból fontos és kevésbé fontos jelenségeket. Tény, hogy a művészember néha olyyasmire is ráérez, amire egy politikus nem. Azonban a politikusnak és a művésznek egyszerre kellene gondolkodnia ahhoz, hogy a jövőbe is lásson és a jelenlegi helyzetet is tökéletesen fölismerje. Nem irigylem Havel helyzetét, hiszen egy olyan időszakban került az ország élére, amikor az országot valójában meg kell menteni. Azt hiszem, ezt egy kicsit misztikusan érzékeli. Nem tudatosítja megfelelően, hogy mennyire hétköznapi erők feszítik belülről az országot.
-A kisebbségben élők helyzetét a köztársaság elnöke hogyan ítéli meg?
- Nem hiszem, hogy rossz szándék vezérelné, hiszen nem volt még olyan megnyilvánulása, ami rossz szándékot fejezett volna ki. Inkább a megnyilvánulásai egy részét úgy lehetne jellemezni, hogy nem igazán ért a kisebbségi kérdéshez. Azonban a június végén elhangzott parlamenú beszéde azt mutatja, valóban elkezdett politikusán gondolkodni és politikusi gondolkodásában egy politológusi gondolkodás is megmutatkozott. Úgy éreztem, hogy első alkalommal tapintott a kisebbségi kérdés lényegére. Első alkaolm mai mondta ki csehszlovákiai politikus azt, hogy Csehszlovákiában a szlovák és a cseh nemzeten kívül más nemzetek részei is élnek. Egyértelműen kimondta, s ezzel szembeszállt a korábbi elképzeléssel, amely szerint a nemzeti kisebbségeknek Csehszlovákiában gyakorlatilag nincs közük az anyanemzethez. Azt hiszem, ez Václav Havel korszakalkotó kijelentése volt, s remélem, kötelező is lesz számára.
- A közelmúltban számos politikai szervezet alakult Csehszlovákiában. Az eligazodást segítve, rendszerezné ezeket?
- Amikor megdőlt Csehszlovákiában az egypártrendszer, elkezdett politikailag pluralizálódni a társadalom, s magyar részről először a Független Magyar Kezdeményezés jutott szóhoz. Tudatosítani kell azonban, hogy a csehszlovákiai magyarság is pluralizálódott és nem egysíkú politikai szerkezetet hozott létre. Három olyan mozgalomról kell számot adni, amely magyar vagy részben magyar mozgalom. Egyértelműen magyar mozgalomnak tekinthető a Független Magyar Kezdeményezés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. Az Együttélés Politikai Mozgalom az összes nemzeti kisebbséget próbálja több-kevesebb sikerrel tömöríteni. Ugyanis Csehszlovákiában a kisebbségi kérdés össztársadalmi és az egész országot átfogó probléma, nem csehországi vagy szlovákiai külön-külön. Mi egy olyan mozgalmat próbáltunk megszervezni, amely az ország egész területén működik. Csehszlovákiában az állam megalakulásától - 1918-tól - számítódik a kisebbségi kérdés, és nemcsak a magyarok kerültek ilyen helyzetbe, hanem például a lengyelek, a németek, a rutének is. A szlovák és a cseh nemzet mellett élő más nemzeti csoportok helyzete sok tekintetben azonos. Főleg az elmúlt évtizedekben vált azonossá, ezért azonos megközelítést is követel. Ezért gondoltuk azt (szinkronban más kisebbségek gondolkodóival), hogy egy olyan politikai mozgalmat kell szervezni, amelyben az ország nemzeti kisebbségi kérdése internacionális szinten fogalmazódik meg és benne önállóan szerepelhetnek az egyes nemzeti kisebbségek.
- Mi a véleménye a Független Magyar Kezdeményezésről?
- A kezdet kezdetén szimpatizáltam a mozgalommal. De előtte hosszabb ideig - majdnem másfél évig - nem voltam itthon, s amikor visszaérkeztem, úgy gondoltam, nem vághatok bele azonnal egy mozgalom tevékenységébe. Tájékozódnom kell, hogy mi is a helyzet. Hiszen másfél év alatt, amíg az Egyesült Államokban tartózkodtam, sok minden megváltozott és meg kellett ismernem a kisebbségek politikai elképzeléseit. Nem hagyatkozhattam arra, hogy egy politikai klubjellegű csoportosulás nézeteit vegyem át.
- ők így politizáltak?
- Igen, így. Pontosabban majdnem úgy. Elkezdtem utazni és nagygyűléseken vettem részt. Ezek alapján rájöttem, hogy a csehszlovákiai magyarság más politikát igényel, mint a Független Magyar Kezdeményezés politikája. Nem azért fordultam el vagy szembe, mondhatnám úgy is, nem azért nem maradtam a Független Magyar Kezdeményezés támogatói között, mert az általuk vallott liberális eszmékkel nem tudnék egyetérteni. Azért vált szét az utunk, mert én mindig is úgy éreztem, politizálni elsősorban úgy szabad, hogy mindig a nép igényeiből kell kiindulni s ezt kell összeházasítani politikusán gondolkodó emberek igényeivel, elképzeléseivel. Sem a nép, sem a politikusán gondolkodó ember elképzelése nem lehet kizárólagos. Önmagában mindkettő csonka. Ezért indítottuk el az Együttélés Politikai Mozgalmat. Amint a választások is bizonyítják, a csehszlovákiai magyarságnak körülbelül hetven százaléka ránk szavazott. Ez annak is köszönhető, hogy sikerült megkötni a választási koalíciót a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal. Azt nem lehet megállapítani, hogy külön-külön ez a két mozgalom mennyire erős vagy mennyire befolyásolta a választási eredményeket. Azonban azt biztosan tudjuk, ha nem kötöttünk volna koalíciót, akkor egy politikai zűrzavar támadt volna a csehszlovákiai magyarság körében. Mert a választópolgárok túlnyomó többsége egy magyar politikai pártra vagy mozgalomra akart szavazni, arra, amelyik az ő problémáit felvállalja. Ha a három külön-külön indult volna a választásokon, akkor teljes lett volna a káosz.
- A sok párt között el tudtak igazodni a választópolgárok?
- Az Együttélés Politikai Mozgalom a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal egyet jelentett a választásokon. A Független Magyar Kezdeményezés pedig csak szimbolikusan voltjelen, mert beolvadt egy választási blokkba, amelyet a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű mozgalom fémjelzett. A választópolgár nem tudta pontosan megállapítani, hogy ez a Független Magyar Kezdeményezés független része ennek a blokknak vagy függő része. Ezt a mai napig nem lehet tudni pontosan. Hiszen a parlament széksoraiban a Független Magyar Kezdeményezés képviselői, szétszórva a többiek között, ábécé sorrendben, tehát a Nyilvánosság az Erőszak Ellen képviselői között ülnek! Nem alkotnak külön olyan frakciót, amelynek következtében azzal kellene számolni, hogy önállóan politizálnak.
-Hogyan látja, a magyarországi változások hatotlak-e a csehszlovákiai magyarságra?
- Mindenképpen hatottak, de nemcsak a magyarokra, hanem az egész csehszlovákiai átalakulásra. Magyarországról sok fiatal ellenzéki részt vett a prágai tüntetéseken, a Magyar Televízió sokat segített abban, hogy a csehek és a szlovákok is felszabadultabban kezdhetnek gondolkodni. Számunkra, magyar kisebbségiek számára nagyon nagy hatással voltak a magyarországi folyamatok. Teljesen új dimenziót nyitottak meg előttünk, segítették gondolkodásunk fejlődését. Azt hiszem, talán ennek is  következménye, hogy mi sok mindent másképp látunk ma Csehszlovákiában, mint a csehek és a szlovákok. Nem azért, mert kisebbségi helyzetben vagyunk, hanem azért, mert ismerünk mást is és régebben vagyunk egy frissebb, felszabadultabb gondolkodási körben.
- Evekkel ezelőtt hogyan tudtak utazni?
- 1980-tól nagyon nehéz volt Magyarországra átjutni. Az utazást különböző módokon korlátozták. De a televízió- és rádióadásokat nem lehetett megtiltani. A sajtót igen, de ennek ellenére bejutottak hozzánk még a szamizdat kiadványok is, s ha nem is széles körben, de mégis kapcsolatban tudtunk lenni a magyarországi szellemi élettel. Ez mindenképpen előnyhöz juttatott bennünket a csehekkel és a szlovákokkal szemben.
- Teljesen szabad az információáramlás?
- A sajtótermékekkel most más a probléma. Nagyon drágák és emiatt nagyon keveset hoznak be. Gyakorlatilag megvehetetlcn. Nem azért, mert politikai okokból korlátozzák, hanem gazdasági okai vannak. Csak különböző privát „fekete" csatornákon érkezik a magyarországi sajtó és nem intézményes a terjesztése! Várható azonban, hogy teljesen átalakul a sajtóterjesztés és akkor privát terjesztők fogják árusítani a magyarországi újságokat is.
- Vannak-e még magyar nyelvű, lapjaik?
- Már egyre kevesebb. Több magyar sajtótermék megszűnt az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag az egész sajtórendszert az összeomlás fenyegeti. Gazdasági okokból. Az állam megvonta a támogatást, pillanatnyilag a nemzeti kisebbségek sajtóit sem hajlandó támogatni. Nem jött még létre olyan rendszer, amely biztos hátteret teremtene a csehszlovákiai magyar lapoknak és a kulturális jellegű kiadványoknak.
- A korábbi helyzethez képest ez visszalépést jelent!
- A korábbi helyzethez viszonyítva igen, de a sajtó eddigi struktúrája sem volt megfelelő. Mesterségesen kialakított struktúra volt, nem lehet azon csodálkozni, hogy most összeomlik. A legnagyobb hibát abban látom, hogy én, mint csehszlovákiai adófizető, a kulturális szükségleteimre nem kapok az államtól annyi támogatást, mint amennyit megkap egy szlovák vagy egy cseh lakos. Ez az egész kérdés sarkköve. Úgy kellene a támogatást elosztani, hogy az adó azon részét, amit a kultúra támogatására szán az állam, a magyar kisebbség is létszámának megfelelően megkapja. S ez az összeg szabadon felosztható legyen.
-Az iskolákban évtizedekig hamis tőrténeimet tanultunk, „megfeledkezve" a kisebbségben élő magyarságról és keveset tudhattunk a szomszédos országok népeiről is...
- Itt sokkal kevesebb magyar történelmet tanulhattunk, mint egy magyar állampolgár, ez tény. Azonban ennek ellenére a kisebbségben élő magyarságnak talán erősebb a magyarságtudata. Azt hiszem, ez vonatkozik a kárpátaljai, az erdélyi és feltehetően a vajdaságban élő magyarokra is. Lehet, hogy létezik identitászavar, de ez abból adódhat, hogy kisebbség ben élnek. Kialakult bennük egyfajta keménység, egyfajta tartás. A közelmúltban meggyőződhettünk arról, hogy a korábbi félelmek, felol-dódóban vannak. A választások során tapasztalhattuk, hogy nemcsak az idősek, de a fiatalok is tudják, mit kell cselekedniük.
- Pedig a fiatalok magyar irodalmat és magyar történelmet nem tanulhattak eddig!
- Akik magyar iskolába jártak, azok magyar irodalmat tanultak. Történelmet, csak az irodalmon keresztül. Magyar történelemtanítás nem folyt és nem folyhatott az iskolákban, hacsak valaki saját szorgalomból nem foglalkozott ilyesmivel. De ez veszélyes volt.
- Várható, hogy gyökeres változás lesz?
- Ebben lehet változás, azért, mert az új iskolástörvény szerint nem lesz kötelező tanterv, illetve nem lesz olyan előírt tanterv, mint eddig volt. Kötelező tananyag lesz, amit el kell sajátítani mindenkinek, de azt nem mondja meg senki, mit nem szabad tanítani.
- Huncik (Somos) Péter, a Független Magyar Kezdeményezés ügyvivője, a következőképpen nyilatkozott az Elet és Irodalom 1990. június 8-i számában: „Duray Miklós azt az irányvonalat képviseli, hogy a kisebbség egyetlen lehetősége az ellenzékiség, különben elveszik". Hogyan érti ezt?
- Nem tudom, miért nyilatkozta ezt rólam Huncik Péter. Én ilyet sohasem jelentenem ki. Az viszont tény, hogy a kisebbségnek jóformán csak két lehetősége van. Az egyik út az ellenzékiség, a másik pedig az úgynevezett aktivista politika. Az aktivista politika megköveteli, hogy besorakozzon egy többségi illetve kormánypárt mellé vagy mögé és azzal együtt politizáljon, ezzel szemben az elvi ellenzékiség csak a negáláshoz vezet, a kontruktív ellenzékiség pedig a legnehezebb politizálás. Ugyanis meg kell tudni választani azt, hogy mikor kell együtt politizálni a kormánypárttal és mikor kell szembefordulni vele. Azt vallom, hogy a kisebbségnek konstruktív ellenzéki politikát kell folytatnia. De amikor olyan törvényt akar elfogadtatni a parlament, amely a kisebbség ellen irányul és nem lehet megnyerni a többi pártot arra, hogy ezt ne támogassa, akkor nagyon kemény ellenzéki politikát kell folytami. Ha a kisebbség megtántorodik és képes megszavazni egy olyan törvényt, amelyről egyértelműen be lehet bizonyítani, hogy a kárára lesz, akkor teljesen elveszti politikai identitását.
- Melyik ez a törvény?
- A választási törvény, amely ráadásul alkotmánysértő is volt. A parlamenti választásokat előkészítő időszakban, 1990 februárjában fogadta el a parlament Mi akkor e törvény ellen szavaztunk, azért, mert a törvény nem tartalmazott olyan eszközöket, amelyekkel biztosítani lehetett volna az alkotmány elveit Azt, hogy a kisebbségnek megfelelő számú képviselete legyen a parlamentben. Rendkívül nehéz munka következménye, hogy mégis ennyien a parlamentben lehetünk. Ez a viszonylag nagy  számú képviselet több párt között oszlik meg, s ezek a pártok egymással olykor szemben is állnak. Nem biztos tehát, hogy eza a nagy számú képviselet ilyen esetben előnyös. A készülő törvények közül elsősorban a nyelvtörvény lesz az, amely a látható jelek szerint az emberi jogokat meg fogja sérteni.
Bár a kormány még nem készítette el a törvényjavaslatot, de néhány szélsőséges párt beadta már a maga elképzelését, amelyek egyértelműen leszögezik, egy államnyelvet kell elfogadni, s azt kötelezővé kell tenni, alóla nem lehet kivétel. Ez lesz az egyik választóvíz az itteni politikai életben, amely feltehetően pontosan fogja jelezni, hogy ki hol is áll.
- Az 1945-ös kassai kormányprogram óta létezik a magyarság ellen irányuló ellenszenv, amely felelőssé teszi a magyarságot az 1938-39-es állam széteséséért. Csehszlovákiában van-e ma magyarsággyűlölet?
- Van magyarsággyűlölet, de még mielőtt ezt részletezném, helyesbíteném kell. Ez nem a kassai kormányprogramhoz vezethető vissza, hanem a kassai kormányprogram is része a magyarsággyűlöletnek. Csehszlovákiában az ország megalakulása óta kialakult egyfajta magyarellenesség, amely részben politikai magyarellenesség volt és még nem lehetett magyarsággyűlöletnek nevezni. Politikai magyarellenesség fűződik azokhoz a szlovák értelmiségiekhez, akik a múlt században a csehek mellé szegődve próbálták a szlovákság politikai helyét megtalálni a történelmi magyar állam területén. Létezett tehát politikai magyarellenesség, amely a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után szervezett módon átváltott szerves magyarellenességre és magyarsággyűlöletre. Természetesen ez nem vonatkozik az egész szlovák társadalomra, csak szélsőséges részeire. Sajnos, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom jobbszárnyán is sokan így jellemezhetők. Becslésem szerint a szlovák társadalom körülbelül 40-50 százaléka idesorolható.
- Miben nyilvánul meg jelenleg a magyarellenesség?
- A legutóbbi hónapokban több megnyilvánulás is volt. Tüntetéseken követelték a magyar nyelv betiltását. A szlovák nyelvű újságok egyre több magyarellenes cikket közölnek, magyarellenes támadásokat! A legfőbb vád az, hogy a magyarok nem szeretik (!) a szlovákokat és kitalálnak ellenünk különböző hamis történeleket, tetézve azzal a hazug váddal, hogy minden magyar fasiszta. Azt állítják, hogy az a magyarság, amely Szlovákiában él, az állam létét veszélyezteti és veszélyes a szlovák nemzetre.
- Csehszlovákiában létezik-e még a telefonlehallgatás?
- Nem tudom, de csodálkoznék, ha teljesen megszüntették volna.
-A jövő milyen veszélyforrásokat rejteget?
- Ajövő nehezebb kérdéseket fog nekünk föltenni, mint az elmúlt néhány év. Most egy olyan átalakulás történik, amelyre a század elején volt csak példa, az első világháború végén. Európa politikai térképe feltehetően át fog rajzolódni. Az Egyesült Európa előtt azonban lesz még egy fejlődési fok mindenképpen. Ez nem is annyira rejtély, mint inkább veszélyekkel terhes jövő. Általános jobbratolódás tapasztalható a politikában és ez nemcsak Csehszlovákiára vonatkozik. A jobbratolódás mellett, azokban az országokban, ahol nincs nemzeti egység, egyre inkább megerősödnek a szélsőséges erők, s ez az adott ország széthullásához vezethet. Egy ilyen folyamatban nagyon nehéz a kisebbségeknek talpon maradni. Nem vagyok pesszimista, de meg kell vallanom, kicsit félek.
- Ebben a félelemben milyen a közérzete?
- Nem túl jó. Az utóbbi időben annyi támadás ért - néhány kisebbségi magyar kör, valamint a szlovákság részéről -, hogy csupaán ezekből a támadásokból kirajzolódik az a folyamat, ami a szélsőségek felé tereli a politikát.
- Ilyenkor mibe kapaszkodik?
- Elsősorban önmagamba. Fiatal koromban többször éreztem, ha nem mondhatom el a felismerésemet, akkor beleőrülök. Azóta elmúlt néhány évtized, lassan ötvenéves leszek...
(1990. augusztus 5.)
 

 
 Borbándi Gyula: A sommásan kezelt korszak ne mutathasson fel egyforma vétkeket
 
Borbándi Gyula író, történész, szerkesztő, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett doktorátust 1942- ben. 1949-től a hazájától távol él. Az Új Látóhatár című emigráns folyóirat egyik alapítója, majd felelős szerkesztője. Hosszú ideig a Szabad Európa Rádió munkatársa is volt. Két könyve: a Magyar népi mozgalom és a Magyar emigráció életrajza csak a közelmúltban jelenhetett meg Magyarországon is. Münchenben él, a jelenlegi változások elindításában neki is nagy része volt Most e levélinterjú hozhatja közel hozzánk.

- Csoóri Sándor A száműzetés szabadsága című önt köszöntő írásában említi: „Harminc év még hatalomból is sok volna, hát még szolgálatból, mértéktartó és okos türelemből! Nem tudom, hányan végeztek annyi szellemi közmunkát - ingyen munkát - idehaza vagy bárhol a világon, mint amennyit ő végzett a hazájából kilökve, a magyar irodalom s a magyar politika védelmében." Sajnos, még ma is kevesen tudják, hogy 1949-ben miért lökte önt ki a haza?
- A „kilökte" talán túl erős kifejezés. Az angol understatement (kevesebbet mondás - a szerk.) híveként enyhébben fogalmaznék és inkább azt mondanám, hogy lehetedenné vált számomra az élet Magyarországon. A „hazát" is óvatosabban említeném, hiszen nem a haza okozta elmenetelemet, hanem azok, akik a haza nevével visszaélve elviselhetetlenné tették a hazában való maradást.
Amikor 1945 késő nyarán a népi írók olvasójaként a Nemzeti Parasztpárthoz csatlakoztam, azzal az irányzatával és csoportjával rokonszenveztem, amely a párt önállóságának, autonómiájának feladása nélkül kívánt eleget tenni a koalíciós kormányzás kötelmeinek és küzdött minden ellen, ami bárkiben is a „kommunista fiókpárt" képzetét kelthette. A kommunistákkal való együttműködés a Parasztpárt számára különböző társadalmi és politikai okok miatt elkerülhetetlenné vált, de szükségtelen volt napi politikai céljaiknak, érveiknek, akcióiknak átvétele, annál is inkább, mert a párt tagjainak többsége irtózott a szocializmusnak attól a formájától, amelyet Rákosiék a magyar népre akartak  ráerőszakolni. Kis pártként, ráadásul baloldali pártként, nehéz volt a kommunista és a szociáldemokrata nyomásnak ellenállni, de a parasztpártiságot és népiséget Bibó István, Illyés Gyula, Kovács Imre, Tamási Áron szellemében értelmezve végzetes hiba volt elfogadni az Erdei és Darvas által javasolt, az önálló politika kilátástalanságából levezetett megalkuvó taktikát, mert olyan helyzethez vezetett, amelyben minden népiség és parasztpártiság értelmét vesztette, hiszen csak erősen torzított formában érvényesülhetett. Miután az ördögi körből Veres Péternek sem sikerült kitörni A paraszti jövendő című könyvével, és nyilvánvalóvá lett, hogy az önálló és demokrata utat követő parasztpártiaknak nem marad más választásuk, mint elkülöníteni magukat mindattól, ami az országot mind veszedelmesebben hatalmába kerítette.
Kovács Imre hívei közé tartozván én is válaszút elé kerültem. Három lehetőség között választhattam. Megpróbálhattam volna „bezupálni", vagyis beállni a kibontakozó új rend támogatói közé. Megkísérelhettem volna a magánéletbe való visszavonulást, hátat fordítva minden politikai érdeklődésnek és tevékenységnek. Biztonságot ez a két lehetőség sem kínált, hiszen sokaknak a koalíciós múltért is lakolniok kellett, a diktatúra a saját táborban is szedte áldozatait és a belső száműzetésbe vonulókat is nyomon követte a zsarnoki hatalom az egyetértést, a jóváhagyást, a lojalitást sürgetve és követelve. Maradt tehát a legnehezebb, az ország elhagyása, a szülőföldtől, a rokonoktól, a barátoktól való elszakadás. Manapság szokás a hazalátogató külföldi magyarokat irigyelni azért az életszínvonalért, amelyet idegenben elértek, de csak kevesen tudják, vagy ha tudják, kevesen gondolnak arra, hogy milyen nehézségeken és megpróbáltatásokon mentek át a nyugatra távozott magyarok, amíg az anyagi lét olyan állapotába kerültek, hogy nincsenek napi gondjaik. A legtöbben társadalmi helyzetükben is óriásit zuhantak. A középosztályi vagy polgári létből a segédmunkási bérkategóriába és életformába, vagy még mélyebbre: a segélyekből, ingyenkonyhákon, könyöradományokon való tengődésbe. Hozzám könyörületes volt a sors, két és fél éves fizikai munka után szellemi tevékenységgel foglalkozhattam és abból meg is élhettem.
- Valóban szabadság lett Önnek a „száműzetés szabadsága" ?
- A „száműzetés szabadsága" találó kifejezés. Arra utal, hogy volt egy időszak, amikor a magyarnak száműzöttnek kellett lennie ahhoz, hogy szabad legyen, vagyis nyíltan és minden hátrányos következmény nélkül mondhassa ki, amit gondol, tehesse, amit helyesnek tart, rendezhesse be életét, ahogyan vágyai és igényei sugallják. Ugyancsak Csoóri Sándortól származik annak megállapítása, hogy egy ideig a magyar szellem folytonosságát a nyugati magyar szellemi elit őrizte, abban az értelemben, hogy napirenden tarthatott olyan témákat, fogalmakat, álláspontokat, amelyek a hazában ültottak voltak és nevükön nevezhetett dolgokat, amelyekről a hazaiaknak hallgatniuk kellett vagy csak erősen körülírva lehetett szólniuk. A mi szabadságunk sem volt azonban korláüan, nekünk is meg kellett alkudnunk ebben vagy abban, de a kockázat, amely a kinti tabuk érintését kísérte, nem hasonlítható össze azzal a kockázattal, amelyet Magyarországon vállaltak az őszintén és nyíltan megszólalók. A száműzetés a szellem emberének valóban kínált szabadságot. Csak magát okolhatja, ha nem használta ki vagy nem bánt vele okosan. A magam emigráns életére visszatekintve szerencsének nevezhetem hogy Németországba vetett a sorsom. A Szövetségi Köztársaság olyan példásan demokrata, szabad és türelmes állam, hogy benne idegenként élni vagy idegenként állampolgárává válni kitüntetésnek számít Vannak persze itt is bürokratikus nehézségek, hivatalnoki packázások, hatóságok hatalmi túlkapásai, de az ember sohasem érezheti magát a hatalom kiszolgáltatottjának, mindig van hová fellebezni és mindig van remény az igazság győzelmére.
- 1955 óta szerkesztették Molnár Józseffel az emigráció legszínvonalasabb lapját, az Új Látóhatárt. Miért döntöttek úgy, hogy megszüntetik a lapot, hiszen ma már itthon is hozzáférhetővé válhatna?
- Valóban, az Új Látóhatár otthon is hozzáférhetővé válhatnék. Aminthogy azzá vált az a kevés példány, amely tavaly és az idén hazai olvasókhoz eljutott. Tavaly kis válogatás is megjelent az elmúlt években közölt esszékből és tanulmányokból. Ezzel a folyóirat hazatalálhatott volna, ha szándékában lett volna Magyarországon megjelenni vagy külföldi magyar folyóiratként hazai olvasói igényeket is kielégíteni. Az 1989-es magyarországi politikai fordulat kedvezett az Új Látóhatár távolabbi tervei kibontakozásának, hiszen ledőltek a korlátok, amelyek elzárták útját a hazába és bekövetkezett, amiért négy évtizeden át a szellem fegyverével küzdött, a magyar nép szabad lett Hogy Molnár Józseffel együtt végül mégis úgy döntöttünk, hogy a folyóirat munkáját befejezettnek tekintjük és kiadását beszüntetjük, annak egyedüli oka a korunk volt. Túljutottunk a hetvenen, és a folyóirat előállításával járó fizikai munkát nem bírjuk. Segítőtársunk nem akadt, a mások által történő folytatásra irányuló javaslatok nem nyújtottak biztosítékot arra, hogy a folyóirat az marad, ami volt negyven éven át. A nyugati magyar irodalom orgánumaként indult és jóllehet mindig az egész magyarságban és az egységes magyar irodalomban gondolkodott, megmaradt annak, aminek 1950 őszén Zürichben szántuk, a hontalan magyar irodalom megjelenési helyének és a demokratikus közgondolkodás nyugati fórumának.
- 1951-84-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa is volt, s ezt itthon sokan nem nézték jó szemmel. Voltak-e ebből konfliktusai a magyar hatóságokkal? Mikor jöhetett haza először?
- Azon egy percig sem csodálkoztam, hogy a Szabad Európa Rádiónál folytatott tevékenységemet Magyarországon sokan nem nézték jó szemmel. A kommunista pártnak és kormánynak valóban nem lehetett kedvére, hogy van egy intézmény, amely pótolja az elnémított szabad sajtót és olyan információkat továbbít Magyarországra, amelyektói a hatalom a polgárokat el akarta zárni. A nyugati magyar rádiók lehetetíenné tették a tájékoztatási monopólium érvényesülését és ezért érthető, hogy az uralkodó garnitúra nemcsak e rádió fenntartóit, de munkatársait is ellenségének tekintette.
Ami az én személyes elkötelezettségemet illeti, a SZER-nél történt munkavállalásomat az egzisztenciateremtésen, a megélhetés biztosításán kívül elsősorban az a felismerés indokolta, hogy érdekazonosság volt a magyar politikai, szellemi, irodalmi emigráció és az amerikai politika között. Mind a kettő célja a demokrácia visszatérésének az előmozdítása és a magyar népben annak a reménynek a táplálása volt, hogy a zsarnokság nem tarthat örökké. A rádió az amerikai propaganda szerve és 1951-ben a propaganda még követte a politikát, vagyis azt fejezte ki, amita kormány vallott és tett. Csak később váltéi tőle és 1956-ban már napnál is világosabb volt, hogy más a propaganda és más a politika. A magyar forradalom alatt ez súlyos csalódást okozott mind a hazai, mind a külföldi magyarok körében. A nyugati magyar emigrációban csak három orgánum ismerte fel az említett kettősséget: a müncheni Látóhatár, a párizsi Valóság és az ausztráliai Független Magyarország. A Látóhatár több munkatársa egzisztenciájával, én - kivételes jogi előnyöket élvezve - csak több évig tartó hatósági zaklatásokkal (sőt az országból való kiutasítással) fizettem azért, hogy a Látóhatár már 1956 tavaszán megírta, egy esetleges magyar népmozgalom és felkelés nem számíthat nyugati fegyveres segítségre. Visszatérve a kérdésre: konfliktusom nemcsak - ami természetes volt - a magyar hatóságokkal támadt, hanem amerikai munkaadóimmal és a befogadó országgal is (az utóbbi az előbbi következménye volt). Amerikai részről soha senki nem ismerte el, hogy 1956-ban a Látóhatárnak volt igaza és nem azoknak, akik tudva vagy nem tudva hamis látszatot keltettek. A SZER mindenesetre megbékült velem és én sem panaszkodhattam, mert az enyhüléses politika megerősödésével a rádió magyar osztálya is élvezhette a pluralizmus, az alternatív gondolkodás lehetősége, valamint a sem előtte, sem utána nem létező kölcsönös türelem és a munkatársak közötti jó hangulat áldását. Mikor mehettem először haza? Nem tudom, mikor mehettem volna először. 1984 őszéig - amíg a rádiónál dolgoztam - vállalati előírások alapján a munkatársaknak tilos volt az úgynevezett „célországokba" (ahova műsorainkat sugározták) vízumot kérni. De utána sem próbáltam ki, hogy kapnék-e vízumot, ha kérnék. 1986-ban hivatalos körökben még zavart és tanácstalanságot okozott részvételem a bécsi hungarológiai kongresszuson, de amikor egy évvel később, 1987 júniusában látogató vízumot kértem, minden fennakadás nélkül megkaptam. Akkor elmentem a sárospataki főiskolai találkozóra, de a találkozó rendezőjének, Újszászy Kálmánnak még meg kellett beszélnie a városi és megyei főnökökkel jövetelemet és nyilván megkönnyebbült, amikor ezek tudomásul vették részvételemet. Sárospatakon csak röviden szólaltam fel, 38 és fél év után először. Amikor másodszor jártam Magyarországon, 1988 júniusában, gondolom, a TIT-nek már könnyebben ment a Kossuth Klub előadói asztalához való meghívásom és a budapesti barátaimmal, ismerőseimmel való találkozás megszervezése.
- Mit érzett, amikor először itthon járt?
- A majd négy évtized utáni első hazalátogatás nem okozott olyan megrendülést, izgalmat, szívdobogást, mint gondoltam és amire számítottam, vagy előzőleg másoknál tapasztaltam. Persze, a határon való átkelés nem volt olyan sima és nyugodt, mintha a német-osztrák határon mentem volna át, de az útlevél- és vámvizsgálat gyors és előzékeny lebonyolítása mindenképpen azt jelezte, hogy egy megváltozott Magyarországra térek vissza. Az első út benyomásai jók voltak, mindenütt kedvesen és barátian fogadtak. Panaszra nem volt okom. A fejlődés nyomai láthatók voltak mindenütt és némi elismerést is kiváltott belőlem az ödetesség, leleményesség, talpraesettség, vállalkozói kedv, amelyet helyenként tapasztaltam. Sok minden biztató volt, a további fejlődés magvait hordta magában. A reformkommunista irányzat győzedelmeskedni látszott, jóllehet a régi rend sokhelyütt még tartotta hadállásait. Az, hogy a demokratikus átmenet oly sima és zökkenőmentes volt Magyarországon, nagy mértékben annak tulajdonítható, hogy a Pozsgay Imre nevével illethető irányzat kellően előkészítette a talajt a változásra és nem volt szükség az ellenzéki indulatok oly mérvű kirobbanására, mint aminek másutt tanúi lehettünk.
Éppen ezért fenntarásokkal kísérek minden olyan nézetet vagy állásfoglalást, amely szereves egységnek állítja be az 1956 és 1989 közötti Kádár-korszakot. Ennek különböző fázisait nem lehet összemosni. Ahogyan nem lehet sommásan „ellenforradalminak" nevezni az 1920 és 1944 közötti Horthy- korszakot, vagy minden megkülönböztetést kerülve összefüggő folyamatnak az 1945 és 1956 közötti „népi demokratikus" időszakot, úgy nem helyes Kádár uralmának évtizedeit azonos tartalmúnak és formájúnak tekinteni. A megtorlás éveit a konszolidáció követte, majd a gazdasági reform megtorpanásokkal, de állandó fejlődést mutató évei, végül a nyolcvanas évek közepétől a reformisták térnyerése és az önkény fokozatos csökkenése. Ezek a periódusok látható formában különültek el egymástól, és nem csak az életszínvonal emelkedésében, de más téren is kimutathatók a pozitív előjelű változások, még ha a rendszer alapvető tényei változatlanok voltak is egészen a diktatúra bukásáig és a szabad választásokig. A Kádár-korszak tudományos vizsgálata és a benne érvényesülő erők tényleges működésének szakszerű felderítése minden bizonnyal korrigálni fogja a mai, csak a negatív és a botrányos elemeket láttató képet. Erre azért is szükség lenne, hogy a sommásan kezelt korszak ne mutathasson fel egyforma vétkeket, bűnö ket és felelősségeket, hanem a differenciált szemlélet világítsa meg a vétkek és mulasztások valódi nagyságát, jelentőségét, hatását és ennek megfelelően a vétkesek igazi felelősségét. 1987 és 1989 között négyszer jártam Magyarországon. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy mindannyiszor más és más állapotokat észleltem. Ily gyors volt a fejlődés.
- „A negyedik reformmozgalom" - ahogyan ön nevezi - időszakát éljük. Az MDF I. országos gyűlése után gondolta-e, hogy a békés átmenet ennyire felgyorsul?
Erre semmiképpen nem gondolhattam. Több okból sem. Először azért nem, mert kezdetben még elképzelhetetlen volt, hogy a Szovjetunió oly türelmes lesz. Nem lehetett számítani arra, hogy Gorbacsov szavai és tettei példás egységet mutatnak, vagyis úgy cselekszik, ahogyan beszél. Szovjet vezetőknél ez szokatlan volt. Hruscsov is hirdetett reformokat, de majd semmit sem valósított meg abból, amit beharangozott. Az sem volt előre látható, hogy a nehézkes, csak a maga előnyeire gondoló és minden változástól irtózó szovjet állami és pártapparátus engedelmes eszköze lesz a gorbacsovi reformpolitikának. Persze vannak, akik fékezik, gátolják, szabotálják, de ezek hatását mintha kiegyenlítené a gorba-csovinál is gyorsabb és mélyebb változásokra törekvő csoportok tevékenysége. Bármennyire is jósolták némely nyugati sajtóorgánumok először Ligacsov, majd Jelcin sikerét, sem az egyiknek, sem a másiknak nem sikerült - mert egymást semlegesítették - Gorbacsovot megbuktatnia. Csak mellékesen: megfigyeléseim szerint sem Ligacsov, sem Jelcin nem olyan elszánt ellenfele Gorbacsovnak, mint némelyek hiszik, vagy láttatni akarják. A gyors fejlődést előmozdította a nyugati hatalmak kedvező magatartása. Magyarország - és természetesen más közép-európai országok - előtt világos alternatíva bontakozott ki. A diktatúrából nem a sötétbe ugrott A nyugati reakciókból mindenesetre azt a következtetést vonta le, hogy a régiek helyében lesznek új partnerei és az elhagyni kívánt környezetet otthonos új váltja fel. (Ellentétben 1956-tal, amikor a magyar forradalom nem számíthatott nyugati segítségre, következésképpen nem kínálkozott új elhelyezkedési lehetősége sem.) Az események felgyorsulását az is elősegítette, hogy az MSZMP a vártnál gyorsabban adta meg magát és ha nem is hullott szét annyira, mint az MDP 1956-ban, a reformszárny erősebb és hatékonyabb volt, mint a Nagy Imre-csoport 1956-ban, amely csak fegyveres forradalom kirobbanása után tudta a dogmatikusokat maga alá gyűrni. Pozsgay Imrének és társainak elévülhetetlenek az érdemei, hogy a gyors változásra és a demokráciába való békés átmenetre hangoltak át híveiket és szovjet támogatóikat Ez következett be - Románia és Bulgária kivételével - a többi kommunista rendszerű országban is. Cseszlovákia csendes forradalma is rövid idő alatt ment végbe. Kelet-Németország fordulata egyenesen bámulatra méltó volt, hiszen nem egy kádári vagy jaruzelskii
mérsékeltebb kommunista rezsimet döntött meg a nép, hanem egy sztálinista berendezkedést, egy valóságos rendőrállamot, amely falakkal elzárt és rabként kezelt 17 millió embert. A békés átmenet oly gyors volt, mint különben egy fegyveres forradalom.
- Az MDF végülis párttá alakult, de megmaradt a mozgalmi jellege is. Sajnos, ez utóbbi háttérbe szorult, s ezt megjósolta ön a „Párt vagy mozgalom?" (Hitel, 1989/8) című írásában, ahol többek között azt írja: „a párt minden mozgalom halála". Hogyan látja most, meghal-e az MDF- mozgalom?
- AMagyar Demokrata Fórum két utat választhatott. Működhetett volna mint mozgalom, de azzal a hátránnyal, hogy az új Magyarország kialakításában csak közvetve vehetett volna részt. Szellemi irányzatként előmozdíthatta volna egy új közszellem, erkölcs, életfelfogás megszületését, és - a Hitel egy nyugati szerzőjének kifejezését használva - az emberi infrastruktúra megjavítását. Ez nemes és felemelő feladat lett volna, de annak lehetősége nélkül, hogy az MDF a politikai döntésekbe is beleszólhasson. A másik út a párttá válás útja volt. Az MDF ezt választotta. Ma is az a nézetem, hogy a párt a mozgalom halála. A kettő együtt nem megy. Bekövetkezett, amitől tartottam. A mozgalom elsatnyult. A vezetők és a tagok többsége pártként viselkedik és pártmunkát folytat. A kisebbség, vagyis a mozgalom hívei tétlenségre vannak kárhoztatva és mint némely jelek mutatják, kedvetlenek, visszavonulnak hivatásukba vagy magánéletükbe, az MDF-hez már csak rokonszenvük fűzi őket. Ezen nem kell csodálkozni vagy meglepődni, a dolgok természetes következménye. Senkit nem terhel érte felelősség. Előrelátható volt. Amint hogy az is, hogy az MDF-től eltávolodtak sokan azok közül, akik kezdetben, a mozgalmi időszakban, Lakiteleken vagy a Jurta Színházban még ott voltak, de politikai okokból a pártot követni nem tudják. A mozgalomban politikailag eltérően gondolkodó emberek is megférnek egymás mellett, a pártban nem. A mozgalomra is rányomta bélyegét a párt politikája. Ennek rugalmasnak, kompromisszumra késznek, hajlékonynak, olykor csalafintának, ravasznak és fondorlatosnak kell lennie, ha sikert akar elérni. Arra nincs mód, hogy legyen egy pártfelfogás és egy mozgalmi felfogás. Ami az MDF-ben bekövetkezett, a mozgalom megbénulása, szükségszerű volt.
Es, ha már az MDF-nél tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy nagyobb önbizalomra lenne szüksége. Az ország legnagyobb pártja, a választók majd' fele rá szavazott. A többi párt meg sem közelíti. Jelentős szellemi emberekkel, jó képességű politikusokkal, erős szervezettel rendelkezik. Mégis, mintha kisebbrendűségi érzés töltené el, erőtlen és gyenge alakulatként viselkednék. Idegesen reagál, ha bántják, támadják, kritizálják, jóllehet megtehetné, hogy fölényesen, de méltósággal kezelje a vele szemben jelentkező ellenérzéseket és indulatokat. Vállalhatná nyugodtan és magabiztosan, hogy kereszténydemokrata, népi és liberális értékek  őrzője és hordozója. Nincs szüksége arra, hogy olykor mentegetődzék, nem populista, nem harmadikutas, nem ez, nem az. Határozottabban vállalhatná Bibó István eszméit, amelyek úgy népiek, hogy egészséges egyensúlyba kerül a populizmus, a szabadelvűség és a kereszténység. Es talán az is növelné tekintélyét, ha jobban megválasztaná ellenfeleit, csak a magához méltóakat és kellő szellemi színvonalúakat tüntetve ki az észrevétellel, figyelemmel, partnerséggel. Az MDF-nek senkitől sem szabadna félnie. Nem csak önereje, a választásokon megszerzett legitimitása, külföldi tekintélye, de a vezető testületek és egyének képességei is a mainál határozottabb fellépésre jogosítják fel.
- Ismét fölerősödött a népi-urbánus ellentét, s talán többet is beszélnek róla a kelleténél. Hogyan látja, elcsitul, vagy megerősödik a csatazaj? Milyen veszélyeket rejteget?
- A népi-urbánus ellentét a harmincas évek szellemi életének tartozéka volt. Úgy érzem, legjobb lenne, ha megmaradna annak. Semmi értelme, hogy mai magyar nézeteltéréseket, érdekellentéteket, vitákat és viszályokat azzal jellemezzünk, hogy íme, ismét itt a népi-urbánus ellentét. Valóban, a kellete nél többet beszélnek róla. Valóségos inflációja van. Hovatovább semmit nem magyaráz meg. Alkalmatlan mai érzelmek, vonzalmak, nézetek és érdekek megragadására. Legjobb lenne búcsút mondani neki, eltemetni, soha többé szánkon ki nem ejteni. A szellemi restség jelét látom állandó emlegetésében. Az ötlet, a lelemény hiányát abban, hogy ami ma értelmiségi embereket elválaszt - mert hiszen csak róluk van szó, közülük is főleg írókról, publicistákról és riporterekről -azt nem valódi tartalmának megfelelő névvel jelölik meg és nem megfelelő címkével látják el. A mai magyar értelmiségi közéletben sok ellentét észlelhető és sok minden vált ki vitát, de mindegyiknek más és más a neve. Ha majd mindent annak nevezünk, ami, a „népi-urbánus ellentét" is eltűnik.
- Sokan az emigráció szerepének ésfeladatának megváltozásáról beszélnek. Milyen változások lehetségesek? Közelebb kerül az emigráció az anyaországhoz?
- Erre úgy lehetne félreértések veszélye nélkül válaszolni, ha tisztáznánk, hogy mit nevezünk emigrációnak. A politikai emigráció kétségtelenül megszűnt, mert Magyarország visszaszerezte érdekei és törekvései nyílt megvallásának szabadságát, nincs szüksége külföldi magyarok közvetítői tevékenységérc. Szükségük van azonban még külföldi magyar szószólókra a kisebbségben élő magyaroknak, akik nemzetiségi jogaik érvényesüléséért még mindig küzdenek és rá vannak szorulva a civilizált világ támogatására. Az ő érdekükben azonban nyugati magyarok már nem egyedül emelnek szót, hanem egyetértésben és együttműködve a minden magyarért felelősséget vállaló budapesti kormánnyal.
Az irodalmi, tudományos, értelmiségi emigráció feladata változatlan, egyfelől továbbra is elismerést és tekintélyt szerezve a magyar szellemi életnek, másfelől közreműködve magyarországi társaikkal együtt a magyar hírnév emelésében. Aki a jövőben megy el külföldre és telepszik le nyugati országokban, nem emigráns, mert politikai okai a távozásra nincsenek. Szabad országból kivándorolnak vagy elköltöznek az emberek, de nem emigrálnak. A nyugati magyarok száma a belátható jövőben aligha változik. A túlnyomó többség marad, ahol most él. Arra viszont számítani lehet, hogy évről-évre többen és többen látogatnak haza, immár esetleg nemcsak hetekre, de hónapokra, vagy még hosszabb időre. A nyugaton maradt magyarok érdeklődésükkel és támogatásukkal adják majd tanújelét annak, hogy együttéreznek a magyarsággal és az elhagyott hazával. Az értelmiségiek és a közéleti elkötelezettségűek immár kevesebbet foglalkoznak majd a hazai politikával, többet a magyar kolóniák életével. Azzal, hogyan adható át az ifjúságnak a magyar nyerv és hagyomány szeretete; iskolákban, egyházakban, cserkészetben hogyan növelhető a magyar műveltség; az idegen környezetben hogyan tartható fenn továbbra is a magyar egyesületi élet és gyarapíthatók a magyar értékek. A nyugati magyar kolóniáknak immár saját történetük és hagyományaik is vannak, azok ismeretével és tudatosításával is erősíthető a felnövő nemzedékben a magyar közösségi érzés és az összeter-tozás tudata. A nyugati magyar kolóniák a befogadó társadalomba integrálódva, de a magyar etnikai tudatot ápolva minden nehézség nélkül válhatnak a nemzet külföldi tartozékává és az egyetemes magyarság szerves részévé.
- Bízik-e ön abban, hogy az új kormány sikeresen megbirkózik az örökül kapott válsággal s kivezeti az országot a csődből?
- A magyar kormány helyzete nem könnyű és a megoldandó feladatok sem lebecsülendők. A nemzet összefogására és legalább az alapvető érdekekben való egyetértésre lenne szükség. A kormánynak mindenképpen előnye, hogy az ellenzék sem tud jobb kibontakozási programot kínálni és hitelesebb embereket annak végrehajtására felajánlani. A kormány maga iránt bizalmat elsősorban azzal kelthet, hogy világossá és érthetővé teszi céljait, a tennivalók sorrendját helyesen állapítja meg és csak annyit ígér, amennyit teljesíteni tud. Ha a nép azt látja, hogy komolyan gondolja, amit mond, a miniszterek és a főhivatalnokok lelkiismeretesen és szorgalmasan dolgoznak, mindenhová megfelelő és érdemes emberek kerülnek, a tetszetős szólamok helyett a valóságos teljesítmény jut elismeréshez, minden bizonnyal méltányolja az erőfeszítéseket és maga is kész azokra az áldozatokra, amelyeket az új gazdaságra és poliükára való áttérés igényel.
-Milyen veszélyformákra hívná fel a magyarországi vezetők figyelmét? S mire figyelmeztetné az embereket, akik az új kormánytól csodát várnak, máról holnapra óriási anyagi változásra is számítanak, s most az áremelkedések miatt csalódniuk kell?
- A fő veszélyforrás az a tévhit, hogy a demokrácia és a piacgazdálkodás  automatikusan mindent megold. A demokrácia és a piacgazdálkodás csak megkönnyíti az emberhez méltó élet megvalósítását és a nemzeti felemelkedést. A másik veszélyforrás a külső segítség mindenhatóságában való hit. Napjainkban gyakran hallani annak emlegetését, hogy Nyugat-Németország megerősödését a Marshall-segély tette lehetővé. Valóban, de az anyagiak mit sem értek volna, ha nem társult volna melléjük a német szorgalom, munkabírás, szervezési képesség, rendszeretet és önmegtartóztatás. Magyarország nem nélkülözheti a nyugati támogatást, de a bajokból való kiláboláshoz szükség lenne több és jobb munkára, alaposabb szervezésre, egészségesebb munkamegosztásra, az igényeknek a lehetőségekhez való igazítására, hagyományos polgári erények visszaállítására, a rend megbecsülésére, a takarékosságra és a lemondásra, valamint nagyfokú türelemre, mert néhány év alatt aligha érhető el az anyagi jólétnek az a foka, amelyre a szomszédos és civiliza-tórikusan Magyarországnál fejlettebb Ausztriának is több évtizedre volt szüksége.
- Mivel tölti jelenleg az idejét?
- Erre az interjúra egy kéthetes lengyelországi körút és egy majd öthetes amerikai tartózkodás között került sor. Tehát időmet utazással, olvasással és alkalmanként írással töltöm. Van még egy-két írói tervem, amelyet -ha egészséges maradok - másfél éven belül meg szeretnék valósítani.
(1990. július 24.)
 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,902 MODIFIED: 2018.09.17 22:30:38.MD5: ff8ed373391f626a1ac54729d082455f STATUS: FALSE