Úvod / Nyitóoldal
   
 
Peternai Zsuzsanna  21-04-27   352  
0
Amit a médiáról tudni illik – ezzel a címmel indított beszélgetés-sorozatot a Pázmány Péter Gimnázium az újságírás iránt érdeklődő diákok számára. Április 16-án az első vendég Rožnó Jitka, műfordító, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem docense volt, aki kreatív írást és zsurnalisztikával kapcsolatos tantárgyakat oktat. Ezúttal az álhírek témakörét járták közösen körbe.  


Gyakorlati feladatok segítségével hasonlították össze az igényes és bulvársajtó híreit, majd megadott szavak felhasználásával a gimnazisták maguk is alkottak ilyeneket.

„Az álhírek mindig itt lesznek, kérdés, hogy vevők leszünk-e rájuk – figyelmeztetett az oktató. - Kritikusan kell gondolkodni, nem elfogadni mindent, amit olvasunk. Nem kell profi módon jártasnak lenni a médiában ahhoz, hogy felismerjük: hoaxszal van dolgunk. Az álhírnek is vannak jellegzetességei. Általában a szerző  állít valamit, de hiányzik a konkrét utalás, hogy honnan meríti ezt az állítást. És mindig valamilyen érdek húzódik az ilyen hír mögött. Több különböző forrásból kell tájékozódni, és máris meg tudjuk különbözteteni a ferdítést a valóságtól.“

Rožnó Jitka talán talán legismertebb diákja, Ján Kuciak, oknyomozó riporter volt. A meggyilkolt újságíró kapcsán a szólásszabadság is szóba került. „Sokszor azért nem beszélhetünk teljesen objektív újságírásról, mert a lap magánkézben van. Vegyük például a regionális médiát: sajnos az a tapasztalat, hogy abban korlátozott a szólásszabadság. Ha egy városi lap a polgármester jóvoltából jelenik meg, nehéz elképzelni, hogy kritikusan fognak ebben írni a munkáltatóról. Az országos médiában viszont ez a veszély nem fenyeget“- magyarázta a docens asszony.

Sok készség szükséges a korrekt újságírói munkához, az egyik legfontosabb követelmény a kíváncsiság. Erre Mester Ákos szavaival mutatott rá az előadó: „Kíváncsi ember vagyok. Aki újságíró létére nem az, alkalmatlan erre a pályára.”

A következő vendégek Vrabec Mária oknyomozó újságíró és Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap hetilap főszerkesztője lesznek 2021. április 30-án.
 





 

 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,706 MODIFIED: 2021.01.22 22:13:44.MD5: f5341ba7412a090aa762cfdb4916ed98 STATUS: OK  This window is : x